Halo 3: hatalmas elvárások

dragCsető Zsolt2007.08.14. 16:00

Alig több, mint egy hónap van már csak hátra az idei év legkomolyabb blockbuster címe, a HALO 3 megjelenéséig, a két előzmény sikereinek tükrében pedig - cseppet sem meglepő módon - óriási előzetes elvárások veszik körül a Bungie Xbox 360-as FPS-ét.

Három éve a második rész egy nap leforgása alatt 125 millió dolláros bevételt hozott, amire mondani sem kell, rengetegen felkapták a fejüket, az iparágon kívülről is, a harmadik felvonással pedig még ezt is túl akarják szárnyalni.

A Microsoft-nál azt mondják, hogy bíznak a sikerben, ami teljes mértékben érthető, hiszen az elmúlt héten értesültünk arról, hogy a játék előrendeléseinek száma Észak-Amerikában túllépte az egymilliós határt, ami ilyen rövid idő alatt ezidáig egyetlen videójátéknak sem sikerült. Ebben a játékot körülvevő igen komoly reklámkampány is nagyban közrejátszott, hiszen a promotáló partnerek között olyan neveket találunk, mint a Comcast, a Burger King, a 7-Eleven, a Mountain Dew, vagy a Pontiac.

A cél a 155 millió dolláros első napi bevétel lenne - összehasonlításként: ez túlszárnyalná a filmek terén rekordtartó Spider-Man 3 151 milliós teljesítményét is. Elemzők szerint ez könnyen sikerülhet majd: ők akár a 170 millió dolláros bevételt is elképzelhetőnek tartják a premiert követő első huszonnyégy órában.

A Halo 3 szeptember huszonhatodikán kezdi meg az első két rész 15 milliós összeladásának megtoldását, méghozzá három kiszerelésben: a hagyományos áron érkező normál kiadással, a 70 dollárt kóstáló Collector's Edition-nel, és a rajongói álmokat megtestesítő, 130 zöldhasú kipengetését igénylő masszív Legendary Edition-nel. Ki melyiket választja?

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

3 órája
11

Ecstatica I + II

1 napja
11

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

1 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

1 napja
4

Way of the Hunter 2

2 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

2 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

2 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

3 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

3 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

5 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

6 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

6 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

7 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

7 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

7 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

7 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

8 napja
3

Silver Pines

8 napja
5

Hello Kitty Party Land

8 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

9 napja
3