Heti Fókusz - ez történt a héten

dragCsető Zsolt2007.07.30. 10:00

A mögöttünk álló hét első sorban az új videóké és képeké volt, de egy-két új bejelentés is becsúszott a repertorába. Resident Evil 5, Metal Gear Solid 4, Gran Turismo 5, Xbox 360 árcsökkentés - többek között róluk volt szó a héten.

A megszokott időpontban megérkeztek az előző hónapra - jelen esetben ugyebár júniusra - vonatkozó konzolos eladási adatok az Egyesült Államokból. A legkelendőbb hardver most is a Nintendo DS volt, amelyből több, mint félmillió példány talált gazdára, megelőzve ezzel a Wii-t és a PlayStation Portable-t, a szoftverek versenyében pedig ezúttal egy Wii produktum, a Mario Party 8 végzett az első helyen, bő négyszázezres teljesítményével. A másik két nextgen, az Xbox 360 és a PlayStation 3 csupán a mezőny második felében található mindkét listán, igaz, a Sony masinájának júliusban már némileg javulhat a helyzete a nemrég eszközölt árcsökkentésnek köszönhetően.

És ha már szóba került: szinte biztosra vehető, hogy közel két évvel a piacra kerülés után végre eljött az ideje az első Xbox 360 árcsökkentésnek. Mindez azért tűnik erősen valószínűnek, mivel az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Wal-Mart legújabb katalógusában ötven dollárral kevesebbért kínálja a Microsoft nextgenjét, ami kétség kívül a hivatalosan még nem bejelentett árcsökkentés előjele. Ha tehát valóban ez a helyzet, akkor hamarosan 349 dollárra (és jó esetben 349 euróra) csökkenhet a Premium kiszerelés ára - reméljük, hogy valóban így lesz.

A napokban zajlott le a Metal Gear sorozat huszadik születésnapját ünneplő rendezvény, ahol Kojimáék számos újdonsággal szolgáltak a franchise rajongói számára. A legfontosabb mind közül természetesen a Metal Gear Solid 4 fantasztikus, negyed órás gameplay prezentációja volt, de néhány még nem bejelentett címről is lehullott a lepel. Jön például a Metal Gear Online PlayStation 3-ra, amely tizenhat fős netes kűzdelmeket kínál majd a harmadik rész bővített kiadásában már megismert tálalásban, a PlayStation Portable tulajdonosok egy újabb digitális novellával, a Metal Gear Solid 2: Bande Dessinee-vel gazdagodnak, és mobiltelefonokra is érkezik egy új epizód, a Metal Gear Mobile, amely teljesen három dimenziós lesz.

Tovább folytatja végeláthatatlan sikerszériáját a Nintendo - derül ki a kiotói kompánia friss üzleti jelentéséből. A nagy N a 2007-es üzleti év első negyedévében nagyjából ötször akkora profitot termelt, mint az előző üzleti év hasonló időszakában, ami összesen több, mint 3 milliárd dollárnyi hasznot jelent erre a három hónapra. Emellett pontos adatokat kaptunk a cég két konzoljának eladásairól is: a Wii-ből megjelenése óta már több, mint 9 millió talált gazdára, míg a Nintendo DS esetében bő 47 millió szerepel ugyanebben a rublikában - mondani sem kell, elképesztő számok ezek.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Blizzard, és egyben napjaink legsikeresebb MMORPG-je, a World of Warcraft, nemrég ugyanis a 9 milliót is átlépte az aktív előfizetők száma. Az online szerepjáték közel három éve, 2004 végén került a boltokba, és azóta töretlen sikernek örvend, így közel sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben sikerül majd áttörni a bővös tízmilliós határt - az újabb kiegészítő várható bejelentése minden esetre segíthet majd ebben.

A hét videója titulus kiosztásával túlságosan sokat nem kellett problémáznunk, hiszen a Resident Evil 5 frissen befutott, három perces trailere jött, látott és győzött. A Capcom játékának fejlesztéséből még jócskán van hátra, hiszen legjobb esetben is csupán 2008 végén fog a boltokba kerülni, ám amit láthattunk, az már így is rendkívül meggyőző: az ötödik rész egyértelműen a legjobban kinéző nextgen játékok közé tartozik, amire a fantasztikus animációk még egy lapáttal rá is tesznek - ha nem nézed meg az előzetest, magadra vess.

Persze volt még néhány említésre méltó dolog: megérkezett például a Lost videójáték első trailere, több, mint ötven képet közöltünk a Gran Turismo 5 "Prologue"-ról, de a PS3 exkluzív White Knight Story új kedvcsinálóját is erősen ajánljuk.

Úgy tűnik tehát, hogy az E3 után sem állt le túlságosan a hírtermés, ami mindenképpen örömteli - reméljük, hogy ez a jövőben is így marad majd.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

20 órája
3

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

1 napja
1

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

1 napja
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

3 napja
15

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

4 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

4 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

5 napja
20

Marvel’s Wolverine

7 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

7 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

8 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

9 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1