Bár a szeretett Földünkért folytatott Halandók Harca és a Külső Világ uralkodójának csatlósai között dúló harc idestova már tizenhat esztendeje tart, a Midway a Shaolin Monks cselekményéhez hasonlóan ismét az időutazás kártyáját húzta elő a varázspakliból: miközben halkan gördül vissza az időkerék, a legutóbbi Armageddon által okozott rémálmok már csak távoli vízióként köszönnek vissza - mintha csak meg sem történtek volna.
Nem akármilyen jelent írunk: hősünk, Liu Kang akár Marty McFly szerepét is magára ölthetné, ha régi nemezise, Shao Kahn Biff Tennen bőrébe bújna - alternatív figurák egy elképzelt idősíkban, ahogy mondani szokás. A feltételezés azonban nem jár messze az igazságtól, ugyanis az első újgenerációs Mortal Kombat szinte minden eddigi hagyománynak búcsút mond, amely a sorozatot jellemezte. A széria aggódó atyja, Ed Boon is látni vélte a Midway felett örvénylő portálkapu vészjósló jeleit, így nem csoda, hogy minden erejével a szebb időket megélt sorozat újbóli fellendítésével foglalatoskodott. Egy adagnyi tudatmódosított ismeretlen hős azonban nem lett volna elég az újabb pozitív eredményhez, alapos vérfrissítésre is szükség volt a sikerhez: a Midway végül úgy döntött, hogy az SNK VS. sorozatainak esszenciájából merítve a neves DC Comics képregényhőseinek legjobbjait hív segítségül, hogy segédkezzenek a Föld pusztulása ellen vívott harcban. Újdonsült barátaink azonban nem holmi mondvacsinált indokokkal veszik fel a kesztyűt a gonosz ellen: az első hallásra emészthetetlen házasítás nagyon is stabil alapokon nyugszik, habár a Mortal Kombat vs. DC Universe címet viselő fekete bárányunknak egészen a harmadik epizódig kell visszatekerni a szalagot, hogy megértsük, mi miért történik a történetben.
A válasz szerencsére nem odaát van. Az történt ugyanis, hogy a harmadik torna alkalmával a Földet védelmező villámisten serege iszonyatos vereséget mért a Külső világ önkényes uralkodójára, a Kitanat lányává fogadó Shao Kahnra. Shinnok fiának csúfos bukásával az önkényes hatalomnak ráadásul nem csak a földi harcosok haragjával, hanem az elnyomott ediniaiak felkelési szándékával is szembe kellett néznie. Mialatt Shang Tsung mestere Raidennel mérte össze az erejét, az idősebb istenek pártfogolását élvező nagyúr végső támadása egy dimenziós szakadékba taszította Kahnt, aki látszólagos halálhírének köszönhetően hosszú időre a feledés homályába veszett. Mialatt a Halandók harca újfent győzelmét ünnepli a gonosz felett, a Föld túlsó felén eközben ádáz harcot vívnak a szuperhősök is: mialatt a kriptoni védelmezőként elhíresült SupermanDarkseidet gyepálja bucira, a véletlen folytán épp olyan büntetést szab ki áldozatának, mint amellyel a villámok istene ítélkezett testvérével szemben. Az ütközet beteljesedése nagyjából egyidőben zajlik le, így Kahn és Darkseid külön-külön, de valójában egyszerre válnak a dimenziós hasadék foglyaivá. A sors fintora, hogy az ismeretlen dimenzióban lejátszódó folyamatok hatására testük-lelkük is egyesülésen megy át, így a megsemmisülés helyett új agresszor emelkedik fel belőlük: megszületik a közös ellenségként debütáló Dark Kahn, amely ezzel a röpke mozdulattal láncolja egymáshoz a két univerzum mezejét. Science fiction a javából, nemde? Vajon hogyan kerülnek akkor szembe az egy győzelmet akaró felek? Nos amellett, hogy mindkét fél a másikat hibáztatja a történtekért, Dark Kahn sem ölbe tett kézzel várja megmentőjének eljövetelét...
Hát ezt is megértük: szuperhős a harcos, jó a jó ellen. Nem egyszerű elfogadni, azonban kétségtelen, hogy a fúzió számtalan pozitívumot jelent a sorozat rajongói számára, akárhogy is végződik a küzdelem. Most, hogy az első hivatalos bejelentés utáni döbbenet immár érthető alapokon nyugszik, Boon és csapata az univerzumok uniójának kiaknázása érdekében remekül kialakított sztorival igyekezett megfejelni a játékot. Amellett, hogy a klasszikus bajnokságot is lebokszolhatjuk, az új Mortal Kombat kétségkívül legizgalmasabb momentumát a sztori mód jelenti, amely összesen nyolc felvonásban tárja elénk a Kahn kiikatásáért tett erőfeszítéseket. Hogy miért fordulhat elő az azonos oldalon lévő partnerek közötti harc, egyszerű a válasz: Dark Kahn mestere a fekete mágiának, így a két világ feletti uralom eléréséhez elengedhetetlen számára a káosz, amelynek legalapvetőbb játékszerét, a test és lélek feletti irányítás átvételét, vagy ahogy tetszik, megbabonázását hívja segítségül. Az áldozatok könnyen felismerhetők, a társukkal szembeni gyűlölet és agresszió főként sárgás, fénylő szemgolyóikra vezethető vissza. Ne csodálkozzunk tehát, ha a történet felgöngyölítése közben kedvelt szövetségeseinkkel hoz minket össze a sors - ezzel ugyanis hőseink is tisztában vannak, s ennek megfelelően a legyőzöttekre sem mérnek halálos csapást. Ha támadó, ha nem, a vereséget szenvedett karakter újra szövetségessé válhat, ezért a sztori megfelelő alakulása érdekében a kivégzés, mint olyan száműzve lett ebből a játékmódból.
Az elbeszélést választva amúgy sem ragaszkodhatunk végig a kedvenc szuperhősünkhöz/harcosunkhoz, hiszen a cselekmény alakulásáért az egész csapat, nem pedig egyetlen ember felelős - ennek megfelelően minden egyes fejezetben újabb kulcsfigurák irányítását vehetjük kézbe, amely némiképp borítja a már megszokott játékmenetet (de mint ahogy fentebb szó volt róla, a régi MK hangulat is adott, csupán a klasszikus árkád bajnokság opciót kell választanunk érte).
Még a teszt elején említettem, hogy Ed és csapata az újgenerációs technológiához mérten nem csak egy vérfrissítő, hanem tartalmilag is teljes verekedős anyagot próbált készíteni: elhagyták a korábbi epizódokhoz mellékelt (és valljuk be, meglehetősen bugyuta) minijátékokat, viszont kaptunk cserébe egy meglepően jóra sikerült sztori-, árkád bajnokság-, Versus-, illetve egy innovatív irányba elmozduló Kombo Challenge opciót is. Ezek közül az első kettőt már említettem, a Versus pedig a korábbiakból ismert többjátékos küzdelmeket takarja (beleértve az Xbox Live-on vívott összecsapásokat). A Kombo Challenge azonban egy relatíve új dolog a Mortal Kombat világában, utoljára talán a Killer Instinct Goldban találkozhattunk hasonlóval: egyfajta mozdulat begyakorlást takar, amely az adott karakter tízes skálájából álló kombórendszerének teljesítését tűzi ki célul. Ez az opció az egyes szereplők mozdulatainak begyakorlása mellett achievment vadászat szempontjából is kiváló, bár a felsőbb szinteken talán pontosan emiatt elengedhetetlen a kombók világában való jártasság.
A mai viszonylatban sutább, de azért még mindig számottevő ütés-rúgás láncok egyébként bőségesen elegendőek ahhoz, hogy élvezetes és nívós harcot lejtsünk a változatos helyszíneken - talán épp ezért döntöttek úgy a fejlesztők is, hogy a korábbi generáció Mortal Kombatos termékeit, mint a változtatható fegyvernemeket és küzdőstílusokat száműzik az új epizódból, az extraként, illetve a gyűjtőszenvedélyt előtérbe helyező koporsókkal egyetemben. A mérleg nyelve azonban továbbra sem billen kit, a hasztalan dolgok megnyirbálása ugyanis további pozitívumokkal bővíti az értelmes újdonságok körét. Kezdjük a legszembetűnőbbel, amelyet Freefall Kombat néven építették be a játékba: a levegőben történő hadakozást takarja, amely az ellenfél küzdőtérről történő letaszítása után veszi kezdetét. A mozdulatot elkövető karakter nyomban a zuhanó célpont után ugrik, és tovább püfölheti ellenfelét, mielőtt földet érnének. Hogy némi izgalmat csempésszenek a szabadesésbe, a helyzet akár is megfordítható, ráadásul az ilyenkor bevitt támadások összértéke összeadódik, és végül az a karakter is pórul járhat, aki végig fölényben volt a másikkal szemben. Ugyanezt az elvet veszi alapul a közelharc (Close Combat) küzdőstílus is azzal a különbséggel, hogy ilyenkor kéz a kézben, fix talajon történő küzdelem van terítéken.
Régi vágyam teljesült, mikor a Midwayes srácok úgy döntöttek, hogy az 1992-es első Mortal Kombat egyik favorit pillanatát, a bajnokok képességei alapján teljesíthető törésteszteket visszavarázsolják, ha nem is pontosan ugyanolyan köntösben: bár a “Test your might” különálló próbatétel helyett a csatatereken bukkan fel, csak abban az esetben tehetjük mércére hősünk képességeit, ha olyan helyszínen folyik a küzdelem, ahol nincs lehetőség a Freefall Kombat opcióra. Ez esetben elég a megfelelő kombinációval felkapni az ellent, és a fénysebességgel püfölt gombokkal máris átrendezhetünk néhány irodaépületet - különös tekintettel pl. a tartóoszlopokra, amelyek megnövelik a bevitt sebzési értékek alakulását. Hogy némiképp pótolják a harcstílusok kieséséből adód űrt, sikeresen lenyúlták a pl. Samurai Shodown sorozatból is ismerős RAGE szabályrendszert is, amely a sérülések következtében pumpálja fel hősünkben az adrenalint, hogy aztán vulkánként kitörve brutális pofonok formájában kerüljön viszonozásra.
A nagyjából öt másodpercig tartó őrület akár a végső stádiumban is képes megváltoztatni a harc kimenetelét, így mindenképpen plusz pontot jelent az értékeléskor, amelyre - Unreal motor ide, újgenerációs Mortal Kombat oda - szüksége van a játéknak. Ha már az Epic grandiózus kódhalmazáról van szó, épp decemberi podcastünkben hangzott el, hogy miért nincs újrahasznosítás a grafikus motorok piacán, miért kell mindenkinek saját szájíze szerinti kódokat írogatnia: láttunk már licenszelt motorból csodát, és még arra is találunk emlékezetes példát, amikor egy alapvetően FPS engine rallyszimulátort hajtott meg, lebilincselő teljesítménnyel (Chrome engine - Xpand Rally). Nos, ha a példaként felemlegetett párosítás egyszer már csodát művelt, nem biztos, hogy újfent megismétlődik: bár az Unreal 3 Engine könnyed programozhatósága tonnányi új útvonalat jelölhet ki a fejlesztőknek, a Midwaynek nem igazán sikerült a benne rejlő erőforrásokat kiaknáznia.
Mint a legtöbb középkategóriás büdzséből gazdálkodó játékra, feltehetően itt sem jutott elegendő idő és pénz a tökéletesítésre, de a fakó látványvilág, a letisztult, ámde ingerszegény átvezetők, és az előző generációban ragadt környezeti interaktivitás ne keserítsen el senkit a játéktól: a klasszikus epizódokból átemelt mozgások, a kibalanszozott játékmenet, az extraként funkcionáló játékmódozatok, és a szuperhős aktivitás újdonsága egész játszható szintre emeli a Mortal Kombat vs. DC Universe vértől tocsogó, ám belsőségeket nélkülöző ütközeteit. Középszerű, mégis szórakoztató küzdelmekben vehet részt, aki a Soul Calibur 4 és a közelgő Street Fighter 4 árnyékában próbálja megmenteni a világot. Még ha nem is sikerült az elődök tekintetében a Flawless Victory, egy Outstanding azért megjár az új epizódnak.