[Ghz] Az Aranylemez és ami mögötte van

Az Aranylemez és ami mögötte van

GhzSzabó Ákos2020.10.28. 11:00

A szegény Cyberpunk 2077 sokadik csúsztatásának apropójából gondoltam leírom pár sorban, hogy nagyjából mi történik a háttérben, hiszen sokan nincsenek tisztában az alapvető iparági folyamatokkal, amiknek köszönhetően egy játék fizikailag vagy virtuálisan a kezünkbe kerül. Nem megyek vissza a kezdetekig, inkább a kiadásra és annak a folyamatára koncentrálnék.

Az, hogy "aranylemezre kerül egy játék", egy régi hagyomány, mivel anno lemezeken kellett futárokkal elküldeni a kiadóknak a játékot. Sem az internet, sem a technológia nem tartott ott, hogy online menjen át a kód. Ez a megoldás meglepően nehezen halt amúgy ki, az egyik Age Rating-et, azaz korosztály besorolást eldöntő bizottságnak emlékeim szerint még 3 évvel ezelőtt is pendrive-on kellett elküldeni az épp elkészült játékunkat. Így természetesen manapság az aranylemez nem más, mint egy PR fénykép egy üres lemezről. A fejlesztők úgy döntenek, hogy egy adott verziót "véglegesnek," azaz inkább arra érdemesnek tekintenek, hogy a fizikai lemezekre rákerüljön. Ez az a verzió, amit a platformholderek is megnéznek, és nyomnak rajta egy minőségi ellenőrzést. Na egy valószínűleg 100+ órás játéknál ez nem jelent mást, mint egy (ez természetesen platformonként eltérő) masszív, néha 100+ oldalas technikai vázlatpontos lista végignézését, hogy a termékünk mindennek megfeleljen. Ha ezen túl vagyunk akkor nem árt, ha van egy megjelenési dátumunk, amitől függően legalább egy, de inkább 2-3 hónappal korábbra érdemes lefoglalni egy úgynevezett slot-ot, hogy beküldhessük a játékot. Ez természetesen rengeteg előmunkával is jár, hiszen minden adatot, online bolti információkat, képeket, artokat, azaz mindent, amit majd a játékos látni fog, el kell készíteni és fel kell tölteni jóváhagyásra. Ha ezek mind rendben vannak, akkor tudjuk végre beküldeni a játékot. A “tesztelés” ideje eléggé változik, sok mindentől függ, lehet pár nap vagy akár több hét is. Nehezítés, hogy erről szinte semmilyen vagy csak minimális információt kapunk előre. Ezért is mondtam, hogy érdemes hónapokat rászámolni, hiszen ha az első verziónk megbukik, akkor ki kell javítani a hibákat, újra foglalni egy slot-ot és újra küldeni a buildet. Azt is érdemes megemlíteni, hogy még a nagy platform holdereknek is véges a kapacitása, az őszi szezonban pedig eléggé sok játék jelenik meg, így egyáltalán nem biztos, hogy azonnal kapunk új időpontot.

Manapság már irreális elvárás lenne, hogy magát a játékot végig is játsszák, ezért természetesen törekedni kell arra, hogy az a verzió ami ezen a checken átmegy, lehetőleg tökéletesen játszható legyen a vásárlók számára. Namármost, ha számolunk egy kicsit és - a sajnos már nem érvényes, de sokáig annak kezelt- november 19-ét tekintjük a megjelenési dátumnak és hihetünk annak, hogy a Cyberpunk október 5-én került aranylemezre, akkor könnyen kiszámítható, hogy valószínűleg már augusztus végén/szeptember elején beküldték az első verziókat a játékból.

Most kitérnék egy pillanatra az első napos patchekre is, hiszen általános közutálat tárgyát képezik a játékosok között, holott sajnos vagy sem, értük vannak főleg. A fenti eszmefuttatásból is kiderülhet, hogy egy tökéletes világban beküldjük a verziót és rögtön el is megyünk Hawaiira, Bora-Borára és onnan várjuk lélegzetünket visszafojtva, hogy mit csinál az a drága platform holder a játékunkkal. Majd amikor visszadobják, akkor nagy sóhajtozások közepette hazarepülünk és gyorsan dolgozgatunk még egy kicsit, az amúgy is már tökéletes játékunkon. Majd ha átment a végleges verzió és elkezdődött a lemezek gyártása, mi csak netezgetünk még másfél hónapot és várjuk az első teszteket, no meg a szépen csilingelő lovettát.

A valóságban azonban csak egy szabály létezik a játékfejlesztésben: “Egy játékot sosem fejezünk be, csak abbahagyjuk a fejlesztését.” Nincs olyan játék a világon, amiben nem maradt egyetlen hiba/bug/probléma vagy rengeteg ötlet amire vagy idő, vagy pénz nem jutott már. Na ez triplán igaz lehet egy ekkora volumenű játékra, mint a CP2077. Egész egyszerűen 2-3 hónap alatt még annyi de annyi tartalmat, finomítást, bug fixet, polírozást lehet beletenni egy termékbe, hogy kis túlzással fel sem lehet ismerni az “eredeti” alapjátékot. És mint azt az elmúlt hetek híreiből már tudjuk, a CDPR-nél pontosan ez történik jelenleg is. Valószínűleg olyan hibákba futottak bele, amiket egyszerűen meg kell csinálniuk, hogy ne egy törött (broken) játékot adjanak ki. Minek van akkor az a sok ellenőrzés? Kérdezi jogosan a játékos. Nos hát arra, hogy a konzolt altató rest módból mindig visszajöjjön a játék, hogy rendesen megkapd azokat a trophy-kat és achievementeket, hogy ha lemerül a kontroller akkor a választott nyelveden a megfelelő hibaüzenet jöjjön fel. Ergo semmi olyan technológiai akadálya ne legyen annak, hogy felhőtlenül élvezhessük a játékot. De hivatalosan ezeken a teszteken csak a technológiai elvárásoknak kell megfelelni, így arra viszont ezt képtelenség kiterjeszteni, hogy a kettes történeti szál közepén, ha Bil-lel előbb beszélsz mint Joe-val, és a bal alsó választ nyomod meg, akkor egy teljes történeti szálat mondjuk nem érsz el. Vagy nem kapod meg a fix jutalmat és mondjuk buktad az összes eddigi haladást a játékban Egy ekkora címnél, bele sem akarok gondolni, hogy hány ilyen probléma merülhet fel.

Gondolom már nagyon unod, de muszáj még pár szóban kitérnem az éppen aktuális helyzetre is. Otthonról dolgozni alapvetően jó, ha olyan típus vagy és hatékony is, hiszen kevesebb zavar ér, kevesebbet kell utaznod és úgy általában kipihentebb az ember. Cserébe mondjuk hajlamos is lehetsz sokkal többet is dolgozni, mint amennyit kéne, de ez egy másik történet egy másik napra. Egy dolog viszont iszonyatosan nagy szívás, az pedig a tesztelés. Sohasem dolgoztam ekkora infrastruktúrával rendelkező cégnél, ezért innentől csak tippelek, de a friss nyilatkozatuk alapján nem lehetek túl messze a valóságtól. Egy ekkora játékon egyszerre rengetegen dolgoznak és ezért elég masszívan ellenőrizve van, hogy ki mikor és mit tölt fel. Ugye itt egy rossz mozdulat tönkre tehet akár több hétnyi melót. Természetesen a különböző verzió kezelők ezt hivatottak megakadályozni, de még ezzel együtt is azért nagyon oda kell figyelni. Ha tippelnem kéne, akkor egy alap verzió legalább 40 giga. Gyanítom, hogy delta patchelést alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy mindig csak az frissül, ami változott. (Innen jön a delta szó, tudjátok ez jelenti a változást a tech zsargonban.) Ez persze lehet csalóka, mert ha egyszerre sok mindenbe nyúltak bele, akkor ez simán lehet több giga is. Na most ezt sem tudom, de elég valószínűtlennek tartom, hogy minden tesztelő a saját gépén tud és képes új buildeket gyártani, így gondolom van egy központi buildelő gép, ami szépen megcsinálja a különböző verziókat. Ha ez egy fizikai helyen van, akkor van némi korlátozás a rendszerben, hiszen a kimenő internet lehet bármekkora is, azért véges. Ezen esetleg tudnak azzal segíteni, hogy egy külső masszívabb szerver hálózat igénybevételével kiszervezik a feladatot, és a többszörösére növelik a másolási sebességet. Ettől függetlenül is gondolom nem 10-en tesztelik a játékot, így mindenkinek folyamatosan eljuttatni a friss adatokat iszonyat idő és erőforrás/sávszélesség igényes. Ugye 9 buildról beszélünk, ráadásul van ahol kell több régióhoz is külön-külön verzió. Ez iszonyat többletmelót jelent ebben az utolsó kiadási szakaszban, ezt sajnos egyértelműen a COVID számlájára írhatjuk, arról nem is beszélve, hogy a különböző bugok vagy problémák megoldása is tovább tart ahhoz képest amikor mindenki oda tud gyűlni a monitorhoz és együttesen képes megoldani a problémákat.

Tudom, hogy nehéz várni arra, amit már nagyon régóta szeretnénk játszani, de sajnos a jelenlegi globális helyzetben egyáltalán örüljünk, hogy belátható időn belül megjelenik a játék. Remélem, nem volt túl unalmas az iromány, nem akartam nagyon szárazra írni és remélem, azért volt benne némi új információ is, valamint ha vannak kérdések, azok jöhetnek a komment szekcióban. Addig is kitartást mindenkinek, nincs már olyan messze a december tizedike!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

8 órája
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

17 órája
4

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

Heti megjelenések

2024.04.08.
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==