[E3 2017] Sony konferencia összefoglaló
Eddig 510 hozzászólás
drag
2017. június 13.
kedd 02:00
A Sony a már jól megszokott hajnali időpontban várt bennünket az E3-as konferenciájával, amely ezúttal meglepően rövid, mindössze hatvan perces volt. Cserébe megállás nélkül játékokat mutogattak csak - lássuk, hogy pontosan miket.

Kezdjük a végén: az egyik legnagyobb újdonság az Insomniac Games tavaly bejelentett Spider-Man játéka volt, melyet végre érdemben is láthattunk egy nagyon látványos helikopter-üldözéssel. 2018-ban lendül be közénk a pókfiú.



A prezentáció másik hosszabb gameplay demóját a Days Gone-ról láthattuk. A Sony Bend poszt-apokaliptikus akció-kalandjának bemutatója leginkább a lopakodós részekre fókuszált.



Nem hiányzott a tavalyi év egyik nagy dobása, a God of War, melyről egy új trailert láthatott a közönség. Az előzetesből kicsit többet megtudhatunk a történetről Kratos túráját illetően a skandináv mitológiában. Megjelenés 2018 elején.



Felmerül a kérdés: mi jön akkor idén? Például az Uncharted: The Lost Legacy, amely különálló kiegészítőként egészen nagyszabásúnak ígérkezik a legújabb sztori trailer alapján. Augusztus 22-én érkezik Chloe kalandja.



Szintén idei történet lesz a régóta várt Gran Turismo Sport, melynek új előzetese visszanyúl a régi jó Gran Turismo-s hagyományokhoz, és az autóvezetés élményét helyezi a középpontba. Megjelenés valamikor az ősz folyamán.



Íme a további fontosabb játékbejelentések, illetve trailerek címszavakban:

- Horizon Zero Dawn: The Frozen Wilds | Az első DLC a Guerrilla játékához.
- Shadow of the Colossus | Megújult formában tér vissza a PS2-es klasszikus.
- Detroit: Become Human | Android-forradalom a Quantic Dream új játékában.
- Call of Duty WWII | Multiplayer trailer a második világháborúból.
- Monster Hunter World | Új platformokra látogat a Capcom RPG-szériája.
- Hidden Agenda | Az Until Dawn fejlesztőinek új játéka.
- Knack 2 | Szeptember elején jön a folytatás.
- Marvel vs. Capcom Infinite | Új sztori trailer a bunyós játékról.
- Crash Bandicoot N. Sane Trilogy | Új trailer az újrahangszerelt trilógiáról.
- The Inpatient | Az Until Dawn sztoriját kiegészítő VR-játék.
- Bravo Team | Belső nézetű shooter PS VR-ra.
- The Elder Scrolls V: Skyrim VR | VR változatot kap a legutolsó Elder Scrolls.
- Monster of the Deep: Final Fantasy XV | Horgászós VR-játék.
- Star Child | Oldalnézetes sci-fi VR-kaland.
- Moss | Egérkaland PS VR-ra.

Összesen: 510 [151-200]
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11
[46] soliduss
jún 13., kedd 8:58 #360
Válasz Tommy_Angelo (#356) üzenetére
Idén jön egy Uncharted lost legacy augusztusban... egy Knack 2 szeptemberben és egy Ni no kuni 2 novemberben..

Ebben az évben 9 db ex cím jött ki... soha nem volt még ilyen durva év....
[46] soliduss
jún 13., kedd 8:56 #359
Válasz arpi0912 (#352) üzenetére
Nem volt Ms szint. Microsoft próbált lyukat beszélni a hasadba úgy ,hogy 40 indie címet futtat a 4k-ban... a sony meg csak ontotta a trailereket gameplayket minimális ( értsd max 10 mondat volt) dumával...

furca volt.
[23] arpi0912
jún 13., kedd 8:56 #358
Válasz Tommy_Angelo (#356) üzenetére
Hát sjana minden cég ezt csinálja. Ms, Ubi, EA, Sony, mind mind 2018 tavasz, ősz, vagy még ilyen távoli időpont nélkül tolják a bejelentéseket mint az Anthem.
Ha a ps4 pro 115k, és a One X 159k, akkor megéri nekem az a hangyafasznyi különbésg 44k-t? Hmmmm.
[23] arpi0912
jún 13., kedd 8:54 #357
Válasz grosy (#329) üzenetére
Én nem érzem ezt. Nincs már annyi időm játszani és én már rég az élményért játszom, és egyáltalán nem tesz boldoggá, hogy nyomogathatom a gombokat 1-1 játékban. A történet, a hangulat 100x jobban megfog és még évek múlva is emlékszek rájuk, akárcsak 1 jó film és sorozat esetében. Persze ez csak az én véleményem.
Szerintem ezt rosszul érzed. Hasonló felszokott benned merülni miközben a nintendo játékait nézed/játszod? Mert én ott érzem azt hogy hülyének néznek és 5-10 éves formulákat ültetnek át Mario köntösbe, amik bár tényleg újdonságok Mario szinten, egyébként ha leszedjük a Mario skint előjön a 100x másutt látott dolog. Lásd tegnapi Ubi-s Mario+rabbits, pofás meg minden de az egész formula már egyáltalán nem új.
Ha a ps4 pro 115k, és a One X 159k, akkor megéri nekem az a hangyafasznyi különbésg 44k-t? Hmmmm.
jún 13., kedd 8:51 #356
Válasz grosy (#355) üzenetére
Lehet jobb lett volna pl a Days Gone-t atcsusztatni idenre a tavalyi show-rol, hogy legyen most is valami nagy AAA cim bejelentes. Soha nem ertettem mi a buli abban, hogy evekkel a megjelenes elott mar bemutatnak jatekokat, aztan az ember csak var...
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[11] grosy
jún 13., kedd 8:47 #355
Válasz soliduss (#349) üzenetére
A tavalyi showt nehéz lett volna idén überelni, hiszen ott rengeteg új címet mutattak be. Ezek több tíz, vagy akár száz millió dolláros költségvetésű címek idő, amíg elkészülnek. Ha végig gondolod, akkor most mennyi "kintlevőségük" van jelen pillanatban...
[23] arpi0912
jún 13., kedd 8:47 #354
Válasz muerte (#339) üzenetére
Hát nálam se a Spiderman, se a Days gone, se a Knack 2 nem olyan mint a 6-7. Halo és Forza, vagy Gears. Ezek azért új Ip-k ezt azért be kéne látni. Egyáltalán nincs meg a párhuzam közöttük.
Amire te gondolsz az a Gow, GT és UC.
Na meg a sonynak ott van a VR is amit tolni kell, és ahogy látom elég sok VR fejlesztés is volt.
Egyébként én egyáltalán nem aggódok mert az elmúlt évekből kiindulva tudom, hogy nem az E3 a legerősebb showja a sony-nak az évben, lesz még egy gamescon,TGS és egy PSX is. Van még show amin be tudnak mutatni újabb dolgokat. Például hogy mi a nyavaját csinál már 3 éve a Sucker Punch, mert ahogy nézem az most sem derült ki.
Ha a ps4 pro 115k, és a One X 159k, akkor megéri nekem az a hangyafasznyi különbésg 44k-t? Hmmmm.
jún 13., kedd 8:45 #353
Válasz soliduss (#351) üzenetére
Mindig megosztják a dolog, elvégre laza két hónap különbség van a két show között, ráadásul a Gamescom még mindig bővül.
Daytona USA ARCADE: Advance Course 3:00:87 Arcade Game's Forever
[23] arpi0912
jún 13., kedd 8:41 #352
Válasz soliduss (#349) üzenetére
Akkor kb MS szint.
Egyfelől jó hogy mutattak játékokat mindkét shown (ami végülis a lényeg), de én is azért többet várok ezektől az óriásoktól minthogy egy lejátszási lista szerűen pörögjenek végig csak a trailerek. Legközelebb azért erőltessétek meg magatokat Sony és MS!
Ha a ps4 pro 115k, és a One X 159k, akkor megéri nekem az a hangyafasznyi különbésg 44k-t? Hmmmm.
[46] soliduss
jún 13., kedd 8:39 #351
Lesz még idén egy gamescom... egy Psx decemberben.... szerintem oda is tartogatnak valami újdonságot.
[11] grosy
jún 13., kedd 8:36 #350
Konstruktív válasz helyett könnyebb egyből "trollt" kiáltani.
[46] soliduss
jún 13., kedd 8:33 #349
Élőben néztem és vegyes érzelmekkel vagyok a show kapcsolatban. Elég erős túlzás shownak nevezni.... hisz csak trailerek voltak egymás után.... gameplay talán a Detroitban volt csak meg a Days gone.

Nem értem miért volt csak 1 órás... úgy ,hogy volt előtte 1 órás elő show ahol a GT Sport és a Ni no kuni 2 is villant(17.11.17 jön..)

A játékok maguk bitangok voltak, csak olyan snassz volt ez így ....
[21] Edina
jún 13., kedd 8:30 #348
Válasz KiswechPS3 (#343) üzenetére
Az bocsanatos bun, dolgozzanak csak szepen akkor tovabb, de meg ne lassam, h munka helyett e3at nez valaki..
Gamertag: MEdina 91 PSN: MalfiED
jún 13., kedd 8:29 #347
Uncharted, Detroit, Monster Hunter, Crash Trilogy es talan meg a Shadow of the Colossus erdekelni fog. Csak legyek mar vegre idomilliomos!
Vicces, hogy a felsorolt jatekok kozul 2 is regi jatek remake-je...

Este visszanezem a show-t (es az Ubit is), bar nem tunik igy elsore olyan izginek. Sajnos ezek az E3-ak mar nem azok, mint regen!
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[10] n000rbi
jún 13., kedd 8:28 #346
Válasz Vespid Pack (#336) üzenetére
Volt Ni No Kuni 2, csak a Sony nem tartotta érdemesnek a főműsoridőben mutogatni. A pre-showban volt trailer.
"-Mi ez? Hagymás bab? -Nem. Krumplis hal..."
jún 13., kedd 8:28 #345
Válasz KiswechPS3 (#344) üzenetére
+ az a God of War gameplay azért elég durva volt...
[51] KiswechPS3
jún 13., kedd 8:18 #344
Válasz muerte (#339) üzenetére
Azért a Horizon DLC üdvözlendő, a pókember játék is jónak tűnik aki szereti a témát, pár VR cím is, amik nem techdemóknak tűntek.
If you only knew where I've just been and what I saw
[51] KiswechPS3
jún 13., kedd 8:16 #343
Válasz Edina (#341) üzenetére
Kojima jelezte twitteren pár napja hogy nem lesznek kint, mert a fejlesztésre koncentrálnak. Majd talán a PSX-en, ott szerintem mutat majd megint valamit
If you only knew where I've just been and what I saw
[1] Noctix
jún 13., kedd 8:03 #342
Nem volt hír PS4 olcsósításról?
[21] Edina
jún 13., kedd 8:00 #341
A Death Strandingrol semmi hir?
Gamertag: MEdina 91 PSN: MalfiED
jún 13., kedd 8:00 #340
Válasz kiső (#338) üzenetére
Legalább nem kell költeni játékokra
[13] muerte
jún 13., kedd 7:56 #339
Válasz Fatman (#321) üzenetére
Miben?
Ami nem multi az olyan mint az MS HALO meg FORZA sorozata kb.
Ja csinaltak egy 172. poszt apokaliktikus lopakodos jatekot. Hmm mint ha mar ez is lett volna parszor.
Ami nem ol meg az erosit
[35] kiső
jún 13., kedd 7:49 #338
Válasz Vespid Pack (#336) üzenetére
Ni no kuni 2. jön novemberben. Egy DQ 11. angol kiadás jó lenne idén, de sajnos sanszos, hogy jövőre jön.
[35] kiső
jún 13., kedd 7:47 #337
Felébredtem háromkor. Bekapcsoltam a PS-t, majd elindítottam a közvetítést. Filmszakadás, és fél hétkor keltem fel. Szerencsére.
Belepörgetve végignéztem, és elég is volt így. Gow az nagyon tetszett, és a Spider-man is, pedig nem kedvelem a szuperhősös cuccokat.
Sajnos látszik, hogy bivalyerős konkurencia nélkül a Sony nem szakítja meg magát annyira. Persze lesz annyi ex, mint a kosz rá, még idén is, de az én kis telhetetlen énem egy BB 2.-t várt. No, majd később.
jún 13., kedd 7:45 #336
Kicsit jobbra számitottam,se Dragon Quest,se Ni no kuni 2
[45] csavar
jún 13., kedd 7:42 #335
Válasz siklara (#307) üzenetére
Ubi volt a király idén és még pár évig...
Ne hazudj, mert összezavarod a csillagokat és kiszámíthatatlan lesz a jövőd! PSN ID: vjcsavar / XBox Gamertag: an8Bit
[15] eandre
jún 13., kedd 7:33 #334
+1 Project'1083
jún 13., kedd 7:29 #333
Válasz grosy (#329) üzenetére
Nem,mert nem igaz amit írsz ebben a formában.Irhatnék én is egyébként valami hasonló burkoltan rohadt provokativ féligazságokat tartalmazó kérdést, természetesen elötte megemlitve hogy imádom a nintendo konzolokat,hogy utánna ismételjünk szászor ismételt sablonokat,hogy aztán a végén virtuális hátbaveregetés legyen a vége.De nem teszem mert ez olyan 0 szintű trolling a kétezres évek elejéről.
(Ui:Minden konzol birtoklása nem jelenti azt ám feltétlenül hogy nem vagy valaminek a fanboya és felhuhatod mint valami univerzális fórum mellényt.Na nem mintha rajongással lenne bármi baj is normális szinten.)
Táncoltál már valaha az ördöggel sápadt holdfénynél? PSN:Praterkid. vagy haveroknak csak SKÁLAKOPÉ
[15] eandre
jún 13., kedd 7:26 #332
Válasz lengyeljani (#327) üzenetére
Ha 10 perc után törlöd vagy eladod az U4 attól még nagy cím marad,ahogy a spin-off része is az lesz. Legalábbis objektíven nézve.
[30] Bogyi007
jún 13., kedd 7:18 #331
Telekomos net+telefon előfizetéssel rendelkezem és most dillema előtt állok...

KATT!
Vagy pedig
KATT!

A Slim 1 Terrás csomag havonta 5540 forint lenne a csomagom mellé a Pro elvileg 6040 (ami rendeléskor átvált mégis 8040 forintra)

A One S megmaradna ofkorsz, 4K tévé a közeljövőben nincs tervbe véve...

Szerintetek mi a jobb választás? Grafikailag nem számít ha valami nem csilivilli a lényeg hogy folyamatos legyen a játékmenet.
Ami biztos hogy páromnak (is) a Last Guardian nagyon megtetszett...
Bogyi007 a legtitkosabb titkosügynök! A titkát nem tudhatod meg, aki mégis megtudta már halott! Xbox Gamertag: Hun Bogyi007 PSN ID: Bogyi007
[36] Fieldtom
jún 13., kedd 7:11 #330
Az ébresztőm szarakodott, így lemaradtam az élő showról.
Ahogy látom, sok újdonság nem volt. Szóval nem is olyan nagy kár érte.
Tegnap is ma feküdtem le, ma is holnap fogok. Nintendo switch friend code: SW-3226-4561-1915, PSN: Fieldtom
[11] grosy
jún 13., kedd 7:11 #329
Semmilyen fanboy nem vagyok, az összes generációs ps-el is rendelkezem, így kérdezem. Nem unjátok már kurvára, hogy MINDEN sony játékban 2/3 rész csak film, és amikor megkapod az irányítást, akkor tps nézetben egygombos akció, vagy QTE? Nekem mindig olyan érzésem van, mintha valami fogyatékos kisgyereknek nézne a sony
jún 13., kedd 7:11 #328
Gyanús, hogy minden "2018" meg "Early 2018".
Az utóbbiak elosztva jönnek az évben, az előbbiek talán 2019-ben.
jún 13., kedd 7:10 #327
Válasz eandre (#325) üzenetére
Jó igaz, ennyi erővel minden tekinthető rétegjátéknak. De akkor se mozgat, bőven volt és van alternatíva.
Nekem a thiefs end is egy hétvégés kaland volt
jún 13., kedd 7:10 #326
Fura, hogy épp a SotC remaster nem hoz lázba.
A Days Gone kínosan The Last of Us mellékágnak tűnik. Bár mivel siker a TLoU, nem lehet őket okolni.
A God of War technikailag azért na. Odavág.
A Detroit a téma miatt továbbra is szerelem.
A Lost Legacy dögös!
A Monster Hunter nagy hír lehetne, de a jelek szerint ez valami módosított rész, nem a klasszik elborulás. De miért?

Szerintem idén mindegyik kiállító... ha nem is erős, de magabiztos volt. A Sony azért vitte a prímet.
[15] eandre
jún 13., kedd 7:06 #325
Válasz lengyeljani (#319) üzenetére
Uncharted elég nagyszabású címnek ígérkezik a maga 40 dolláros árcédulájával. Ajánlom a trailert megnézésre. A GT meg szerintem nem igazán nevezhető rétegjátéknak még ha nem is olyan nagy név mint 10 éve.
[15] xboxfreak
jún 13., kedd 6:51 #324
Hát ez harmat gyenge volt.
[24] maccc
jún 13., kedd 6:34 #323
Nem sok újdonság exkluZív fronton, és a Last of us is elmaradt. Az eddig bejelentett saját címek viszont fantasztikusnak ígérkeznek. Legjobban a Spiderman tetszett, amit szorosan követett a Days Gone, God of War.
Detroit iránti lelkesedésem némileg visszaesett.
LiveID: svenike92 PSN ID: Svenike92
[31] Matild
jún 13., kedd 6:29 #322
Gondoltam Ubisoft után elmegyek kicsit lehunyni a szememet, hogy frissen készüljek a Sony-ra, erre nem elaludtam...

Az a vicc, hogy annyira talán nem is bánom.
Nem volt rossz konferencia, csak így meglepetések nélküli nem szólt akkorát.
NNID / PSN_ID: Travis_HUN
[24] Fatman
jún 13., kedd 6:29 #321
Válasz legolas (#316) üzenetére
Még mindig jobb mint a microsofté
"Bring us the DLC and wipe away the debt."
[5] Asher
jún 13., kedd 6:28 #320
Itt még nagyon sokáig nem lesz PS5.
Currently Playing:Final Fantasy II (PSP), Final Fantasy XII(PS2), Prince of Persia: Warrior Within (PS3)
jún 13., kedd 6:11 #319
Válasz eandre (#315) üzenetére
Uc egy dlc, gts meg rétegjáték, én pl már kikocsikáztam magamat pár éve
Ja jön egy Knack 2
Valamelyik nagyágyút még Vártam volna őszre
[23] Fabri
jún 13., kedd 5:44 #318
Sony idén leközött mindenkit.
"Ami nem öl meg, az kisebbé tesz" /Super Mario/
jún 13., kedd 5:26 #317
Válasz unrealnoise (#310) üzenetére
A kedvedért lecseréltem, a Sony a másikat futtatja a saját csatornáján.
And since you asked: no. It's massive.
[56] legolas
jún 13., kedd 5:25 #316
Válasz lengyeljani (#312) üzenetére
Nem volt rossz,de a tavalyit meg sem közelítette....
PSN ID :Legolas-70HUN XBL Arpi70 Akai-Videoton hifitorony, piros-kék-zöld stroboszkóp lámpa a hangulatfényért, Gold Star 2 fejes VHS lejátszó (tuningolt)
[15] eandre
jún 13., kedd 5:23 #315
Válasz lengyeljani (#312) üzenetére
GTS azért elég nagy cím meg még az Uncharted is.
[15] eandre
jún 13., kedd 5:20 #314
Válasz unrealnoise (#310) üzenetére
+1
jún 13., kedd 5:17 #313
Válasz SolidMetal (#311) üzenetére
Kojima már jelezte h nem mutatnak semmit
jún 13., kedd 5:17 #312
Na bakker, itt sincs semmi nagy meglepetés, és idén nem is jön már semmi a nagy címek közül. Mélységesen csalódott vagyok, inkább az utóbbi miatt
Ja és semmi rdr2 gameplay?
[21] SolidMetal
jún 13., kedd 5:15 #311
Az első egy óra szuper volt... de hol a második? Legalább egy TLoU II-t meg Death Strandinget vártam volna még.
Random Kierkegaard idézet #667
Összesen: 510 [151-200]
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11