Most, hogy mindenki gyakorlatilag Cyberpunk 2077 lázban ég, a neon-noire stílus valószínűleg erősebben lüktet, mint valaha. Ha láttad a szárnyas fejvadász filmeket, vagy akár az Ötödik Elem New Yorkját, esetleg olvastad William Gibson Neurománcát, akkor gyakorlatilag láttad / olvastad az összes lényeges cyberpunk alapvetést - és ha netán olyan kiváló ízléssel áldott meg a sors, hogy még Vangelis zenei műveit is ismered, akkor a várakozást enyhítő Cloudpunk című futurisztikus időutazást is neked találták ki.
Ha esetleg arra vágynál, hogy az óriási kiterjedésű neonfényben úszó metropoliszok, a fémesen zümmögő gigantikus reklámplakátok, a repülő kocsik, vagy a több száz méteres, csillivilli felhőkarcolók árnyékába fejlődött keserédes jövőkép részese lennél, ne is menj tovább. A disztópikus metropoliszba, Nivalusba kalauzló Cloudpunk című játék pontosan ezt a komor, esőtől és androidoktól, tech-implantátumoktól nyüzsgő vurslit kínálja neked pontosan ugyanabban a körítésben, amit a zsáner nagy klasszikusai alkottak meg a nyolcvanas években.
Egy Rania nevű kezdő axisofőrt alakítasz, aki a megélhetéséért (és mint kiderül később, az Android robotkutyusának boldogulásáért) áll szolgálatba a Cloudpunk nevű illegális csomagfutár cégnél. A bizalom alapvető és fokozatos kiépítése mellett aztán szép lassan átlátja majd a nyüzsgő város mögött húzódó hatalmi harcokat és a rendszer működését, ahogy a plebs felett álló hatalmak szépen irányítják az egész ökoszisztémát. A feladatból kifolyólag a cselekményt lényegében a megbízók által kézbesítésre adott csomagok célba juttatása mozgatja, így a mindenki számára elérhető klasszikus Blade Runner utcaképből (ahol nudliárusok, drogdílerek, kereskedők szórakozóhelyek, kávézók és az utca söpredékének kavalkádja adja a játéktér vibráló lényegét) idővel eljuthatunk a mindig sötét felhők fölé is, ahol a várost irányító mesterséges intelligencia… na de nem lőjük le a poént, érdemes azért kicsit kitartóbbnak lenni. Annyit azért elárulok, hogy a főhősünk és megbízója múltjában is több rejlik, mint azt eleinte sejteni lehet.
Ami a Cloudpunkot illeti, a játék lényege a gigaváros felfedezésében a beszélgetésekben és az ebből fakadó kézbesítésekben, illetve mini mellékszálakban rejlik, melyeket az lebegő, prímán irányítható légi járgány vezetési élvezete kapcsol össze. A város óriási szigetekre osztott labirintusában vízszintesen és függőlegesen mozgó, továbbfejleszthető és karbantartást igénylő jármű ugyan segít eljutni A-ból B-be, de a felfedezés és a tárgyak gyűjtögetése, vagy a bizonyos helyszínekre történő kézbesítés ugyanúgy lábon történik, mint a legtöbb hasonszőrű szerepjátékban. A dolog érdekessége, hogy az olykor sötétben megbúvó, vagy biztos helyen tartózkodó anonim személyek elérhetősége elsőre korlátozott lehet, de mindig van valami alternatív nyom, amelyen keresztül megközelíthető feladásra szánt csomag.
Persze akárcsak egy nagyobb hangvételű játéknál, a Cloudpunk világában is ki lehet kicsit tekinteni a teendők sorából: apróbb küldetésekkel és gyűjthető / megvásárolható csecsebecsékkel csinosíthatjuk az aprócska apartmanunkat, vállalhatunk el kevésbé fontos, inkább a város életébe vágó, annak megismerését segítő feladatokat és színesítik az összképet, sőt! Akár még a járgányunkat is elcserélhetjük, de a játék központi eleme mindvégig a városban történő navigációs feladatok és a furcsa népeikkel való találkozgatás lesz.
Bár a játék voxelmotort használ (a tereptárgyak alapvetően apró kockákból épülnek fel), de a részletes és fantáziadús környezetnek hála az összhatás annyira jól sikerült, hogy piszkosul látványos eredményt értek el vele az Ion Lands srácai.A Cloudpunk alapvetően pécés platformra készült, a látvány tehát ennek megfelelően mérsékelt, de a folyamatos patchelésnek köszönhetően az eredeti verziót azért sikerült picit feljavítani. A háttér lassan felbukkanó részegységei már kevésbé popup-olnak, mint a premier release-ben, van végre belső fps nézet és a v-sync problémák is inkább a nagyobb / részletgazdagabb környezet esetén bukkannak fel. A szinkron olyan amilyen, de ezt ellensúlyozandó, a stílushoz passzoló zenei stílus és a cserébe választható magyar nyelv némileg feledteti a konzolos verziók technikai hiányosságait.
A játék egyik legnagyobb erénye, hogy piszok egyszerű letérni a követendő útról és elmerülni benne, mert a voxelekből álló neonkék-magenta fény-árnyék, a sok apró lehetőség, és a játék hangulata valóban magával ragadó - ha ilyen lesz a realizmus határán megvalósuló Cyberpunk 2077, a jóisten kegyelmezzen a szabadidőnknek. Ha a Cloudpunk sztorija nem is, de a megvalósítás, a könnyed narratív megszólítása és történetmesélése igazán kellemes csemege - ha csíped a stílust, semmiképp se riasszon el a külleme.