Brutális kezelést élt túl a PlayStation 3

dragCsető Zsolt2007.08.14. 10:51

A PS3 Vault csapata igencsak extrém ötlettel állt elő annak érdekében, hogy leteszteljék: mennyit is bír ki a PlayStation 3. A brutális kezelés során a gép napokon keresztül ment fagypont alatt, illetve egy szaunában is megfordult.

Az alapszabályok a következők voltak. A gép mindhárom teszt során összesen 108 órán (azaz négy és fél napon) keresztül kellett, hogy menjen, kikapcsolás nélkül, ezalatt pedig előre meghatározott ciklusokban kellett rajta futtatni játékokat (Resistance: Fall of Man, Motorstorm, illetve Enchanted Arms), illetve tíz különböző Blu-ray filmet. A három próbát ugyanaz a tíz ember végezte, másfél órás váltásokkal, és a kontroller cseréje sem volt engedélyezett. Lássuk.

Egyes számú környezet: egy hagyományos nappali. A gép a teszt teljes időtartama során szobahőmérsékleten (20-25 Celsius fok) üzemelt, az egyetlen apróbb incidens pedig egy rövid ideig tartó, minimális vibráció volt a tizenkettedik órában a lemezmeghajtó felől, aminek végül semmilyen következménye nem volt, és a fennmaradó időben a masina hiba nélkül ment.

Kettes számú környezet: egy méretes fagyasztókocsi. Itt már a hőmérséklettel is meg kellett kűzdenie a konzolnak, ugyanis 10 Celsius fokról fokozatosan csökkentették, egészen -20 fokig. Jöjjenek a tapasztalatok: az előbb említett legalacsonyabb hőmérséklet elérésekor (az utolsó huszonnégy órában) a gép működése némileg lelassult, tizenkét órával a vége előtt pedig hirtelen elsötétült a képernyő, ám mint kiderült, ez csak azért történt, mert a tápkábel átnedvesedett. A masina a teszt után is hiba nélkül működött.

Hármas számú környezet: egy szauna. A főszerep itt is a hőmérsékleté volt, amit 35 Celsius fokról egészen 50 fokig növeltek, a legmagasabb értéket pedig itt az utolsó egy napban kellett elviselnie a konzolnak. A tesztelők úgy gondolták, hogy ha valahol, akkor itt mindenképp megadja magát a gép, ám sajnos csalódniuk kellett, ugyanis azon kívül, hogy 45 fokhoz közeledve kisebb égett szagot éreztek, semmi rendelleneset nem észleltek, azon kívül, hogy a masina elég komolyan átmelegedett - mily' meglepő. Ez a PS3 is gond nélkül működik a kezelés óta normál környezetben.

Ezek után azt hiszem nyugodtan levonhatjuk a tanulságot: ha valaki nem rugdossa, ütlegeli konzolját, akkor igencsak komoly balszerencse kell ahhoz, hogy megadja magát a PlayStation 3-a. Ami természetesen nagyon-nagyon jó - főleg a konkurencia hasonló problémái ismeretében, illetve a riválisokéhoz képest legmagasabb árcédula tudatában. Ja igen, a fentieket ne próbáljátok ki otthon!

Új Ecco-játékok és megjelenési dátumok – ez történt szerdán

Benne: Dragon Ball Z: Kakarot – Daima: Adventure Through the Demon Realm – Part 2, Hypnos, Aerial_Knight's Dropshop, Morkull Ascend to the Gods, Earth Must Die.

12 órája
7

PlayStation Game Catalog: januári érkezők

Resident Evil Village. Like a Dragon: Infinite Wealth. Darkest Dungeon II. Többek között ezek kerülnek be idén először a katalógus kínálatba.

1 napja
5

Gamer365 Podcast - #2026 #S20 #E01 - A Metroid Prime 4 és ami Mögötte van

1 napja
14

Még több leépítés és bezárás – ez történt kedden

Benne: Ubisoft leépítések, Meta stúdióbezárások, Code Vein II, Star Trek: Voyager – Across the Unknown, Cross Reverie.

1 napja
8

Vindgardia | Mannász Viktor: Vihar és vágy

Mannász Viktor új írásával visszatérünk a Vindgardia Játékkönyvek világába, ezúttal a Gyíkbőrben előzménykötetét izgultuk végig.

2 napja

Masters of Albion megjelenés, Resident Evil Showcase bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Dragon Ball Z: Kakarot, Imprinted, Orken, Thief's Roulette.

2 napja
13

Ünnepélyes Pokémon készletekkel újít a LEGO

A közönségkedvenc Pikachu, Eevee, na meg az első három alap Pokémon gigantikus szobra is különleges LEGO kiadást kap.

2 napja
7

Itt a vége – Közel hét év után leálltak az Anthem szerverei

Az Anthem megjelenését annak idején komoly reményekkel várták a BioWare rajongói, a sci-fi köntösbe bugyolált looter shooter azonban végül enyhén szólva sem váltotta meg a világot, így végül a mai napon az EA leállította a szervereit.

3 napja
17

Heti megjelenések

3 napja
1

Skate Story

3 napja
8

Avowed-évforduló és Street Fighter 6-pofonok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Nova Antarctica, JDM: Japanese Drift Master, Mario Tennis Fever, Detroit: Become Human, Towerborne, SAND: Raiders of Sophie, Nested Lands, The Eternal Life of Goldman, Duskfade, Shadow of the Road.

6 napja
6

Gyilkos szuperhősök - Poison Ivy, a Nevető Batman, Rozsomák és Conan

A hazai képregény-kiadóknál az esztendő vége nem a szeretetről és a megbékélésről szólt, elvégre legújabb történeteikben nemcsak az átlag polgárok, de saját társaik keze által a szuperhősök is úgy hullottak, mint a legyek.

6 napja
7

Gamer365 Karácsony 2025

Az ünnepekre várva elindítjuk a nagy év végi nyereményjáték-sorozatunkat, amiben idén is teljes verziós játékkódokat és csecsebecséket sorsolunk ki közöttetek.

7 napja
546

Xbox Developer_Direct

Fable. Forza Horizon 6. Beast of Reincarnation. Ezekre fókuszál az év első Xbox műsora a hónap végéhez közeledve.

7 napja
16

Life is Strange életjelek – ez történt szerdán

Benne: PUBG: Blindspot, INARI, Sea of Remnants, PlayStation Hyperpop Collection, Ubisoft Hallifax, Elflock.

7 napja
7

Game Pass: a januári mozgolódás

MIO: Memories in Orbit premier. Star Wars Outlaws. Resident Evil Village. Így nyitja az évet a Microsoft előfizetéses szolgáltatása!

8 napja
4

Sikerek kicsiben és nagyban – ez történt kedden

Benne: ARC Raiders, Dragon Quest VII Reimagined, Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles, Romeo is a Dead Man, Speedball.

8 napja
3

Mi ezeket a játékokat várjuk legjobban 2026-ban

9 napja
33

Áttekintők és lemezes kiadások – ez történt hétfőn

Benne: Styx: Blades of Greed, Code Vein II, Shovel Knight Dig, Hi-Fi Rush, Sonic Racing: CrossWorlds.

9 napja

Heti megjelenések

2026.01.05.
4