Emlékszel még gyermekkorod gondtalanságára? És akkori éned álmaira? Ábrándoztál arról, milyen lesz a jövő? A Pathea Games csapata (a My time at Portia-t köszönhetjük nekik) ezeket az emlékeket próbálja megidézni, játékos logikai fejtörőit letisztult, minimalista csomagolásba rejtve. Ám amint lehámozod a külső réteget, néhány ügyes mozdulattal, hamar kiderül, hogy olyan holmit rejt, amit másnapra kinősz.
Történetünk hőse Maya, egy kislány, aki édesanyjával éldegél a távoli jövő egyik urbanizált szegletének peremén. Elszigeteltségük szinte tapintható, a játék atmoszférája hamar tudatosítja bennünk, hogy itt nemcsak kettejük magányáról van szó a külvilágtól, de a közöttük lévő képletes távolság és annak áthidalása kapja a hangsúlyt. Tulajdonképpen ez teszi befogadhatóvá, a minimalista díszletek között ismerőssé: a klasszikus szülő-gyermek kapcsolat ábrázolását remekül eltalálták. Mivel anyuka idejének javát a munka teszi ki, keveset tud foglalkozni a kislánnyal, aki ábrándozásaiban keresi a megoldást. Képzeletében egy sziget felfedezését látjuk, ahol az amúgy is álomszerű betonépítményeket darabjaira szedi egy fura entitás. Ezek jelképezik a megoldandó puzzle-ök belépési pontját, egy eltérő dimenzió, ha lehet, még inkább geometrikus elemekből felépített helyszíneit rejtő ajtóit.
Itt csöppenünk az Ever Forward tényleges játszóterére, ami leginkább a Tron világára hajaz, több szempontból is. Kezdve azzal, hogy a feladat minden esetben egy bizonyos kocka célba juttatása, kikerülve a terepből adódó akadályokat, illetve vigyázva arra, hogy a gömbszerű őrszemek észre ne vegyenek. Fokozatosan nehezedő fejtörőket kapunk, habár egyikük sem túlbonyolított, az alapmegoldást viszonylag könnyű átlátni, végrehajtani őket már nagyobb kihívás. A kamera nem mindig az ideális helyzetből mutatja a terepet, szerencsére külső szemszögből irányítjuk Maya-t, így a nézőpont is állítható. Viszont az alkalmazott színek miatt bizonytalanná tud válni térérzetünk - főleg az őrszemek látóterét jelző halványkék túlságosan beleolvad a környezetbe. Amikor észrevesznek, vagy lezuhanunk a mélybe, visszakerülünk kezdeti pozíciónkba (esetleg, ha eszünkbe jutott valahol menteni, oda), az átmenet viszont szerintem túl gyorsan történik ahhoz, hogy ne billentse ki a játékost a sokszor igencsak feszes tempójú rejtvények megoldásából. A narratíva viszonylag kevés elemből építkezik, cirka hat-hét helyszín után elérünk a befejező epizódhoz.
Minden feladvány teljesítése után átvezető animáció meséli el nekünk a történéseket, amihez még kisebb emlékfoszlányokat is felfedezhetünk, mégis, főleg utólag visszatekintve a nyúlfarknyi és amúgy sem egetrengető sztorira, hiányérzetem volt. És ha már említettem, az utolsó helyszínt sem tudtam megkedvelni, annyira összekuszálódik a terep, ami túlzás, még a változó gravitációt is előhúzza ingujjából a játék, búcsúzásként.
Két fő problémája van tehát az Ever Forward-nak: rövid, illetve kiegyensúlyozatlan a kezelése. Utóbbival kezdem, miért fontos ez? Noha alaphelyzetben Maya irányítása kifogástalan, bizonyos logikai elemek megfejtése a játékos reflexein múlik - különösen a két, teleportokat felsorakoztató helyszínen. Olyannyira gyorsan kell a gombokat nyomkodni, hogy akaratlanul is belezavarodik az ember, az ilyenkor elkerülhetetlen kamera-váltás pedig rátesz még egy lapáttal. Rengeteg időm telt el feleslegesen azzal, hogy kitaláljam, vajon meglátott-e az egyik őrszem és visszakerültem a kezdő pozícióba, vagy sikeresen vettem az akadályt, de rossz irányba indultam el? Mindez apróságnak tűnik, de olyan kevés helyszín van, hogy ez a kettő a játékidő majdnem harmadát jelenti. Az apró gegek, melyeket a világban elszórva találunk (ide értve a tavon lévő, használható hajót), céltalanok. Jópofák, de semmi több.
Meglátszik sajnos, hogy ez csak amolyan mellékes projekt volt a fejlesztőknek, apró, bájos délutáni szunyókálás, mely után kába fejjel eszmélünk és pár óra múlva elfelejtjük.
Dracoo
6/10
*Ever Forward
Platform: PC (tesztelt), később konzolok
Kiadó: Pathea | Fejlesztő: Pathea
Megjelenés: 2020.08.13. | Ár: 14.99 EUR*