A Fairy Taillel való találkozás első perceiben felütötte a fejemben magát egy kérdés, amit az eltöltött hosszú órák alatt sem tudtam sikeresen megválaszolni: pontosan kinek is készült ez a játék? A Gust csapata egy furmányos gondolatnak köszönhetően ugyanis egyszerre próbált az alapul szolgáló Hiro Mashima munkásság komolyabb rajongóinak, valamint a JRPG műfaj kedvelőinek is szólni, a végeredmény azonban olyasmi, amit nehéz bármelyik oldalnak is teljes szívből ajánlani.
A történet felütésénél lehetetlen a laikus számára is érthetően megfogalmazni, miről is van szó, ugyanis a cselekmény az ihletadó mű közepébe hajítja a játékosokat. Szó szerint, ugyanis a Grand Magic Games arc-kal kezdődő történetszál nagyjából a manga mértani közepe. A Fairy Tail céh oszlopos tagjai hét évnyi titokzatos eltűnés után visszatérnek és megpróbálják az időközben igencsak megromlott renomét visszaállítani. Ezt egy nagyszabású bajnokság megnyerésével igyekeznek megtenni, ami természetesen nem várt fordulatokat hoz.
A játékkal eltöltött első néhány óra alatt könnyen körvonalazódik, hogy miért is jellemzi hatalmas önellentmondás a Gust megoldását. A csapat ugyanis egyszerre akart a hardcore rajongóbázishoz szólni, miközben úgy építette fel a játékot, hogy annak mechanikái és megoldásai azoknak is megfeleljen, akiknek fogalmuk sincs az alapul szolgáló műről, ez pedig egy ponton túl saját maga ellen dolgozik.
A játék már a tutorial szekcióban annyi karaktert és fogalmat dob be egymás után, hogy azt tényleg csak azok fogják érteni és a helyükre illeszteni, akik számára nem idegen a Fairy Tail világa. A többiek számára marad a pislogás, hogy mi, miért és hogyan történik. Majd a játék azok számára kezd el kedveskedni, akik a játék JRPG oldalára kíváncsiak, hiszen elkezdi bemutatni a fontosabb karaktereket, ahogy azok egyesével csatlakoznak az irányítható tagok közé. Ezzel önmagával semmi probléma nem lenne, csak ezen felvezetések meglehetősen felületesek. Így akik nem ismerik behatóbban a főszereplőket, minimális háttérinformációt kapnak róluk (ez a későbbiekben sem változik meg drasztikusan), akik pedig tudják, kik is ők, nos... nekik ez a szekció teljesen fölösleges, arról nem is beszélve, hogy a történet ezen pontján a csapat már rég teljes, tehát alapesetben nem lenne szükség úgy felépíteni a játékot, mintha most csatlakoznának először.
A harcrendszer a klasszikus körökre osztott felépítést azzal dobja fel, hogy az ellenfeleink egy 3x3-as "tábla" mezőin helyezkednek el, a támadásaink pedig ezen mezőket fedik le különböző variációkban, amik közül néhánnyal még az ellenfeleket is terelgethetjük az egyes mezők között, ezáltal némi taktikázási lehetőséget adva a rendszerhez. Ezen felül a csapatunk tagjai több szinten is fejleszthetőek, valamint a lacrima kristály rendszernek köszönhetően különféle passzív bónuszokkal turbózhatjuk őket, amik az egyszerű sebzés- vagy életerőnövelésen túl akár speciális képességeket is adhatnak.
Bár a történet szerint a Fairy Tail célja, hogy a régi dicsőségüket visszaállítva ismét Fiore leghíresebb céhe legyen, a készítők úgy gondolták, hogy ezt nem az eredeti sztori követésével oldják meg (ami miatt a csapat eleve elindul a Grand Magic Games-en), hanem különböző megbízások elvállalásával. Ez lényegében a játékban található mellékküldetés rendszer, ahol is különböző típusú és nehézségű felkéréseket vállalhatunk el, ám ezek mindegyike legtöbb esetben valamilyen harchoz fog kifutni. Az érdekesebbek közöttük azok, amik valamelyik karakter(ek)hez kötöttek, ezek többsége ugyanis kimondottan a játékhoz készült, eredeti megbízás, ami az egyes karakterek jellemére épít, illetve a tagok közti kapcsolatra reflektál.
Apropó kapcsolat. A csapatunk tagjai a teljesített küldetések után nem csak a kötelező XP-t kapják, hanem kellő száma közösen megvívott csata után a köztük lévő kapcsolat is erősödik, amik új speciális támadások megnyitásához vezetnek. Ez megint egy olyan eleme a játéknak, ami a JRPG oldalról üdvözlendő, az alap oldaláról viszont teljesen indokolatlan, hiszen ezen a ponton a céh tagjai között már kiforrott, betonbiztos kapcsolat van, tehát teljesen fölösleges (és némileg logikátlan is), hogy a bizalmi szinteket majdhogynem nulláról kell felépítenünk.
A fenti példa remekül szemlélteti a korábban említett ellentmondást a rajongóknak méltó adaptáció és a JRPG oldal között, ami nagy valószínűséggel visszavezethető a játék mögött álló büdzsére. Már az első órák után észrevehető a visszafogottság a helyszínek, NPC-k és ellenfelek kidolgozottságában ás változatosságában, ahogy a felsorakoztatott karakterek között is csak olyanok szerepelnek, akik bármilyen formában a játék szerves részét képezik, a többiek még csak az átvezetők alatt sem tűnnek fel. Ha pedig az átvezetőket felhoztam, ez kifejezetten olyan pontja a játéknak, ahol tetten érhető a szűkös fejlesztési pénzmag, a már említett hiányzó karakterek mellett a készítők bizonyos esetekben konkrétan az animéből vettek át jeleneteket, ezzel is spórolva bizonyos animátori feladatokon.
Ironikus módon a Fairy Tail talán azon részei a legjobbak, ahol eltér az eredeti alkotástól, az egyedi mellékküldetések legtöbbje remekül idézi meg az alapművet, miközben a kreatív szabadságnak köszönhetően nem kell attól tartania, hogy nem tudja kellően hűen visszaadni az eredeti történéseket, amikkel egyébként a játék többi részében szenved. Konkrét harcok és cselekedetek kerültek kiollózásra, látványos jelenetek lettek jelentősen visszafogottan ábrázolva, miközben a címadó céh karakterei közül sokan azért nem kapnak még csak statisztaszerepet sem, hogy más népszerű karakterek bekerülhessenek a felhozatalba. Ami megint csak kissé kontraproduktív, hiszen aki nem ismeri őket, azoknak mindegy lehet, kikből áll a csapat, akik viszont ismerik a karaktereket, nekik csalódás lehet, hogy egy vegyes válogatott miatt került kispadra az ő kedvencük.
Technikai oldalról sem lehet szuperlatívuszokban beszélni a Fairy Tailről, ami szintén eredhet a visszafogott forrásokból, tipikusan olyan játék, amire ráillik az előző generációs jelző. Látvány és grafika terén mindenképpen, az audiós oldalról pedig a költségvetés nagy részét valószínűleg az vitte el, hogy az eredeti szinkronstáb tagjait leszerződtessék. Így legalább a karakterek megformálását nem érheti szó (amit ugyancsak a rajongók fognak tudni értékelni), sajnálatos módon azonban a zenei felhozatalra már nem terjedt ki a licencelés, így az eredeti OST sajnos a hiányzók listáját erősíti.
Nem tudom, kinek készült a Fairy Tail. Avatottaknak keveset ad, azt is némileg hiteltelenül, laikusoknak sokat és következetlenül. JRPG-nek középszerű, adaptációnak kicsit kevés. Pont annyi hiányzik belőle minden oldalról, hogy egyik csoportnak se szóljon igazán. A legelhivatottabb rajongók eltölthetnek vele néhány kellemes órát, de nekik is fel kell készülniük a monotonitására.