Megvan annak az előnye, ha az ember előre dolgozik. Jelen esetben az, hogy nem kell már a helyet “vesztegetnem” sem a TÖRTÉNET, sem a HARCRENDSZER, sem pedig a KARAKTEREK bemutatására. Így aki ezekre kíváncsi, kattintson egy nagyot mielőtt elkezdi ezt olvasni.
A lemez behelyezése után az arcunkba robban a már korábban kiszivárgott INTRÓ, aminek bár minősége bődületes, hangulata azért megkérdőjelezhető. Ennek oka pediglen nem más, mint a felemás érzéseket kiváltó betétdal, aminek hallgatása közben rögtön röpködtek a “Mi ez vazze? Backstreet Boys is back vagy mi?” felkiáltások. De természetesen egy vérbeli SF fant ez nem tántoríthat el A játéktól, amire majdnem 10 évet vártunk. A menü és a szokásos effektek azért már rögtön csillapították felhördült lelkivilágunk csapongó hullámait, szép, egységes, letisztult designt kapott, ahogyan a játék többi része is. A fő játékmódnak tekinthető Arcade mód mellett van még lehetőségünk gyakorolni, megnézni a játék során megnyitott képeket és videókat, nekiállni a Challenge módnak, szöszmötölni a beállításokkal, és természetesen beleugrani a nagy online adok-kapokba az Xbox Live és a PSN segítségével.
Egyszerű és kényelmes újítások tömkelegével készült nekünk a Capcom, amiket valószínűleg csak a sorozat rajongói fognak észrevenni, és főleg értékelni. Ilyen például, hogy végre kényelmesen, az Arcade mód indítása előtt állíthatjuk be az alap paramétereket, úgy mint: nehézség, idő, és a menetek száma. A nehézség nagyon babán skálázható, és a kezdőknek fel is hívnám a figyelmét arra, hogy nyugodtan kezdjék a játékot a legkönnyebb fokozaton, nem szégyen az, de hasznos, főleg azért, mert sokaknak már a második pályán meggyűlhet a baja a CPU-val. A következő meglepetés akkor ér minket, amikor kiválasztottuk a karakterünket, hiszen VÉGRE egy felugró kis ablakban kiválaszthatjuk, hogy a már megnyitott ruhaszínek közül melyikben szeretnénk pompázni. A SF újoncoknak mondanám, hogy eddig ez úgy működött, hogy ha különböző gombokkal választottunk ki egy karaktert, akkor különböző színeket kaptunk. Hagyomány volt, az tény, de azért sokkal jobb ez így, mert végre nem kell mindenkit a véletlenül kiválasztott lila ruhás Kennel levernem. Itt van még a másik újdonság, hogy ugyanilyen módszerrel választható egy karakternek több “taunt” mozgás is, ami lefordítva körülbelül annyit tesz, hogy keménykedős pózbeállás. Tudjátok, amikor leversz valakit, és amíg összeszedi magát, benyomod az animációt, amivel általában jól felmérgesíted. Végre mindenki kapott egy menő animés stílusú bevezetést és lezárást, amik bár nem olyan akciódusak, mint mondjuk a DOA-ban, de azért megvan a hangulatuk. Nem konkrétan az arcade módhoz tartozik, de szintén újdonság, hogy most már bármikor, bárhonnan elérheted az adott karaktered mozgáslistáját. Remek dolog ez, pláne az új szereplőknél.
A gyakorlásra és a beállításokra nem érdemes sok szót vesztegetni, viszont annál izgalmasabb lett az új Challenge, azaz kihívás mód. Itt három fő kategóriát találunk, ami a Survival (egy életerőcsíkkal maradj minél tovább életben, miközben sorra jönnek az ellenfelek), a Time Attack (megadott idő alatt kell lepofoznod megadott ellenfelet), valamint a legmenőbb, a Trial, ahol a kiválasztott karaktereddel kell megcsinálni a gép által kijelölt feladatokat. Mindhárom módnak van külön normal és hard verziója is, nem beszélve arról, hogy nem elég szimplán teljesíteni őket, mert a gép még értékel is minket a jól bevált bronz-, ezüst-, aranymedál rendszerrel. Visszatérve a Trial módra: ezt ajánlanám rögtön a teljesen kezdő, vagy SF-el nagyon régen játszó embereknek is, mivel itt aztán tényleg majdnem minden elsajátítható és begyakorolható. Nem kell megijedni, mert nem egyszerűek a feladatok, és itt jön ki ismételten az, hogy a SF nem a tized-, még csak nem is század-, hanem az ezredmásodpercek játéka. Mert általában pontosan ennyi időd van, hogy eltaláld azt a pillanatot, amikor egy mozgásanimáció végénél beadhatod a következőt.
Térjünk is rá arra, hogy mégis mire jók ezek a kihívások. A játék egy úgynevezett “profil a profilban” rendszert használ, aminek köszönhetően bár a gamertagünk kint van a jobb felső sarokban, mégis egyedivé varázsolhatjuk ikonok és titulusok segítségével. Ikonból 260, titulusból pedig 432 áll a rendelkezésünkre, ezeket pedig egyszerűen úgy hozhatjuk elő, hogy játszunk a játékkal, főleg a Challenge és az Online móddal. Van egy külön statisztika is mindegyikre, ahol nyomon követhetjük fejlődésünket, és hogy miből mennyit nyitottunk már meg. Gondolom nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a játék 100%-ra való kipörgetéséhez meg kell nyitnunk mindent. Durván 12 órám van eddig a játékban, ami csak offline (mert az online rész csak 20.-ától próbálható ki hivatalosan), és így tartok 10%-nál. Amúgy még gyűjthetőek úgynevezett fighting medálok is, kizárólag az online módban, amik megszerzéséhez úgy kell nyernünk, hogy teljesítünk adott kritériumokat, mint például nyerj 10%-os életerő csíkkal, csak dobással, stb. Látszik, hogy a Capcom tökéletesen felismerte, hogy jutalmazni kell a játékost mindenfélével, mert így sokkal tovább fenntartható a motiváció.
Nem hiszem, hogy van bárki is, aki legalább egy gameplay videót, vagy pár képet nem látott volna már a játékból. Így gondolom mindenkinek az jutott az eszébe legelőször, amikor meglátta a játék vizuális világát, hogy érdekes. Igen, ez talán a legjobb szó rá. Aztán pár perc tényleges játék után ez a jelző szépen, csendben, észrevétlenül átalakul egy másikká, és már csak úgy vélekedünk róla, hogy lenyűgöző. Persze az atom-mega-kira-brutál-istencsászárság is jó lehet, ezt mindenki döntse el saját régiójától függően. A pályák, az effektek, a karakterek kidolgozása, animációja mind-mind elképesztő. Él és lélegzik az egész játék, szinte le akar mászni a képernyőről. Az egyik pályán egy hajón kell harcolni, és ha valakit izmosabban a földhöz vágunk, akkor vele mozdul az egész hajó, és oldalt - ami ugye nekünk “hátul” - van felcsap a víz. Vagy mondhatnám még az ugráló majmokat, a működő gőzkazánokat, a tomboló vulkánt, vagy a fantasztikus templomot is. Valamint van egy kedvencünk, ami valószínűleg egy gyermek-elmegyógyászat melletti autópálya felüljárója alatt játszódik, és az intézetből kiszökött fogyatékos gyerekek adnak elő a háttérben egy futkosós kiabálós műsort.
Az animációk is érdemelnek pár szót, mert hihetetlenül jók lettek. Annyira folyamatos a mozgás, hogy ilyenkor érthető meg igazából, hogy mért ragaszkodtak a készítők a 3D modellekhez. Nincs olyan, hogy a semmiből ugranak a levegőbe, vagy hogy kimaradna akár egy fázis is attól kezdve, hogy felkelünk a földről, és elsütünk egy Hadokent. Minden tökéletesen a helyén van. Az arcmimika parádés, minden karakternek megvannak az egyedi fintorai, szokásai. Ryu például vicsorítva ugrik a levegőbe, és látszik, hogy megfeszül minden ér a nyakában, miközben ellenfele fejét veszi célba. Pontosak a leérkezések, és az ütéseknek is igazi erejük van, ráadásul mindig betalálnak, ergo nincsenek se bugok, se glitch-ek.
Az irányítás egy nagyon sarkalatos pontja volt mindig is a Street Fightereknek, hiszen ebben a játékban az időzítés és a rettentő nagy precizitás kiemelkedő fontosságú. Ergo egy “kicsit” idegesítő, amikor nem azt csinálja a karaktered, amit éppen akkor szeretnél, mivel ahogy azt már említettem, itt tényleg ezredmásodpercek is számítanak. Érdekes kérdés ez itt is, hiszen jelen pillanatban csak egy tökéletes megoldás van, ám az nem kevés pénzbe kerül. Igen, a Mad Catz által kiadott SF IV Tournament Edition FightingStickről beszélek, ugyanis a külföldi játéktopicok sajnos hangosak a Fightpad és a “sima” kiadású FightingStick hibáitól, így aki ezek beszerzését tervezi, várjon még vele egy kicsit, és gyűjtse az információkat szorgosan. Azért nem olyan rossz a helyzet, mivel bár tény, hogy az ilyen típusú játékokhoz az arcade stick a legjobb, a Capcomnál figyelembe vették, hogy a legtöbb konzoltulaj nem fog, nem tud, vagy nem akar egy plusz kiegészítőt venni a játék mellé. Ezért - dobpergés - a játék tökéletesen irányítható az analóg karokkal! Sőt, kérem szépen, a 360-as kontroller analógja szinte tökéletes. Durva, de jobban játszható vele a játék, mint a PS3 D-padjével - ugye a 360-as D-pad alapból kiesett. Remekül optimalizálták az irányítást, bár pontosan nem tudnám megmondani, mit csináltak, de a lényeg, hogy működik. Rá kell érezni természetesen, de egy kis gyakorlással csak úgy repkednek azok a Hadokenek. Amúgy a két verzió között szignifikáns különbség egyáltalán nincsen. Ugyanazon a TV-n ugyanazzal a HDMI kábellel teszteltük őket egymás után, és a végeredmény az lett, hogy egy hangyafütyivéggel recésebb a PS3 verzió, egyszerűen egy élsimítást lehagytak róla, és installálás nélkül elég sokat tölt. De installálással simán hozza a 360 sebességét, bár tény, hogy a 360-as verzió felinstallálva szinte nem is produkál töltési időt. De hangsúlyozom még egyszer, mindkét verzió elképesztően jól néz ki és elképesztően dögös, így nyugodtan vegye meg mindenki a saját gépére.
Értékeljünk egyet, mert már gondolom, hogy mennyire elege lehet mindenkinek a sok SF IV-ből, de ez van, ha egy legenda folytatást kap. Valószínűleg az oldalt szereplő értékeléssel sokan nem fognak egyetérteni, de ne felejtse el senki, hogy az objektivitás álcája mögött egy vér SF fanboy rejtőzködik. Vannak hibái a játéknak, mert hiába vizuális orgazmus a látvány, a karakterdizájnnal még én sem vagyok tökéletesen elégedett, bár néhány karaktert mesterien eltaláltak. Kicsit hiányoltam a több fajta játékmódot, hiszen az ALPHA verzióban ezen kívül volt még egy csomó másik, mit például a “dramatic” mód, ahol ketten mehettünk a gép ellen, vagy fordítva, két gépi ellenfél jött ellenünk egyszerre. DE. A harc, ami a legfontosabb, igazi evolúción esett át a Fókusz rendszer bevezetésével, és azzal, hogy a játék sokkal inkább kombóorientált lett. Tényleg mozgásban kell látni a játékot, mert úgy mutatja meg az igazi erejét. Elképesztő tartalom van benne, hiszen egy 100%-os kipörgetés akár több, mint 100 órába is belekerülhet. A külföldi kollegák szerint az online játék szintén hibátlan, senki sem tapasztalt eddig még minimális lagot sem, és a nyilvánvaló győzni akarás mellett a medálok hajszolása is kellő motiváció lehet. Dicséretes, hogy az első végigjátszás után EGYENKÉNT beállíthatjuk az összes karakternél, hogy milyen nyelven (japánul vagy angolul) szólaljanak meg. Rengeteg artwork-öt nyithatunk meg és évekig döntögethetjük egymás rekordjait a Challenge módban. Japánban újra elkezdtek az emberek játéktermekbe járni. Kicsik és nagyok, tinédzserek és mostanra már több gyermekes családapák játszanak a játékkal csillogó szemekkel, mert újra gyereknek érezhetik magukat. Hölgyeim és Uraim, a STREET FIGHTER VISSZATÉRT!