Nem tudom, hogy a korral jár-e, és tényleg így 30 fölött az ember kezdi-e kicsit szigorúbban őrizni a szokásait, de akárhogy is, nem volt könnyű dolgom a Star Renegades első pár órájával. Nyilván láttam a telepítés előtt a Steam oldalon látható kulcsszavakat (főleg a procedurális roguelike/roguelite tetszett ezekből), és a kezdeti döbbenet, amit a pompás, az Octopath Travelert is leköröző pseudo-pixelart stílus és a fantasztikus synthwave zenei aláfestés okozott, valahogy mégis túllendített a nehezén.
A játék eleje ugyanis nem túl érdekes, és a harcrendszere cseppet sem impozáns: az egész arra van kihegyezve, hogy van a képernyő felső részén egy idővonal, amiben kvázi körökre osztva (itt: tizedmásodperceket kell érteni ez alatt) pörögnek a különböző támadások. Ezek más és más módon helyezik el a saját karaktereinket, illetve hátralökik az ellenfeleket, ha megfelelő módon adagoljuk azokat. Látszólag minden olyan, mintha kritikus találat volna, minden staggerel, néha nagyon hátralökjük az ellenfelet, néha nem - és ezen a katyvaszon a kicsit túlzottan is poénkodósan megírt történet nem nagyon segít. Majd ezt követően egy rakás rendszert dobnak az arcomra, én meg csak bámulom a képernyőt. Most merre menjek? Milyen charge-okat kell nekem detonálni? Mire van három napom? Mi az hogy lezárulnak a zónák, amerre épp mennék? Hogy hogy nem tudok visszafelé is menni, amikor ott az egész térkép?
Aztán persze az első mágikus Game Overnél összeállt a kép. Ez kérem szépen, Slay The Spire, JRPG-s stílusba oltva. Három (később még több) karakterrel vadászom a lootot, a napok*charge-ok száma pont 8-9 összecsapást tesz lehetővé, a bossfight előtt - és ugyanúgy döntenem kell hogy milyen irányba fejlesztem a karaktereket, annak függvényében hogy kit tápolok fel ideiglenesen, kire rakom a legjobb cuccokat, és milyen szerepei vannak. Aztán a szinte elkerülhetetlen game over megnyit új lehetőségeket, új cuccokat, új karaktereket, és már magabiztosabban kezdem újra a a Loopot.
Na és valahol ezen a ponton döbbenek rá, hogy már negyedjére próbálkozom, és sikoltozni fogok, ha a boss nem megy le. ÉPP hogy lemegy, én pedig örülök. Ejj, Star Renegades, nagyon megpróbáltál elidegeníteni magadtól, de végül csak nem sikerült!
Nem tökéletes egyébként a játék, de hogy van benne szellem, és van benne egy rakás jól átgondolt rendszer, az kétségtelen. Javított a Slay The Spire formuláján? Módosítani mindenképp módosított rajta. Itt is vannak boltok, de csak a nagy fejezetek közt, a főbossok legyőzése után. Ha látod, hogy reménytelen a run, akkor kár is kifejezetten keresni azokat a zónákat, ahol pénzhez juthatsz. Ha pedig a negyedik karakterre apellálsz, akár még koncentrálhatsz is erre. A harcrendszer egy - számomra aggasztó - trendre ül rá, és egy újabb olyan játékot ismerhetünk meg, amelyben az az interakció az ellenfelekkel, hogy nem engedjük őket szóhoz jutni, különben végünk. Láttunk már ilyet a Bravely Defaultban, kicsit erre hajazott az Octopath több mechanikája is, az MMO-k egyre gyakrabban nyúlnak az elvadult damage vagy teljesen kiiktatott ellenfelek módjához. Nem mondom hogy mindez ne működne, de hogy nagyon fantáziátlan, az biztos.
Mindenesetre van abban valami perverzen szórakoztató, hogy a legkeményebb sebzést toló ellenfelet először breakeljük (így majd a következő körben jön inkább ugyanezzel a támadással), majd elhasználjuk a következő körben az egyik stun-t okozó képességünket (így inkább megint pihen egy kört), majd a következő körre megteszünk mindent egy másik breakért, és így, mire a negyedik körre egy ütéssel majdnem teljesen kikészíti a tankunkat, veszünk egy mély levegőt, és átgondoljuk hogy adott-e minden ennek a taktikának a megismétlésére. De nem baj: a játék változatos tárgyakkal jutalmazza azokat, akik szeretik a széttörés szélére húzni ezeket a rendszereket - tehát ne is fáradozzunk azzal, hogy sebzést növelünk annál, akinek csak a sebzés felszívása a feladata, vagy az ellenfelek hátralökése. De ha a megfelelően erős karakterek jókor használják a brutálisabb képességeiket, akkor szinte garantált a győzelem. A későbbi pályákat még magam is csak kóstolgatom, de egy dolgot már látok: a zónák között egy érezhető nehézségi ugrás is van, szóval lesz még mit tanulni a szabályokról.
A Star Renegades további érdekessége a véletlenszerűen generált tisztekben rejlik: az univerzum egészét felfaló faj tagjai az Imperium menüben vizsgálhatók meg, és valószínűleg azok járnak majd jól, akik az éppen aktuális run alatt alaposan szemügyre veszik az éppen generált tisztek specialitását, és nem építenek olyan taktikákra, amikre azok kevéssé érzékenyek. A pályaák ciklusában 3 pihenési szakasz is van, ahol tábortűz mellett kártyákat adunk egymásnak, így növelve a karakterek közti érzelmi kötődést, ami új képességeket és ideiglenes buffokat adó kártyákat ad - egyszerre aranyos és hasznos, főleg ahogy kitapasztaljuk a különböző karakterpárosok szinergiáját.
Folytathatnám még, de felesleges: a Slay The Spire-höz hasonlóan ez valószínűleg sokaknál egy új hobbi lesz, ha rákapnak, változatos és már most tartalmas játékmenettel, valóban fantasztikus külalalakkal, és olyan zenével, amit csak 8-9 óra után kapcsoltam ki, nem egyből. Hát kell ennél több? Ha kell is, azt valószínűleg majd megkapjuk poszt-launch tartalomként. Ha valaki szereti ezeket a roguelite játékokat, és unja már a Darkest Dungeon/Slay the Spire kombót, akkor nyugodtan tegyen ezzel egy próbát - valószínűleg nem fogja megbánni!
**8 / 10
Oldern**
*Star Renegades | Platform: PC (tesztelt)
Kiadó: Raw Fury | Fejlesztő: Massive Damage
Megjelenés: 2020.09.08. | Ár: 24.99 EUR*