Rakka: élet és halál az invázió után
Eddig 7 hozzászólás
mcmacko
2017. június 15.
csütörtök 12:02


Mint a napokban elhangzott, Neil Blomkamp teljesen feladta az Alien 5 projektet (vagy nevezzük alternatív Alien 3-nak), cserébe viszont stúdiójával kisfilmeket forgatott a kiéheztetett nagyérdemű számára. Ezek a szösszenetek kísérleti jelleggel mutatnak be egy-egy sci-fi témát - egyáltalán nem kísérleti színvonalú megvalósítással. (A mostani epizódban pölö maga Sigourney Weaver, sci-fi nagyasszony is feltűnik.)

Az első epizód már nézhető YT-n, és akár Steamen is. Az előbbiért tessék a fenti lejátszóra kattintani, az utóbbihoz pedig ez a link vezet.

Figyelem, a kőkemény scifi jelleg miatt felnőtt olvasóinknak ajánlott a 18+-os mozgóképes anyag megtekintése.

[39] Kuresz
jún 18., vasárnap 11:28 #7
Válasz Doom (#6) üzenetére
Nekem a 3. rész is tetszett. Le is zárta a sorozatot. A negyediket nem értettem sose, hogy miért kellett. Persze azóta már megbékéltem vele, 30. végignézés után, de Blomkamp-el mint mondtam ez lett volna a kisebb bajom. Alapból nem bírom a filmjeit. Az első filmje tetszett, utána zuhanórepülés. Most ezt figyelembe véve lehet, hogy csinált volna egy hulladékot, ami rosszabb lett volna a 3. és 4. filmnél, plusz még el is törölte volna őket. Kösz, de inkább nem.
PSN id: Kuresz_HUN twitch: Kureszlhunl
[54] Doom
jún 17., szombat 22:04 #6
Válasz Kuresz (#3) üzenetére
Az Alienből két klasszikus létezik, az első kettő. A harmadik és negyedik akkora hulladék, hogy bár eltörölte volna akár Neil, akár más az idővonalból..
PSN ID: TheDoom_HUN
jún 16., péntek 0:34 #5
Válasz Kuresz (#3) üzenetére
Ez így van, de Neil barátunk mégiscsak megcsinálta az egyetlen videójátékos (kis)filmet, amit teljes erővel támogatni lehet, ennél fogva maximálisan reménykedünk abban, hogy a D9-en felül összejön egyszer valami kurvajó dolog neki.
And since you asked: no. It's massive.
[14] laja x
jún 15., csütörtök 23:42 #4
Ez jó is..
A szamuráj lét egyszerü: Szolgálj hogy tiszteljenek, és tisztelj hogy szolgáljanak! PS Vita / PS4 : LAJAX02 Xbox One: LAJA X Nintendo ID/PS3: LAJAX01
[39] Kuresz
jún 15., csütörtök 23:06 #3
Én áldom a sorsot, hogy nem jött össze neki az Alien. 1: eltörölt volna 2 klasszikust 2: a District 9-on kívül (számomra) egyetlen elfogadható filmje sincs. Sőt, tendencia szerint a "nagy"filmjei egyre szarabbak... Ez viszont egyszer simán nézhető volt. Maradjon ezeknél, vagy csináljon egy zsír sorozatot, arra vevő lennék.
PSN id: Kuresz_HUN twitch: Kureszlhunl
[8] Kinedobj
jún 15., csütörtök 22:19 #2
Jó volt!
[6] ETX
jún 15., csütörtök 15:04 #1
Kegyetlen jó, Neil-nek egy újabb nagy filmet kellene készítenie, vagy egy prémium költségvetésű sci-fi sorozatot. A tehetsége megvan hozzá. Alig várom a következő részeket!
Face the consequence alone with honor, valour, pride!