[Friss] Destiny 2: szivárognak a kiegészítők
Eddig 53 hozzászólás
ne5h
2017. szeptember 09.
szombat 06:40


[Friss] Az Xbox Store-nak hála megtudtuk, hogy a pletykák valóban igazak. A Curse of Osiris nem csak nevében, de tartalmában is megfelel az előzetes híreszteléseknek. A DLC egy új, Infinite Forest nevű területtel érkezik, mely jó eséllyel a Merkúr patrol zónáját fogja képezni. Az új történetszál mellett új mellékes tennivalókat is kapunk, ezek között szerepelnek új "kooperatív tevékenységek" is. Természetesen a multiplayer bővítése, valamint új páncélok és fegyverek sem hiányozhatnak a DLC-ből. Pontos megjelenési dátum továbbra sincs, de a decemberi megjelenés egyre biztosabbnak tűnik.

[Eredeti hír] Még meg sem jelent a Destiny 2, máris előkerültek a premier utáni tartalmakra utaló hírmorzsák. Azt már korábban is tudtuk, hogy az elődhöz hasonlóan a második rész is első körben két Expansionnel fog gazdagodni. Most ezek közül az egyikhez kaptunk néhány részletet.

Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a The Curse of Osiris név alatt futó bővítmény a névadó karakterre koncentrál, ezúttal azonban nem PvP-orientált lesz a jelenléte, hanem egy küldetéssorozat alatt találkozhatunk vele és a Vextől kell majd megmentenünk. Ezen kívül a Lighthouse is visszatér, azonban ezúttal már közösségi térként fog funkcionálni (hasonlóan a Farmhoz vagy az első részben megismert Reefhez).

Összesen: 53 [1-50]
1 | 2
[25] Tom
szept 13., szerda 16:29 #53
Válasz Hwopapa (#52) üzenetére
Na ezért veszem meg az ilyen játékokat megjelenéskor. Az egyben is orrvérzésig nyomtuk az összes raidet. Most is este 7-kor aktiválják majd a D2 raidet már megyünk is le és csapatjuk.
[22] Hwopapa
szept 13., szerda 5:59 #52
Válasz Tom (#51) üzenetére
Ott az LFG, illetve a barátaim egyike sem veszi meg az alábbi okok miatt...egy normális raidet nem tudtunk két hét alatt összehozni és ez is csak a legutolsó raid volt, az előzőeket soha nem is láttam.
PSN ID: Snake.aZ.eKe
[25] Tom
szept 12., kedd 16:30 #51
Válasz Hwopapa (#49) üzenetére
Az egész játék multis teljesen fullosan. Coopba nyomjuk az egészet, együtt fejlődünk minden. Ezt megvenni később mikor már mindenki kiraidelte magát és mindene megvan, s úgy kell lasszóval összeszedni a 6 embert raidre az már nem olyan.
szept 12., kedd 9:28 #50
Válasz Hwopapa (#49) üzenetére
1) korábban 6v6 volt, nem 4v4. Csak a korrektség miatt.
2) a Destiny-nek nagyjából minden része multis, nem csak kimondottan a PvP.

Ettől függetlenül teljesen érthető az álláspontod.
I am such a B.A.
[22] Hwopapa
szept 12., kedd 8:18 #49
Válasz Tom (#48) üzenetére
A multis résszel akkor értenék egyet, ha:
1. nem 4v4 lenne a korábbi 5v5 helyett (ne vicceljünk már kérem, 2017-ben, a 64 playeres BF3-4 tudta, igaz nem tökéletesen, de akkor is...)
2. lenne több, mint 5 órám játszani egyhuzamban hetente

Ezek közül a legfontosabb a 2-es pont

Ráér, nem fontos, eszembe jut néha, hogy mókás lenne, de még egyszer nem nyelem be ugyanazt, mint anno az 1-nél is, hogy beleugrok valamibe, amit aztán 324324x megváltoztatnak menet közben, majd a hiányzó tartalmakat pénzért adják hozzá. Ne vicceljünk már...

A LOTR játékoktól alapból hányok, szóval nálam amúgy sem jöhetett szóba, plusz az Angry Joe-s youtube-rant-et láttam, így pláne nem. Ha erre indul el mindenki, én szívesen úszok az árral : az idő nekem dolgozik ígyis-úgyis, lemaradni semmiről nem fogok...
PSN ID: Snake.aZ.eKe
[25] Tom
szept 11., hétfő 23:30 #48
Válasz Hwopapa (#29) üzenetére
Nem csinálod rosszul. De egy ilyen multis játéknál nem igazán éri meg várni a leárazásra. Ezek akkor az igazán élvezetesek mikor rengetegen nyomják. Valakinek bejön, valakinek nem. Nincs ezzel semmi baj.
A single player játékok, amik dlc-vel hót ugyanennyibe kerülnek, mint most majd a Shadow of War például szintén zenész a 33 ronggyal (plusz ott is tömve mikrótranzakciókkal), na ezeket én is bevárom akcióba, már amelyik érdekel.
[44] soliduss
szept 11., hétfő 17:14 #47
Válasz neuroflex (#46) üzenetére
pár hónap vagy 1 hét... hát szerintem ez a legkevesebb.
[32] neuroflex
szept 11., hétfő 15:57 #46
Válasz soliduss (#44) üzenetére
Hát akkor nekem ez így kimaradt.
Én abban a hitben voltam,hogy ez kb az Iron Lord után van max 1 héttel.
...retribution...
szept 11., hétfő 15:41 #45
Válasz soliduss (#44) üzenetére
Van olyan szó hogy standál?
Ríl bevilágítésön szimulésön. Ríl ripléj simulésün. A világ legerősebb konzolja nem supercharged dinamyc 4k.
[44] soliduss
szept 11., hétfő 15:30 #44
Válasz neuroflex (#43) üzenetére
3 évként hivatkoznak sokszor a játékra a készítők is... pontos idővonal nincs, olvastam a fórumokat és a youtube-os lore-ozók is e felé standálnak. 3 év telt el az első rész óta... pór hónap az iron lords-ok óta.

Valami ünnepség készült a toronyba ezért érkeznek a hunterek/warlockok és a titanok egyen páncélban.
[32] neuroflex
szept 11., hétfő 14:56 #43
Válasz soliduss (#42) üzenetére
Nem telt el 3 év az utolsó sztori az 1-ben és az első sztori a 2-ben között. Én legalábbis nem hallottam ilyet benne vagy csak nem figyeltem rendesen.

Nem magáról a játékról beszélek.
...retribution...
[44] soliduss
szept 11., hétfő 14:44 #42
Válasz neuroflex (#41) üzenetére
kb 1-2 nappal??? Jóval több idő telt itt el mint 1-2 nap.

Ha szigorúak akarunk lenni akkor 3 év telt el azóta.
[32] neuroflex
szept 11., hétfő 14:36 #41
Válasz koola (#33) üzenetére
Nekem és live-os ismerősök 80%-nak 10 ezer volt.
Egyedül a pvp-s részben van igazad,a többiben nincs. Abban meg pláne nem,hogy egy rakás szar.

Amikor kiderült,hogy nullázzák a karaktereket,akkor ment a sírás,hogy "úgy a szívemhez nőtt,blabla", most meg az a baj,hogy kb ugyanaz. De nem is értem ezen miért csodálkozik mindenki.
Kb 1-2 nappal vagyunk időben az első rész után,amikor lerohantak minket.
...retribution...
[44] soliduss
szept 11., hétfő 14:21 #40
Válasz koola (#33) üzenetére
Ne haragudj de írj már egy játékot amire nem lehet az általad leírtakat ráhúzni.

Hunter+ pvp adom... azt teljesen jól látod. De a többiben szerintem nincs igazad.

3 óra story...az picit meredek. Én úgy voltam el vele 8-10 órát ,hogy csak 4-5 piros küldetést toltam le.

A térképek jók.... és az analógiád alapján bármely játékra is rá lehet húzni....

Részletgazdagabb lett a játék, a térképek kialakítása és a story-side missionok felépítése és hangulata is nagyon király lett.

A grimoire-os rész hatalmas baromság. Eddig pont ezért támadták a játékot ,hogy nincs hangulata, története.... most kaptunk egy olyat ,hogy a lore-ozók csak úgy tobzódnak. Rengeteg új dolog derült ki a történetről .Soha rosszabbat.
szept 11., hétfő 14:19 #39
Válasz Hwopapa (#38) üzenetére
Igen, mert mint írtam, a kommentjének többi részével nagyjából egyetértek. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem az kéne nézni, hogy az első rész után mennyivel jött ki a Destiny 2, hanem a Rise of Ironhoz, de inkább a Taken Kinghez képest, mert inkább azokra épít és nem az original Destiny-re.

Valamint oké, hogy vannak újrahasznosítások, de melyik sorozat folytatásaiban nincsenek? Itt kb máglyára vetik a játékot, mert területeket és set piece-eket használ fel megint, amikor meg a Far Cry Primalról kiderült, hogy a 4 térképét használja egy az egyben, csak mosolyogtak az emberek és továbbléptek.
I am such a B.A.
[22] Hwopapa
szept 11., hétfő 14:10 #38
Válasz ne5h (#36) üzenetére
Te most komolyan ebbe kötsz bele?
PSN ID: Snake.aZ.eKe
[22] Hwopapa
szept 11., hétfő 14:08 #37
Válasz koola (#33) üzenetére
Ok, ezzel sikeresen el is vetted a kedvem a további destiny2-es hírek/események és bármik olvasgatásától, ugyanakkor ezt teljesen POZITÍVAN írom

Felmerült bennem a "na adjunk neki egy esélyt az uncharted után"-gondolat, de ezzel ezt sikeresen kiírtottad

Jó lesz ez kolleksün-kiadásba, ahogy az 1 is
PSN ID: Snake.aZ.eKe
szept 11., hétfő 13:49 #36
Válasz koola (#35) üzenetére
Nehezen hiszem. Csak az első küldetés addig, amíg Ghaul lerúg a hajóról az kb 20 perc, még legalább ennyi, mire először elvergődsz a Farmra, és akkor még sehol se vagy. Ezek után még ugye van 4 terület, egyenként 3-4 küldetéssel, ha csak 30 percet számolsz rájuk, akkor is 4 óra felett vagy.

Elismerem, hogy rövid a kampány, de nem ennyire.
I am such a B.A.
[7] koola
szept 11., hétfő 13:13 #35
Válasz ne5h (#34) üzenetére
Csak a fő sztoriról beszélek. Az nem túl hosszú. Mondjuk mi megcsináltuk a mellékküldik kb felét, meg felfedeztük a világokat, meg public event-eket is toltunk. Ez így kb 10 óra volt nekünk. De ha csak a sztorit viszed, nem járod be a helyszíneket, kijön a 4 óra kb.
szept 11., hétfő 12:55 #34
Válasz koola (#33) üzenetére
Én nem tudom, hogy vitted végig a sztorit 3-4 óra alatt, de le a kalappal.

A kommented többi részével többé-kevésbé egyetértek.
I am such a B.A.
[7] koola
szept 11., hétfő 12:46 #33
Srácok, jól van, hogy nagy a hype és nem szívesen mondjuk ki, de azért mégiscsak jobb lenne itt tisztába tenni a dolgokat.
Ez a játék nekem (meg minden vásárlónak) előrendelve, megjelenéskor 19.000 Ft-omba fájt.
Amit day 1 kaptam a pénzemért:
- Egy tizenegynéhány story mission-ből álló kampány, amit 3-4 óra alatt simán ki lehet pörgetni a mellékküldik nélkül (amiknek se átvezetője, és sztorija is kevés), ahol is csak az első és az utolsó pálya van tisztességesen és látványosan összerakva, a többi a tipikus, ölj, menj ide-menj oda típusú formula, utánuk átvezetővel. A történet végén, nemhogy az előző részben feltett kérdésekre nem kapunk választ, a fél karaktergárda eltűnt (Eris Morn, Reef, Variks?...), és a játék végére csak még több kérdés vetődik fel. Ez történetvezetés a javából. Most már grimoire card-ok sincsenek, nem kapunk háttérsztorit, és remélem a ghost-unk által beszkennelhető poénos szösszeneteket nem nevezzük történetépítésnek.
- A térképek kidolgozottabbak lettek, de ha egy helyszínt láttál, az összeset láttad. Ugyanaz csak pepitában, nem kék az ég, hanem zöldes, és nem szürke a por hanem sárgás. Az Io például simán a Venus-ból lett átalakítva. A csillagászati pontosságba még bele sem kötök, mert a Titánt néhányszor bolygónak nevezik, pedig egy hold, és baromira nem így néz ki a valóságban, ahogy az Io sem. De ez már az egynél is probléma volt, lásd Hold. A public event-ek ugyanazok mindenhol kb, a dungeon-ök szintén. Apropó, dungeon-ök. Amikre azt ígérték, baromira izgalmas történettel megspékelt loot cave-ek lesznek, azokat úgy kell elképzelni, hogy bemész egy barlangba, leölsz 10 ellenfelet, jön egy sárga életes boss, megölöd,nyitsz egy ládát, 90% eséllyel kapsz egy kék cuccot és repeat. Ennyi. És ez ugyanígy megy minden helyszínen. Sztori 0.
- A játékban eddig összesen 8 legendary páncélszett van, per class, tehát összesen 24. Ebben benne van a 3 PS exkluzív is
Most ezt így tessék emészteni egy kicsit. 24 páncélszett. 24. 3 év fejlesztési idő. 24 szett. Most mondhatnám, hogy a Souls játékokban ennek a háromszorosa van, 2 év fejlesztési idő mellett, de nem lenne fair a Bungie-t a From Software-rel összevetni.
- Az exotic felszerelések fele az 1-ből lett áthozva. Egy az egyben.Tehát class-onként 3-4 új exotic páncélelem van. És sok esetben még a skill-jük is le lett gyengítve. Az exotic fegyverek többsége béna, és fantáziátlan. Van egy hunter nadrág, aminek az a speckója, hogy növeli a sidearm (kispisztoly) újratöltésének gyorsaságát és pontosságát. RÖHEJ. Ez az első részben kék cuccoknak volt a skillje konkrétan. Ha már skillek. Nincs többé natív képessége a felszerelésnek, armor meg weapon mod-oknak vannak slot-jai. Amiket vagy veszünk játékbeli pénzért vagy (ta-dam) igazi pénzért. 1 cuccba amúgy csak egy mod-ot lehet rakni.
- Mikrotranzakció... Consumable(!) shader-ek pénzért. Igazi pénzért. Nuff' said. Aki kitalálta, ott rohadjon meg ahol van. Nemes egyszerűséggel.
- A class-okhoz alig nyúltak hozzá. A legrosszabbul persze a hunter járt, akitől szó szerint csak elvettek, új skill-t nem kapott. Mind a 3 subclass, ugyanaz, mint az egyben volt. Mondom még egyszer. Ugyanaz. A hunternél pl. az egyiket átnevezték, és kés helyett lándzsával öl, de egyébként semmi különbség nincsen. De persze, az 1-ből semmit nem hozhattunk át, mert ez egy új játék. De kaptunk 3 emblémát ( nem is legendary...) amiért játszottunk 600 órát az előző résszel.
A skill-ek rohadt lassan töltődnek, ezt mod-okkal valamelyest lehet orvosolni, de akkor viszont bukod a többi buff-ot, ami eddig alap volt. Szóval super 5 perc, gránát, melee, special 1 perces cooldown. A weapon slot-ok meg... Pffff. Nagyon nagy marhaság a power slot. Semmi értelme nincsen. És hogy a sniper heavy lett, ez kész röhej emberek. HEAVY A SNIPER PVE-BEN IS!
- Minden változtatás, amit fent felsoroltam, a pvp nevében történt, mert a játéknak most már nagyrészt ez lesz a lényege, esport ligát is akarnak belőle ugye. Bár nem tudom az mennyire esett le nekik, hogy a pvp és a pve nem lenne muszáj, hogy pont ugyanazzal a mechanikával és felállással működjön.
Most, hogy ezt leírtam, jegyezném meg, hogy day 1 a pvp-ben a választható módok száma: egy. A Quickplay. Értitek? 3 éve készül a játék, és kiadják egy azaz 1 válaszható opcióval. Mára már jobb a helyzet mert day 3 bejött a competitive mód is. Szóval már van 2 válaszható mód. Most oké, hogy ezeken belül van 3 különböző játékmód, de az totál random, te nem tudsz választani, hogy mit szeretnél játszani. Kisorsolja a játék neked.
- Még csomó dolgot le sem írtam, de szerintem ennyiből bőven lejön, mennyire is 8-9 pontos ez a játék, és mennyire éri meg most megvenni.
Azoknak, akik pedig azt szeretnék a hozzászólásomra válaszolni, hogy oké-oké, még kevés a content meg gázos is kicsit az egész, de ez majd változni és bővülni fog, az 1-ben is ez volt, azoknak mondanám, hogy egyrészt a Bungie megígérte, hogy nem lesz az mint az előző résznél, és teljes játékot kapunk. Nem ez lett.
Másrészt a további tartalmak tudni illik nem ingyen lesznek, hanem pénzért, tehát én konkrétan CSAK a fent leírtakat kaptam a 19.000 Ft-omért. Amúgy a season pass 10k jelenleg, de ebben nincs benne az utána következő nem tudom én hány DLC, mert, hogy lesz legalább 4-5, az biztos.
- Lényeg; a Destiny 2 jelenleg egy rakás sz*r, meg ne vegyétek teljes áron. Várjatok vele 2 évet, és collection kiadásban szerezzétek be. Úgy megéri majd. Bőven lesznek akik akkor kezdik el, nem marad le senki, semmiről.
De ez így ebben a formában minősíthetetlen.
Még hogy nem csinálják majd ugyanazt, mint az 1-nél...
[22] Hwopapa
szept 11., hétfő 10:12 #32
Válasz neuroflex (#30) üzenetére
Alapból nem veszek már semmit, csak complete kiadásokat, vagy DLC nélküli játékokat. Akármennyire is tetszik pl. az FF15, nem fogom addig kicsengetni érte a pénzt, ameddig nem tudom, pontosan mit is kapok érte a jövőben - mivel időm sajnos nagyon korlátozott, ezért ráérek a backlogból válogatni addig is

Egyetlen kivétel volt az Assetto Corsa, meg talán a GTS lesz, de ez is erősen függ a megjelenés utáni review-októl.
PSN ID: Snake.aZ.eKe
[44] soliduss
szept 11., hétfő 9:39 #31
Válasz GOW Beast mode (#24) üzenetére
???? Mire gondolsz??

Kb mindenben megeszi az elődöt.... minden nap meglep valamivel ez a 2. rész.... kúrvra jól összerakták.

Egyedüli fájó pont a multiplayer. és a online kód.... de ez kb olyan mint az 1-ben

A többiben szerintem kegyetlen jó.
[32] neuroflex
szept 11., hétfő 9:15 #30
Válasz Hwopapa (#29) üzenetére
És melyik játékért nem fizetsz többször,ha akarsz hozzá dlc-t?
...retribution...
[22] Hwopapa
szept 11., hétfő 7:56 #29
Válasz Tom (#27) üzenetére
A lentiek fényében akkor én csinálom rosszul, ha ez mindenkinek bejön - egyszer szeretek csak fizetni egy játékért, nem darabokban a kétszeresét - mondjuk ha lenne 5 órám játszani vele egy héten, lehet meggondolnám, de így meg pláne nem érdekel
PSN ID: Snake.aZ.eKe
[32] neuroflex
szept 10., vasárnap 21:01 #28
Válasz torppapa5 (#25) üzenetére
Na itt mondjuk egyáltalán nem para,ha nem veszed meg egyből. Én az 1-nél pl kihagytam a 2. dlc-t és semmit nem buktam vele. Mert a Taken King-nél ott volt minden.
Egy Guild Wars-t meg nem kéne a Destiny-hez hasonlítani.
Ezzel az erővel minden multis játék gáz. (Fps-ek,tps-ek,f2p-k,stbstb)
...retribution...
[25] Tom
szept 10., vasárnap 15:19 #27
Én úgy vagyok ezzel, hogy aláírom, hogy drága nagyon. De engem ez köt le csak. Több 100 órát elleszek ezzel is, mint az elsővel. Ez az ára. Ez van. Más játék is kerül ennyibe season passal, azok is jók, csak engem azok nem kötnek le ilyen sok órára.
[19] WarAdmir4L
szept 10., vasárnap 14:56 #26
Válasz torppapa5 (#25) üzenetére
Ez mind igaz de szerintem Destiny nem annyira veszelyes. Sajnos minden penzbe kerul. De senkinek nem kotelezo megvasarolni semmit sem. En alap jatekot vasaroltam meg. Ugy vagyok hogy ha meglesz a csapat es elmegyunk Raidelni akkor megveszem a kiegeszitot. Ha nem maradok ennel. Most hogy kovetelik erte 5-10 ezret nagy kaland. Elmegyek ebedelni az is annyiba kerul. Jo a jatek, elvezetes, meg mindig legjobb gunplay. Ezeken nem akadok ki.
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[15] torppapa5
szept 10., vasárnap 10:58 #25
Válasz Hwopapa (#22) üzenetére
Nem ennyire súlyosan mérlegelve a helyzetet, de kb én is így látom. Személy szerint én már ezért sem próbáltam ki a bétát, mert nem tetszik ez a "vegyél alapjátékot és kiegészítőket is jó drágán" hozzáállás. Igen, a DLC fogalma ma már minden AAA játék mellett ott szerepel, csak annyi a bibi, hogy míg egy singleplayer központú játéknál nyugodtan ki lehet várni ilyesmivel egy méretes leárazást, addig egy multi központú játéknál aki nem tartja az iramot az előbb-utóbb teljesen le fog maradni...

És most lehet mondani azt, hogy ez nem igaz, de még egy Guild Wars 2 sem volt képes áthidalni ezt a problémát, aki nem vesz meg minden kiegészítőt az egyértelműen le van maradva és hátrányban van, köntörfalazás a fejlesztők részéről ide vagy oda. x)
szept 10., vasárnap 10:27 #24
Válasz soliduss (#23) üzenetére
Sajnos ez, messze van a Jó összerakástól !!
TLOU 2
[44] soliduss
szept 09., szombat 22:36 #23
Válasz Hwopapa (#22) üzenetére
Toldat a destiny 2? Nincs ebböl kivàgva semmi. Jol összeraktàk ezt
[22] Hwopapa
szept 09., szombat 18:19 #22
Válasz soliduss (#16) üzenetére
Elég nevetségesnek tartom, hogy a gamer társadalom egésze tapsikolva rohan a kasszákhoz ezt a fajta kivágott tartalomcsomagot kifizetni, személy szerint roppant szánalmas lehúzásnak tartom az egész Destinyt ezek után mindenestől. Azt hittem az első résznél ellőtt, a dobozban található két dlc-nél lejjebb nem lesz - na akkor ezt most játsszák el mégegyszer. Öööööööö WTF?

Igazság szerint annyira meggyűlöltem ezt a fajta hozzáállást a fejlesztők részéről, hogy inkább majd az újabb, 2 év múlva elkövetkező complete kiadással ugrok fejest a kalandokba, időm sincs már ilyesmire
PSN ID: Snake.aZ.eKe
[44] soliduss
szept 01., péntek 20:28 #21
Válasz ne5h (#19) üzenetére
A fel activison garda imo
[7] muDao
szept 01., péntek 16:19 #20
Válasz ne5h (#19) üzenetére
Vicarious-ék menjenek inkább Crash Team Racing remaket heggeszteni.
Aki nem dolgozik, annak nincs hiba a munkájában.
szept 01., péntek 11:51 #19
Válasz soliduss (#11) üzenetére
Kis korrekciót engedj meg: a Neversoft, a High Moon, a Vicarious Visions és a Sledgehammer gyárt kontentet a Bungie mellett. Tehát összesen 5 csapat.
I am such a B.A.
[25] Tom
szept 01., péntek 11:48 #18
Válasz soliduss (#16) üzenetére
Kizártnak tartom, hogy a passos 2 kiegészítő taken king nagyságú legyen egyenként. De remélem tévedek.
[25] Tom
szept 01., péntek 11:46 #17
Válasz soliduss (#15) üzenetére
Hogy milyenek lesznek ezek a tartalmak azt majd meglátjuk, ha kijön. Remélem jó lesz.
Nagyon nagy túlzás az a 100%-os reboot. Kicsit másképp becsomagolták ugyan azt. Volt egy pár átvezető videó jobb minőségben, a light szint fejlődést szétaprózták, hogy mindig úgy érezd, hogy fejlődsz (ne legyen forever 29, mert páran nem jöttek rá anno, hogy 3 raid ruha +1 exotic is maxos 30 már) és könnyítettek a játékon, hiszen szinte sehol se voltak utána már a játékos fölé szintezve sehol az ellenfelek.
[44] soliduss
szept 01., péntek 11:41 #16
Válasz Tom (#14) üzenetére
Igen ezt is kiritizálták. Az Áprilisi, meg a kisebb updatek tényleg picik voltak... kb 1 óra +-t adtak csak ami nagyon nagyon kevés volt.

A bungie fóruma fel is robbant, hogy ezt ,hogy képzelik.

Én titkon remélem, hogy a seasonal pass-os 2 kiegészítő minimu taken kinge magasságoban fog járni.... és havonta meg több kisebb eventet is bedobnak mint anno Árpilisban meg Októberben tették a taken kingel.
[44] soliduss
szept 01., péntek 11:39 #15
Válasz Tom (#13) üzenetére
Ok... de ez nem azt jeleni ,hogy megint nyúlfaroknyi tartalmakat kapunk.

Pont az egyik Taken kinges vidoc-ban volt ,hogy amit elkövettek az első résszel azt nem engedhetik meg magukat. Kis túlzással egy 100%-os reboot volt a taken king.

Az ,hogy előrébb járnak az egy jó dolog... legyen is rendes és normális tartalom.
[25] Tom
szept 01., péntek 11:32 #14
Válasz neuroflex (#10) üzenetére
Semmiben nem változott semmi sem lényegesen. Annyi van csak, hogy több stúdió besegít nekik így a jövőre majd megjelenő kiegészítő lemezhez is lesz majd gondolom seson pass, ergo több dlc fog jönni. Nem lesz az, mint a Taken King-nél, hogy miután az megjelent konkrétan 1 évig nem jött semmi.
[25] Tom
szept 01., péntek 11:29 #13
Válasz soliduss (#12) üzenetére
Márpedig a már bejelentett 2 dlc az biztosan készen van már. Csak azért nem az alapjáték részei, hogy plusz pénzt gomboljanak le. Ergo kivágott tartalmak. Nem most fognak nekiállni elkezdeni legyártani. Már készen vannak. A végső bugírtást kezdik el most kb. velük.
Volt egy interjú Mark Noseworthyval és Luke Smith-el és ott mondta Mark, hogy a tartalom gyártással most jóval előrébb vannak, így fogják majd tudni tartani a határidőket.
[44] soliduss
szept 01., péntek 10:46 #12
Válasz Tom (#9) üzenetére
Nézd Tom... ha még egyszer ellövik ezt a kivágom és odadobom akkor annyi lesz a destiny 2nek.

HA nem folytatják a destiny 1-ben bemutatott folyamatos tartalom csepegtetést és 2-3 havonta egy nagyobb Dlc kiadásávan akkor annyi lesz mindennek.

Mint írtam Neversoft, High Moon meg egy rakat studió csak a destiny-be dolgozik be...elengedték a pre konzolokat... bejött a pc. Ha majd 2x annyi emberrel fele annyi tartalmat tolnak csak ki akkor szerintem a maradék hardcore közösség is hátat mutat nekik.
[44] soliduss
szept 01., péntek 10:43 #11
Válasz Ákos23 (#6) üzenetére
úgy ,hogy a Neversoft, a High Moon és még vagy 4 studió már évek óta csak a bunginak gyártanak tartalmakat.
[32] neuroflex
szept 01., péntek 9:23 #10
Válasz Tom (#9) üzenetére
Tehát ugyanaz van,mint az egynél. Ami gyárloag benne van,azt kivágva eladják plusz pénzért.
Ennyit arról,hogy nem teszik meg ugyanazt,mint az egynél.
...retribution...
[25] Tom
szept 01., péntek 8:57 #9
Válasz soliduss (#4) üzenetére
Dehogy most álltak neki. Konkrétan már a jövő szeptemberben majd jövő kiegészítő lemez is majdnem kész van már szerintem. Szépen is néznénk ki, ha csak három hónapjuk lenne rá, mert az konkrétan semmire sem elég idő. Az első 2 dlc már 100% kész van. Ezek az alap játékból vannak kivágva. A jövő szeptemberi is már előrehaladott állapotban lehet.
[7] muDao
aug 31., csütörtök 22:23 #8
Válasz ne5h (#3) üzenetére
Meg azért majd nyithatnának egy Fallen arénát az Io-n
Aki nem dolgozik, annak nincs hiba a munkájában.
[36] Hunk2
aug 31., csütörtök 19:27 #7
Megint elcsesznek valamit, akkor újra ingyen oda dobják multis pályákat mindenkinek.
"Élni és élni hagyni"
[10] Ákos23
aug 31., csütörtök 19:01 #6
Válasz soliduss (#4) üzenetére
Taken King szintű tartalmat, h csinálnak meg 3 hónap alatt? Amúgy meg biztos h neki álltak már előbb mivel volt hir h több Activision stúdió is csak destiny 2 utólagos tartalmon dolgozok szóval ha bungie nem is a többi stúdió már biztos régóta a dlcket csinálja.
aug 31., csütörtök 18:31 #5
Válasz muDao (#2) üzenetére
Nope, az Osiris-esben a Merkúr-on lesz patrol, úgyh az már eleve jól hangzik.
XBL: CapAMK II - - PSN: CapAMK
[44] soliduss
aug 31., csütörtök 14:36 #4
Válasz muDao (#2) üzenetére
Ezt cáfolták a srácok. Remélem tényleg nem ez lesz a helyzet ,mert akkor szerintem rengeteg ember ott fogja hagyni a destiny-t.

Volt egy vidoc melyben azt igérték ,hogy nem követik el a hibákat amik miatt majdnem csődbe ment a fejlesztés fél év alatt.

Taken king szintű tartalmakat igértek a srácok.....

Nagyon remélem, hogy azért szivárog ez az infó mert most állnak neki az első dlc fejlesztésének ,most ,hogy mindjárt megjelenik a 2 rész.
Összesen: 53 [1-50]
1 | 2
Friss hírek

12 | Gamer365 Podcast 2017 október

Megérkezett az első őszi fülbevalónk, a Gamer365 Podcast 2017 októberi kiadása, amelyben kendőzetlenül istenítjük a Nintendót, kitekintünk a hamarosan érkező Xbox One X-re, és emellett sok más (remélhetően számotokra is) érdekes témát is megpendítünk. Elő a lejátszóval, szóljon a podcast!

260 | [Nyerd meg!] Sine Mora EX - nyertesekkel frissítve!

Nyereményjáték, nyereményjáték - mégpedig két Sine Mora EX példányért, ahol a Nintendo Switch, Xbox One és a Playstation 4 tulajdonosok is ringbe szállhatnak. Gyere és játssz velünk te is a dobozos PS4 verzióért, vagy a Nintendo- és Xbox letöltőkódért!

14 | Gamer365 podcast GC2017 Epizód Négy

Itt a Gamer365 podcast GC2017 kiadásának utolsó, csütörtöki epizódja, benne: Ace Combat 7, Ni No Kuni 2, Destiny 2, Call of Duty WWII, az idei GC-s Nintendo kínálat, az Evil Within 2, és még sok minden más, több mint egy órában.

50 | Open-world RPG a Forza Horizon-csapattól

200 új ember a Playground Games-nél.

14 | 75%-ról lemond az Axiom Verge kiadója

Jótékony célra megy a pénz: a fejlesztő beteg kisfiát segítik vele.

xbox1 15 | Games with Gold: a decemberi felhozatal

Ez a négy játék jár ingyen a jövő hónapban.

ps4 35 | Új autókkal és játékmóddal bővül a GT Sport

Megkapjuk a GT Mode "utódját", de az év végéig 15 új járgány is érkezik - mindez teljesen ingyen.

7 | Utolsó napló: Hellblade

A legutolsó fejlesztői videó a nyereségességet ünnepli.