A Netflix sorozatot készít a Witcherből
Eddig 35 hozzászólás
siklara
2017. május 17.
szerda 11:15


A Netflix tévésorozatot készít Andrzej Sapkowski regényei és novellái nyomán a Witcherből, derült ki egy mai sajtóközleményből.

Erik Barmack, a Netflix alelnöke nyilatkozatában arról beszélt, hogy már alig várja, hogy megismertesse a nézőket az egyszerre varázslatos és ismerős világgal, amelyet Sapkowski teremtett.

A sorozat készítésében kreatív tanácsadóként közreműködő, és az adaptációkért járó pénzt nem megvető Sapkowski így nyilatkozott:

„Nagyon örülök, hogy a Netflix adaptációt készít a törtneteimből, és hű marad a forrásanyaghoz és a témákhoz, amelyeket több mint harminc éven át írtam. Izgatottam várom, hogy az összegyűlt csapattal megkíséreljük életre kelteni a karaktereket."

A sorozat executive producerei Sean Daniel (Múmia sorozat, Ben-Hur, The Expanse) és Jason Brown (The Expanse) lesznek, valamint további érdekes adalék, hogy a Witcher játékok intróit rendező Tomek Baginski fogja rendezni a sorozat évadonként legalább egy epizódját is.

Egyelőre ennyi, vagyis nincs hír se megjelenési dátumról, se a szereplőgárdáról, de még az sem teljesen kizárt, hogy nem élőszereplős, hanem teljes egészében CGI sorozat lesz. Az is izgalmas kérdés, hogy mennyire lesz hasonló a CD Project Red szintén Sapkowski könyveiből táplálkozó játéksorozatához.

máj 20., szombat 13:46 #35
Válasz Necroman Mk2 (#32) üzenetére
Minden elismerésem a tiéd, én egyszer megkíséreltem, de végül nem bírtam végignézni a Hexert. Kiváncsian várom a beszámolódat róla!
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
[9] Vulpio
máj 20., szombat 1:48 #34
Válasz Guts1983 (#31) üzenetére
Nekem eddig 274 órám van benne és még hátra van egy csomó küldetés.
Cannibals for Human Rights
máj 19., péntek 19:48 #33
Válasz Fórumozó (#6) üzenetére
E tekintetben egyébként már az eredeti sorozat is mutatott fel valamit KATT! (figyeled azért a 12-es "karikát" a sarokban?)
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
máj 19., péntek 19:48 #32
Hehe, Klára, jó a kiemelt kép az eredeti lengyel sorozatból
Amúgy én azt végignéztem (eredeti nyelven), lehet a nyáron majd kanyarintok róla pár sort.
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[1] Guts1983
máj 18., csütörtök 9:43 #31
Válasz KT-ai (#30) üzenetére
Igen, emberek vagyunk, más és más értékrenddel, elvárással, ízléssel . Ilyen téren jómagam többek között a Fallout, a Gothic és az Elder Scrolls szériákkal vagyok így: eddig életemben nem játszottam végig egy részüket sem. Legendás címek, mégsem tudnak lekötni; nagyjából addig kapcsolnak ki, amely időkeretet te is megírtál.
[6] KT-ai
máj 18., csütörtök 6:11 #30
Válasz Guts1983 (#15) üzenetére
Én meg 6-8 óra után adtam is el a vérbe
SW-77042455-6602
[26] gabi1818
máj 18., csütörtök 0:16 #29
Talán megnézem :3
That's How I Roll!
máj 17., szerda 21:47 #28
Ez lehet a Netflix "Trónok harca" ha nem kúrják el !
[48] KiswechPS3
máj 17., szerda 21:47 #27
Válasz KiswechPS3 (#25) üzenetére
projectnek ment természetesen
/* Life Runs on Code */
[48] KiswechPS3
máj 17., szerda 21:46 #26
Válasz siklara (#23) üzenetére
Ahh, beleborzongok, imádom
/* Life Runs on Code */
[48] KiswechPS3
máj 17., szerda 21:46 #25
Élő lesz persze
/* Life Runs on Code */
[1] Rafanir
máj 17., szerda 21:41 #24
Csak jó legyen!
máj 17., szerda 21:02 #23
Válasz KiswechPS3 (#19) üzenetére
Csak a miheztartás végett, erről a videóról van szó. KATT!
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
máj 17., szerda 20:35 #22
Válasz KiswechPS3 (#19) üzenetére
Másutt azt irják élőszereplős lesz.
Táncoltál már valaha az ördöggel sápadt holdfénynél? PSN:Praterkid. vagy haveroknak csak SKÁLAKOPÉ
[30] neuroflex
máj 17., szerda 20:11 #21
Válasz NandorHUN (#18) üzenetére
Ha valahol fog,akkor az a netflix. Nem adnak ki szart a kezük közül. Ott simán van pénz erre is.
...retribution...
[12] NandorHUN
máj 17., szerda 19:46 #20
Válasz KiswechPS3 (#19) üzenetére
Mint írtam CGI azért lenne szar megoldás, mert sorozatra nem lesz ennyi pénz, egy 2 perces trailer elmegy, meg átvezetők, de egy több száz perces sorozat esetén ez nem fog működni.
[48] KiswechPS3
máj 17., szerda 19:44 #19
Válasz NandorHUN (#16) üzenetére
Például amit a magyar srácok raktak össze Witcher 3 launch trailernek az valami elképesztő munka, simán mehetne egész estésbe.
/* Life Runs on Code */
[12] NandorHUN
máj 17., szerda 19:29 #18
Válasz neuroflex (#17) üzenetére
Igen, meg ott van az FFXV Kingsglave, kivételeket lehet mondani jó CGI-re, mert vannak is, de ha ez egy sorozat lesz, akkor nem lesz pénz ilyen megvalósításra, csak valami olcsó szarra.
[30] neuroflex
máj 17., szerda 19:28 #17
Válasz NandorHUN (#16) üzenetére
Miért? Ott vannak példának a Halo Wars CGI videói,hogy lehet olyat csinálni,hogy az ember befosik kb.
...retribution...
[12] NandorHUN
máj 17., szerda 19:22 #16
CGI sorozat? Csak azt ne!
Majd 20 év múlva talán...
[1] Guts1983
máj 17., szerda 17:08 #15
Egyrészről a hír remek, másrészről viszont kissé szkeptikus vagyok. A lengyel fantasy mester, Sapkowski felnőtteknek szóló, aktuális mondanivalójú, lehengerlő történetgombolyítású és számos mögöttes tartalmi mondanivalóval operáló stílusos, húsba vágó, színes, élvezetes és epikus kalandfolyama minden idők egyik legkimunkáltabbja a zsáneren belül.

Jelenleg a Witcher 3 GotY kiadásával játszom, és azt kell mondanom, hogy nem hiába a temérdek elismerés és díjeső, mert az a játék szerintem az évtized alkotása! Vannak kisebb hibái, de az a perfekcionizmus, minőség és érték, amit a CD Projekt beleépített ebbe a Geralt kalandjait záró akkordba, nos, az több, mind játék: interaktív művészet. Amúgy a komplett Witcher széria a kedvencem a műfajon belül, és bizony remek döntés volt annak idején, hogy a tehetséges vénájú író alapanyagát feldolgozták, mert nagyban hozzájárult a Witcher világszintű elismeréséhez az a tény, hogy játéksorozatot csináltak belőle, nem is beszélve Sapwski ázsiójának növekedéséről sem.

Ha van olyan alap, amelyre bátran lehet építkezni, nos, akkor az egy Witcher univerzum, amely szinte kiapaszthatatlan, persze ahhoz filmes fronton is egy olyan vevőközpontú, szerény, tisztelettudó és végtelenül igényes csapatnak szükséges levezényelnie a munkálatokat, mint amilyen a CDP is gamer téren. Nagyon remélem, hogy a könyvekhez és a játékokhoz méltó színvonalú szériát kapunk, mert egy ilyen léptékű fundamentumhoz csak tisztelettel lehet nyúlni. Sapowski pedig kiköszörülheti a csorbát, hiszen köztudott, hogy kissé morcos, mivel a széria után következetlen módon fix összeget kért (gondolom jóval kevesebbet mondott akkoriban, mint most mondana, hiszen ő sem gondolta, hogy ilyen sikeres lesz végül a Witcher trilógia), ami pedig az ő hibája egyedül, senki másé. Viszont így kissé emelkedhet rentábilisan a Netflixnek és pozíciójának hála. Drukkolok nekik !
[5] Gabe-18
máj 17., szerda 16:21 #14
Hát igen, alapnak kéne hogy legyen a 18+os megközelítés. Ha azt bevállalják akkor van benne potenciál, mert egy nagyon jól kidolgozott világban lehetne történeteket kitalálni.
[19] Hendrix
máj 17., szerda 14:37 #13
Király!
Nézem mindenképp!
¯\_(ツ)_/¯
máj 17., szerda 14:12 #12
Válasz Fórumozó (#9) üzenetére
A Spartacus minden idők egyik legjobb sorozata, szóval ha azon a szinten lesz, akkor mindenki jól fog járni
This Cannot Continue
[48] KiswechPS3
máj 17., szerda 14:02 #11
Válasz Fórumozó (#9) üzenetére
Spartacus igencsak jó volt, én nagyon szerettem.
/* Life Runs on Code */
[48] KiswechPS3
máj 17., szerda 14:02 #10
Ohh, netflix te drága. Köszönöm. Nagyon remélem hogy tökös, a világhoz hű ábrázolást kapunk.
/* Life Runs on Code */
[34] Fórumozó
máj 17., szerda 13:59 #9
Válasz FooLman (#7) üzenetére
Szerintem pont, hogy lesz benne minden, és kb azon a szinten lesz, mint a Spartacus volt a Starzon (amit egyébként bírtam).
You are tearing me apart Lisa!!!
máj 17., szerda 13:58 #8
Válasz siklara (#4) üzenetére
Ne kiabáld el!
This Cannot Continue
[10] FooLman
máj 17., szerda 13:56 #7
Válasz Fórumozó (#6) üzenetére
...akartam mondani eppen.
Bizom bennuk, remelhetoleg talalnak eleg bevallalos rendezot, es nem valami amerikai PC nyalat forgatnak belole.
...ami gáma bugzik, az láma efix marad...
[34] Fórumozó
máj 17., szerda 13:54 #6
Csöcs, vér = kábel material
You are tearing me apart Lisa!!!
[31] Laza
máj 17., szerda 13:51 #5
Remélem azért megegyeznek a CDP-vel és hasonlítani fog a film a játékra, mert számomra a játék már megszemélyesítette ezt a művet, és nehezen fogadnék be egy újat.
GamerTag: LazaHunter ... Diablo 3 Battle Tag: LazaHunter#2295 ... Steam: **Laza** Twitch: http://twitch.tv/lazahun
máj 17., szerda 13:50 #4
Válasz Oldern (#3) üzenetére
Hát nem tudom Oldi, nekem tuti nem lesz terhes, vagy inkább terhemre megnézni.
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
máj 17., szerda 13:47 #3
nézős!
várandós! (sic!)
This Cannot Continue
[46] Dude
máj 17., szerda 13:44 #2
Éljen. Ha Netflix, akkor igénytelen biztosan nem lesz. Jókat szoktak összehozni.
Gamer for Life (X Live, PSN ID,Nintendo N ID: DudeHUN) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
máj 17., szerda 13:42 #1
Köszi, Fieldtom!
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."