Készül a Fable IV?
Eddig 31 hozzászólás
ne5h
2018. január 08.
hétfő 14:50


A Lionhead korábbi bezárása és a hosszas fejlesztés után elkaszált Fable Legends miatt a legtöbben jogosan feltételezhették, hogy a Microsoft végleg szakított a Fable sorozattal. Most azonban érdekes pletykák érkeztek a redmondi céget illetően.

Ha hihetünk a szivárgáscsokornak, a Microsoft hamarosan bejelent egy-két újdonságot, melyek egy része nem túl meglepő, lássuk ezeket szépen sorban: Sea of Thieves és Crackdown 3 béta, négy fős co-op kampány a Crackdown 3-hoz, Perfect Dark játék a The Coalitiontől és egy másik csapattól, Japánban játszódó Forza Horizon és egy Albionban játszódó projekt, ami Wisdom kódnévre hallgat és egy angol csapat készíti.

És most jöjjenek a komolyabb pletykák. Az utolsó bejegyzés könnyen utalhat a Fable széria negyedik részére, az említett angol csapat pedig nem más lehet, mint a Playground Games, akik a Forza Horizon játékokon dolgoztak eddig. Ez utóbbival egybecseng, hogy a Playground egy open world RPG-n dolgozik, ami lehet akár a Fable IV is. Ha pedig mindehhez hozzávesszük a Microsoft felől korábban érkező pletykát, miszerint szeretnének egy a Horizon Zero Dawnhoz hasonló játékot készíteni, igen könnyű összekötni a két dolgot.

Várjuk a hivatalos közleményt a pletykákat illtően, addig célszerű a helyén kezelni a fentieket.

[13] Nyarlako
jan 10., szerda 12:09 #31
Válasz zaz (#30) üzenetére
Nem egyedül csinál valaki játékot, lehet ameddig ő elhantazott meg felvázolta a lehetetlen elképzeléseket a névtelen dolgozói az aktuális stúdiónak csináltak az érdemi munkát és ő egy idő után csak egy reklamarc volt az egészhez.
Steam id.: Nyarlako
[71] zaz
jan 10., szerda 8:54 #30
Válasz Nyarlako (#25) üzenetére
Ja de ezért csinált egy populost, egy syndicatet, egy zseniális dungeon keepert,egy zseniális black &white-ot ,és egy zseniális Fable-t!
Nagy hantás az öreg és nem jön be neki mindig minden ,de nehogy már elvitassuk az érdemeit...
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
[71] zaz
jan 10., szerda 8:51 #29
Első részt szerettem,második részt imádtam,harmadik résszel elvoltam!
Jöhet!
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
[13] Nyarlako
jan 09., kedd 20:26 #28
Válasz CeXzer (#27) üzenetére
Peter bácsi egyikkel sem volt elégedett, és ment a mentegetözés. A nagyot mondás viszont nagyon, nagyon ment neki. Valamint egy játékot nem csak egyetlen ember készít, a Dark souls 2nek sem az volt a baja hogy nem Miyazaki csinálta.

KATT!

KATT!
Steam id.: Nyarlako
[23] CeXzer
jan 09., kedd 19:55 #27
Válasz Nyarlako (#25) üzenetére
Én azért csodát se várnék, nem nagyon tudok olyan sorozatot, amelynek az eredeti alkotói távozásával nem jött el az a korszak, amikor már csak a kötelezőt hozza. Egyébként a 3-al ő se volt elégedett. Szerintem nem pojáca, hanem olyan tervei vannak mindig, amiből menet közben kénytelen leadni, de az említett játékok is így születtek, és mindegyik egyedi volt. Szvsz amíg ilyen emberek próbálkoznak, még ha hasra is esnek néha, addig nekünk jó. Ha pedig nem jó a produktum, nem veszem meg.
Viszont mi lesz a Fableből, ha a Microsoft Studios nyom rá egy biztonsági játékot? Ez érdekel, mert a Fable pont attól volt Fable, hogy nem ment tutira.
The laws of time are mine AND THEY WILL OBEY ME!
[13] Alyssa35
jan 09., kedd 19:32 #26
Válasz Nyarlako (#25) üzenetére
Elcseszett foskupacnak azért nem nevezném, de az tény, hogy a 2 jóval jobb volt.
Vae victis!
[13] Nyarlako
jan 09., kedd 17:47 #25
Válasz CeXzer (#24) üzenetére
A fable 3 is az övé volt és mekkora elcseszett foskupac lett. Aztan volt azt a kockás marhaság, és a csodálatos Godus is. Ezután hová szavazzak neki bizalmat>
Steam id.: Nyarlako
[23] CeXzer
jan 09., kedd 15:27 #24
Érdekes ez a Molyneux szidalmazás, pedig nélküle nem lenne Fable... csak miatta jelent ez a név többet, mint egy tucat arpg... és Populous, Dungeon Keeper, Black and white, theme park, magic carpet, the movies, mindegyik a tömegből magasan kiemelkedő innovatív cím. Különöes fura az ilyen fable 2 a kedvencem, de Molyneux pojáca, ne engedjék oda, miközben a Fable 2 is Molyneux gyermeke 100%-ban.
Majd ha jön új fable, és lélektelen ipari melléktermék lesz, ami hozza a kötelezőt, és ennyi, mint a halo bungie nélkül, térjünk vissza erre a témára.
The laws of time are mine AND THEY WILL OBEY ME!
[24] arpi0912
jan 09., kedd 11:16 #23
Válasz muerte (#22) üzenetére
Akárcsak a destinybe, aztán látod. Kiváncsi vagyok hogy viszi ezt sikerre az MS, elég sokat szöszölnek vele.
Arra is kíváncsi vagyok hogy fog szerepelni, mert mostanában azért az online játékok kapják az ívet rendesen, hol a lootboxok, hol a kevés tartalom, pofátlan dlc és árszabás miatt.
Ha a ps4 pro 115k, és a One X 159k, akkor megéri nekem az a hangyafasznyi különbésg 44k-t? Hmmmm.
[13] muerte
jan 09., kedd 10:53 #22
Válasz arpi0912 (#20) üzenetére
Mivel a dolog online es nincs konkret sztori mod, tartalmat annyit pakolnak bele, amennyit akarnak.
Hat majd meglatjuk milyen lesz, szerintem meg korai leirni.
Ami nem ol meg az erosit
jan 09., kedd 10:48 #21
Válasz muerte (#19) üzenetére
Pedig mennyivel izgalmasabb lenne robot tyúkot rugdosni.
I am such a B.A.
[24] arpi0912
jan 09., kedd 10:30 #20
Válasz muerte (#16) üzenetére
A látottak alapján akár mennyire is stílusos a látványa mivel csak online és ráadásul csak 4 fős (ami szerintem kevés a kalóz feelinghez), és bár a kincskeresés tök jól hangzik de lehet hamar rá fognak unni a kitartó játékosok is.

Nálam még mindig Evolve szindróma a játék, sokan vannak akik istenítik hogy milyen jó, meg milyen fun, meg tök jó vele tolni, de semmi olyan nincs benne (egyelőre) amire azt mondaná az ember hogy hosszú távon kitartanak majd a játék mellett a játékosok.

Ha belegondolok hogy a Destiny 2-t is mennyien fikázzák az endgame tartalma miatt, akkor itt mi lesz? Még ha nagy meglepetésre egy sztori mód is bekerülne a játékba, ami pozitívum lenne a csuszások miatt, akkor sem tűnik acélosnak a tartalom teljes áron.
Ha a ps4 pro 115k, és a One X 159k, akkor megéri nekem az a hangyafasznyi különbésg 44k-t? Hmmmm.
[13] muerte
jan 09., kedd 10:26 #19
Válasz ne5h (#18) üzenetére
Hat isten ments attol hogy robot allatok rohangaljanak fel-ala.
Ami nem ol meg az erosit
jan 09., kedd 10:20 #18
Válasz muerte (#17) üzenetére
A régi részek nyilván sehogy, de az új rész akár hasonlíthat is.
I am such a B.A.
[13] muerte
jan 09., kedd 8:10 #17
Itt volt az ideje egy uj Fable-nak.
2-3 nagy kedvenceim voltak. Ezen a gen-en is kell egy.
Mondjuk nem tudom hogy hogy hasonlit egy Fable egy HZD-hez.
Ami nem ol meg az erosit
[13] muerte
jan 09., kedd 8:03 #16
Válasz lacapaca (#11) üzenetére
SOT miert bukas szagu?
Meg meg sem jelent, a gamerek varjak.
Allati jol nez ki es a videok alapjan a jatek maga is eleg erdekesnek tünik.
Ami nem ol meg az erosit
[27] lacapaca
jan 08., hétfő 23:58 #15
Válasz Rick Dangerous (#12) üzenetére
Ha erre értetted, ilyenből a hír szerint lesz egy...legalábbis szeretnének egyet. Ami még mindig nem sok mindent jelent.
Hmmm...Bugattit sem azért vesz az ember, hogy azon morfondírozgasson, hogy egy Trabant jobban megérné-e. 4 Velorex után meg amúgy is jár.
jan 08., hétfő 21:51 #14
Válasz lacapaca (#11) üzenetére
Félek, hogy a Sea of Thieves az lesz, pedig nekem nagyon tetszik és remélem leszünk páran akik adunk neki egy esélyt!
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[8] Dae_dead
jan 08., hétfő 21:48 #13
Az első részt nagyon szerettem, csak kár, hogy kivétel nélkül mindenki úgy nézett ki benne, mintha degenerált lenne. =oD
"I consider shmups to be the last real classic game genre still alive."
jan 08., hétfő 21:05 #12
Válasz lacapaca (#11) üzenetére
Lehet, de itt a deklaráltan a HZD a referencia. Ha azt a szintet akár csak megközelítik, a Fable elég jó kis univerzum ahhoz, hogy nagy siker legyen. Erre értettem az "ilyen" játékokat.
I'm a gamer. Not because I don't have a life, but because I choose to have many.
[27] lacapaca
jan 08., hétfő 20:49 #11
Válasz Rick Dangerous (#2) üzenetére
Sea of Thieves erősen bukás szagú. Crackdown3 az E3-on még eléggé katasztrofális állapotban volt, FH volt eddig is, PD előző része alapján szintén eléggé lutri (mondjuk én örülök neki, de nem lesz egyszerű sikerre vinni) Wisdom meg a fene tudja micsoda. A Fable széria is eléggé el lett töketlenkedve.
Szerintem eddig is állt ilyen játékokból a felhozatal.
Hmmm...Bugattit sem azért vesz az ember, hogy azon morfondírozgasson, hogy egy Trabant jobban megérné-e. 4 Velorex után meg amúgy is jár.
jan 08., hétfő 20:28 #10
Válasz Rick Dangerous (#2) üzenetére
Igazából ezek MS exkluzívok már, nem One (konzol) exkluzívok.
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
jan 08., hétfő 20:28 #9
Remélem, hogy nem Fable lesz... Jöhet minden, de legyen csak egy új IP új alapokkal!
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[13] Nyarlako
jan 08., hétfő 18:05 #8
Válasz soliduss (#6) üzenetére
Egyetértek, azt a pojáca hiányzik hozzá a legkevésbé. A Fable 2 a kedvencem, a 3 viszont szörnyen vacak volt, le kelleme mosni a gyalázatot egy jó Fable 4gyel
Steam id.: Nyarlako
[24] maccc
jan 08., hétfő 17:24 #7
Harmadig részig fantasztikus sorozat volt, és Molyneux is zseniális játékokat rakott le az asztalra, hiába szeretett tulozni. A kiralyos koncepció egészen kicsúszott.

Bőven itt az idő, hogy egy fő sorozatbeli epizoddal visszaterjen a széria, talán az MS-is észleli már, hogy exkluzívok nélkül nincs siker, miközben az erre nagy hangsúlyt fekteto riválisok messze jobban teljesítenek.
LiveID: svenike92 PSN ID: Svenike92
[47] soliduss
jan 08., hétfő 16:45 #6
Ott a pont. ezzel maximálisan egyet értek.

ui: Peter "hazudós" molinót ne engedjék a projekt közelébe..... és akkor király cím lesz...
jan 08., hétfő 16:42 #5
Válasz Alyssa35 (#4) üzenetére
Tétel 1: egy konzol jósága egyenesen arányos a hozzá elérhető játékok jóságával.

Tétel 2: önmagában egy konzol csak egy rakás veszélyes hulladék.
I'm a gamer. Not because I don't have a life, but because I choose to have many.
[13] Alyssa35
jan 08., hétfő 16:34 #4
Válasz Rick Dangerous (#2) üzenetére
Maga a konzol nem lenne jobb, csak picit változatosabb lenne a kínálat rá.
A Fable jöhetne, baromi üde színfolt volt 360-on.
Vae victis!
[25] shearer
jan 08., hétfő 16:30 #3
Szvsz a Fable az egyik leginkább túlértékelt sorozata a Microsoftnak.
Viszont egy Japánban játszódó Forza Horizon bitangjól hangzik!
Kimentek a tankok, bejöttek a bankok.
jan 08., hétfő 16:13 #2
Na ilyen játékokból kellen állnia az X-exkluzívok derékhadának, máris sokkal jobb konzol lenne a One! Az egyik olyan Xbox-only sorozat a Gears of War mellett (bár ott inkább csak a setting meg a design tetszik, a játékmenet eléggé monotonnak tűnik), ami nekem személy szerint kifejezetten tetszik.
I'm a gamer. Not because I don't have a life, but because I choose to have many.
jan 08., hétfő 15:53 #1
Arigatou Delta Squad.
I am such a B.A.
Friss hírek

976 | [Nyerd meg!] Játékeső - VALKYRIA CHRONICLES 4

Van egy jó hírünk, meg hozzá pár még jobb - a dögmelegnek ígérkező augusztust és szeptembert fincsi nyereményjátékkal szeretnénk feldobni, ahol teljes verziós játékokat fogunk nektek kisorsolni nyereményjáték formájában. Gyertek és játsszatok - veszteni nem veszíthettek!

9 | Gamer365 podcast GC2018 #3

Maga az expó ugyan még a hétvégén is tart, számunkra azonban a csütörtöki nappal befejeződött a 2018-as Gamescom. Program és látnivaló szerencsére az utolsó napra is akadt - legemlékezetesebb, legérdekesebb és legbizarrabb élményeinket egy és háromnegyed órában hallgathatjátok.

6 | Gamer365 podcast GC2018 #2

Túl vagyunk egy újabb napon a 2018-as Gamescomon, ahol ismét rengeteg készülő játékba kóstoltunk bele. Egy és negyed órában hallgathatjátok szerdai tapasztalatainkat olyan címekről, mint a Sekiro: Shadows Die Twice, a Rage 2, a Spyro Reignited Trilogy vagy a Diablo III Switch verziója.

wiiu 0 | Battlezone: jön a Gold kiadás Switchre

Intenzív tankcsata, immáron Nintendo konzolon is.

ps4 1 | Spider-Man: frissül a pókkaland

Patchek és DLC-k öregbítik a jó öreg póki hírnevét.

pc 0 | Red Dead 2: ismét a PC porton csámcsognak

Épp a hollandoknál tűnt fel egy hirdetésben a játék átirata.

8 | Sonic: legyen sün is milliomos!

Rettentő sok Sonic játékot adott el a Sega.

n3ds 7 | Luigi's Mansion: helyt áll a 3DS verzió

Alapos elemzés alatt a hordozható átirat.