[Teszt] Amnesia: Rebirth

Amnesia: Rebirth

siklaraSimon Klára2020.11.01. 19:00

Tíz éve jelent meg a horrorjátékok között fogalommá és rengeteg meme forrásává vált Amnesia: The Dark Descent, most pedig itt a csak egészen lazán kapcsolódó folytatás, az Amnesia: Rebirth, amely a Frictional Games munkásságát tekintve inkább a SOMA-hoz, mint az elődhöz áll közelebb.

Az 1937-ben, vagyis csaknem száz évvel az első rész után játszódó folytatás főszereplője egy fiatal párizsi régésznő, Anastasie „Tasi” Trianon, aki férjével egy expedíció tagjaként repülőszerencsétlenséget szenved az ekkor még francia gyarmat Algériában. A nő egyedül tér magához a sivatag kellős közepén lezuhant gép roncsában, majd elindul, hogy megkeresse férjét és a többi túlélőt, ám az útközben talált írásos nyomok és a bevillanó emlékfoszlányok révén rádöbben, hogy egyszer már végigjárta az utat a közeli barlangig, erődig, majd végül a faluig, csak az emlékezete hagyta cserben. Az amnéziás (nahát!) Tasi még egy játékmenetet is részben meghatározó felfedezést tesz, amely remélhetőleg kellő akaraterővel vértezi fel ahhoz, hogy minden útközben tapasztalt borzalom és megmagyarázhatatlan jelenség ellenére kitartson és mindent megtegyen a hazajutása érdekében.

Az Amnesia: Rebirth játékmenet tekintetében nagyjából pont ugyanazt nyújtja 2020-ban is, mint tíz éve a Dark Descent, vagy még korábban a Penumbra sorozat: amikor sötét van, akkor nagyon sötét van, a sötétben rettegés és néha szörny van, a rettegés ellen pedig véges számú gyufával és egy olajat baromi gyorsan égető lámpással védekezhetünk. Fegyverünk nincs, így a szörnyek (itt most elsősorban emberhúst evő ghúlok) ellen az egyetlen védekezési eszközünk továbbra is a bújkálás és a menekülés. Ami eltérés, hogy az elődhöz képest a Rebirth jóval nagyobb változatosságot mutat helyszínek tekintetében, előszeretettel hagyja a játékost fényes nappal is mászkálni, és az ijesztegetéssel szemben hangsúlyosabb a történet, legyen szó Tasi töltőképernyőkön is kibontakozó tragikus múltjáról és aktuális helyzetéről, vagy a két Amnesiát összekötő háttérvilág kibontásáról. A meglepően beszédes Tasit a csodálatos Alix Wilton Regan szólaltatja meg, akinek folyamatos narrációja rengeteget hozzáad az olykor egy lovecrafti idegen világba is átnyúló utazáshoz, arról nem beszélve, hogy Tasi az állapotából kifolyólag a rettegését is egész sajátosan tudja visszafogni (de ezt a csavart nem lövöm le).

A már első rész történetében is fel-felbukkanó idegen világ, valamint a hozzá kapcsolódó történeti szál gyakorlatilag eluralja a tempótól függően 6-10 óra hosszú horrorkaland második felét, amely kissé sci-fis, Amnesia helyett inkább a SOMA-ra emlékeztető futurisztikus jellegével megoszthatja a brennenburgi kastély ódon falaihoz szokott játékosokat. Ezúttal igazán sokkoló csavarok sincsenek, de a nagyon kellemetlen morális kérdéseket feszegető játék mégis hagy maga után egy utóízt, ami a befejezése után még napokig elkísér, arról pedig szó sincs, hogy ne lenne félelmetes, épp csak a mi ingerküszöbünk kúszott feljebb az elmúlt évtizedben. Ami a nehézséget illeti, a Rebirth kifejezetten megbocsátó, és nincs komoly következménye annak, ha időről időre eluralkodik rajtunk a rettegés, mert elveszítjük ugyan Tasi felett az irányítást és furcsa víziókat látunk, de hamarosan magunkhoz térünk az utolsó checkpointnál, és sokszor a minket üldöző szörny is felszívódik. Ha elkap, akkor is gyakran annyi történik, hogy elhurcol valahová, majd otthagy, így a fejtörők előbb fognak gondot okozni, azok ugyanis vagy egészen könnyűek, vagy ha nem, akkor csak nincs hozzájuk elég rávezetés ahhoz, hogy rájöjjünk, egyáltalán mit kell csinálnunk.

Ez a szokatlan halál mechanika, illetve hogy életcsíkunk sincs, és „csak” megőrülni tudunk, a történet előrehaladtával értelmet nyer, ugyanakkor emiatt kisebb a tét és idővel inkább idegesítőek, semmint rémisztőek a szörnyes részek, pláne hogy sokszor működik a bújócska helyett az agyatlan kijárat felé rohanás is. Számomra a másik idegesítő, túlhasznált és kissé felesleges időhúzásnak ható írói eszköz, hogy többször már a szemünk előtt lebeg a cél, amikor Tasi alatt váratlanul beomlik a talaj és újabb órákat vergődhet, mire eljut oda, ahová kell. Az írás egyébként egyáltalán nem rossz, de a SOMA zsenialitását sajnos nem közelíti meg, a saját fejlesztésű grafikus motor felett is kezd eljárni az idő, noha némelyik nem evilági helyszín egészen álleejtősre is sikerült, a játékmenet pedig kifejezetten avittasnak hat. Klassz dolog, hogy rengeteg tereptárgyat megfogatunk és forgathatunk, vagy hogy kihúzkodhatunk fiókokat és kinyithatunk ajtókat, de néha kicsit erőltetett, hogy pár másodpercig égő gyufákkal bohóckodunk a sötétben ahelyett, hogy lekapnánk egy fáklyát a falról, csak mert azokkal pont nem lehet interakcióba lépni.

A történet, a színészi alakítások, a világépítés, és a hangokból, zörejekből és nyomasztó zenéből felépülő hátborzongató és olykor gyomorforgató atmoszféra az, amiért a svéd csapat korábbi címeit kedvelők többsége az Amnesia: Rebirth-ben sem fog csalódni, de mind a történet, mind a főszereplő megítélése erősen szubjektív. Nekem személy szerint egy lassan induló, majd hol érdekfeszítő, hol hátborzongató, hol pedig kissé vontatott élményt nyújtott a végén több lehetséges befejezéssel, amelyek a SOMA többnapos sokkja után hagytak bennem némi hiányérzetet. Önmagában nézve az Amnesia: Rebirth egy igényes horror, csak ne várjunk tőle olyan forradalmi megoldásokat, mint a csapat előző két játékától, mert sokkal inkább tekinthető egy gyökerekhez visszatérésnek.

Pontosan
7
Amnesia: Rebirth | Platform: PlayStation 4 (tesztelt), Xbox One, Windows | Kiadó: Frictional Games | Fejlesztő: Frictional Games | Megjelenés: 2020.10.20. | Ár: 9.929 Ft (PSN) / 24,99 EUR (Steam)

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

14 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==