2008: Az Év Zsebkonzolos Játéka

2008: Az Év Zsebkonzolos Játéka

Gamer3652008.12.25. 10:50

Másfél hét. Ennyi időtök volt arra, hogy megosszátok velünk, számotokra melyek voltak az idei esztendő legemlékezetesebb címei. Jöjjön hát a várva várt eredményhirdetés: elsőként lássuk, hogy szerintetek mi volt 2008 legjobb zsebkonzolos játéka.

A címért öt jelölt verseng, ők kapták tőletek a legtöbb szavazatot: lássuk hát, hogy pontosan kik is azok - természetesen az általatok írt kommentekkel is kiegészítve.

>> Crisis Core: Final Fantasy VII

Square-Enix / PlayStation Portable

[trailer]

Amit mi írtunk: "A Square Enix ez alkalommal egy melléktörténettől közelről sem várt, kimagasló, a 10. évforduló ünnepléséhez méltó minőségű játékot tett le az asztalra. A történet drámaisága miatt pedig azok számára is élvezetes lehet, akik '97 óta esetleg még nem találkoztak a Final Fantasy VII világával."

>> God of War: Chains of Olympus

Sony Computer Entertainment / Ready at Dawn / PlayStation Portable

[trailer]

Amit mi írtunk: "Ugyanúgy más játékban nem igazán megtalálható élményt nyújt, mint az eddigi két rész, fő jellemvonásai sem gyengültek egy cseppet sem, Kratos pedig továbbra is minden idők legjobb antihérosza. Éppen ezért teljességgel biztos, hogy ha korábban már elnyerte tetszésedet az ógörög kaland, akkor most is pontosan ugyanolyan élvezettel fogod végigjátszani, mint azelőtt, Olümposz Láncai pedig könyörtelenül odakötöznek majd a hordozható PlayStation képernyőjéhez - még ha relatíve rövid időre is."

>> Ninja Gaiden: Dragon Sword

Tecmo / Team Ninja / Nintendo DS

[trailer]

Amit mi írtunk: "Összességében a kurtasága ellenére is mindenkinek csak ajánlani tudjuk Hayabusa legendájának legújabb bővítményét, ugyanis a játékról minden ízében süt a Team Ninja-ra jellemző igényesség. A Dragon Sword kellemes kikapcsolódást nyújthat az akció-analfabétáknak és a nagymestereknek egyaránt: az előbbiek végre sikerrel villogtathatják katanájukat, míg az utóbbiak élesen tarthatják pengéjüket a Ninja Gaiden 2 nyári megjelenéséig."

>> Patapon

Sony Computer Entertainment / Pyramid / PlayStation Portable

[trailer]

Amit mi írtunk: "Ezt a játékot még hosszú hónapokig tesztelni és balanszírozni kellett volna: minimálisra csökkenteni a grindelést és maximalizálni a pályák újrajátszásából fakadó előnyöket, jelesül a fegyverek és a páncélzatok elérhetőségét. Sajnos a kiemelkedően igényes kivitelezés és a ritmusjátékból fakadó hangulat (9/10 pont) sem elég, hogy feledtesse azt, hogy a játék magja, az RTS komponens csapnivaló (4/10 pont), és ez lehetetlenné teszi az igazi elmélyülést a játékban."

Vega: "Ha valaki oda is figyel játék közben, nem csak az lebeg a szeme előtt, hogy az Edge vajon mit húzhatott le benne, akkor minden idők egyik legmókásabb és innovatívabb kézikonzolos stratégiáját fogja felfedezni."

>> The World Ends With You

Square-Enix / Nintendo DS

[trailer]

Kalamoj: "Fantasztikusan eredeti szerepjáték kedvenc futószalagunkról. A Square pocsék új címekkel és jó remake-ekkel jött ki az idén, ez a játék azonban ékesen tanusítja, hogy mire képes a cég."

Az idei év legjobb handheld játéka pedig nem más, mint...

Szavazataitok alapján tehát 2008 legjobb handheld játéka a Crisis Core: Final Fantasy VII lett, a nyertesek sora azonban hosszú: fél tucat kategóriában várakozik még a díj kiosztásra. Holnap folytatjuk, stay tuned!

Az Év Handheld Játéka - Crisis Core: Final Fantasy VII

Az Év Wii Exkluzív Játéka - december 26.

Az Év PC Exkluzív Játéka - december 27.

Az Év PlayStation 3 Exkluzív Játéka - december 28.

Az Év Xbox 360 Exkluzív Játéka - december 29.

Az Év Multiplatform Játéka - december 30.

Az Év Játéka - december 31.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

11 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

15 órája

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

23 órája
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
5

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==