Amíg néhány éve még nagyítóval kellett keresni őket, addig mostanság szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne kapjon teljes értékű remake-et valamelyik 15-20 éves játék. Ez pedig több szempontból is örömteli, hiszen egyrészt lehetőséget kapunk arra, hogy újból átéljük gyerekkori kedvenceinket, másrészt pedig simán benne van a pakliban, hogy hiánypótló élményt kapunk. Nem is kell messzire menni példáért, hiszen ott volt nem is olyan régen SpongeBob Squarepants: Battle For Bikini Bottom Rehydrated, amely anno és most sem számított kiemelkedő alkotásnak, mostanra azonban annyira kikoptak a kínálatból ezek a 3D-s collect-a-thon platformerek, hogy már maga a jelenléte is üdítő színfolt volt. Hogy elmondható-e ugyanez a Destroy All Humans! kapcsán is? Járjunk utána!
A megboldogult Pandemic 2005-ös játékát újrázó Destroy All Humans! főhőse egy idegen lény, Cryptosporidium-137 (röviden csak Crypto), aki azzal a céllal érkezik a Földre, hogy utánpótlást szerezzen a klónozási folyamat következtében veszélybe került faja örökítőanyagából - merthogy egy réges-régi orgia következtében az emberiség bizony dúskál a Furon DNS-ben. Ha ez így komolytalannak hangzik, az nem véletlen, a Destroy All Humans! ugyanis maximálisan és szándékosan az: úgy idézi meg az ötvenes évek inváziós klasszikusait, hogy közben nem riad vissza semmilyen poéntól, legyenek azok szexuális utalások vagy éppen a polkorrektség határát súroló beszólások. Érződik is, hogy nem mostani darabról van szó: a mai világban már nem nagyon születnek ilyen videojáték-forgatókönyvek, miközben néhány poén és a szinkronmunka általános színvonala hamisítatlan 2005, annak minden pozitív és negatív tulajdonságával. Egy szó, mint száz: olykor fárasztó, néha kicsit kínos, összességében viszont azért kellően vicces.
Hogy milyen a játékmenet? Nos... pont olyan kétezerötös, mint amilyenre számítani lehetett, ami a nosztalgikus érzést abszolút hozza, a hiánypótló jelleget azonban már kevésbé. Félreértés ne essék: a Destroy All Humans! alapvetően szórakoztató játék ebben a régi-új formájában is, de nem kelt benned olyan érzéseket, ami miatt azt érzed, hogy márpedig ez hiányzott a te gamer életedből. Ennek pedig nemes egyszerűséggel az az oka, hogy a játékipar már réges-régen túllépett azon, amit képvisel. Az alapanyag még azokból az időkből származik, amikor az open-world, mint olyan nagy szó volt, éppen ezért már önmagában elvitt a hátán egy játékot az, ha a szokásosnál jóval nyitottabb pályákkal operált. A Destroy All Humans! is ilyen, hat darab különálló, és egyenként egészen változatos helyszínnel, a sandboxtól azonban igen távol áll a felépítés, hiszen minden a (nem túl összetett) küldetések körül forog, így ötpercenként ugrálunk a pályák és az anyahajók között. Nincs igazi játéktér, csak túlfújt pályák, egy kevéske gyűjtögetnivalóval, meg néhány mellékküldetéssel, amik ugyanúgy a menüből indíthatóak. 2020-ban ez azért már eléggé archaikus és műfajidegen - leginkább ezért uralkodott rajtam végig egy afféle "fel lehetett újítani, csak minek" érzés a végigjátszás közben.
Félreértés ne essék: még csak véletlenül sem szeretném bántani a Black Forest Games által készített remake-et, egyrészt mert abból kellett főzni, ami volt, másrészt pedig ahol lehetett, ott azért javítgattak, foltozgattak bőven. A látvány messze nem kiemelkedő, de alapvetően rendben van: igazából pont olyan, mint amilyenek ezek a régi játékok szoktak lenni az emlékeinkben (miközben valójában ezerszer rondábbak ugyebár), és szerintem ez a lehető legjobb irány, mert egyszerre hozza a nosztalgikus és a modern érzést. Ami pedig különösen tetszett, az az irányítás, ami a különböző parancsok, képességek és fegyverek tengerében simán lehetett volna kényelmetlen, a fejlesztők azonban ügyesen igazították mindezt napjaink elvárásaihoz, itt-ott olyan funkciókkal megtoldva, melyek összességében igen kényelmessé teszik az élményt, a szó jó értelmében. Az amúgy sem nehéz játék ezzel egyébként még könnyebb lett, hiszen azokon a pályákon, ahol nem követelik meg tőlünk a "lopakodást" (valójában álcázással kell bűvészkednünk), óriási pusztítást vihetünk véghez halálsugarunkkal vagy éppen repülő csészealjunkkal. Csak fejlesszünk mindent szorgalmasan a történet előrehaladtával, a későbbi főellenfélharcok ugyanis kőkeményen megkövetelik a különféle upgrade-eket, ami sajnos nem mindig intuitív.
Ha tehát eldöntendő választ kellene adni az első bekezdés végén feltett kérdésre, akkor az bizony "nem" lenne, a Destroy All Humans! ugyanis túl sok hiánypótlót nem tud felmutatni. A rajongók számára gyönyörű ajándék, szó se róla, stílusa, témája és Crypto beszólásai miatt pedig ideig-óráig elszórakozik vele az ember. Archaikus felépítése és önismétlő küldetései közben azonban mégsem érzi azt az ember, hogy óriási szükség lett volna erre a remake-re, hiába jó - és közben persze velejéig gonosz - érzés egy kis zöld* emberkével tizedelni az emberiséget.
***Destroy All Humans! | Platform: PC (tesztelt), PS4, Xbox One
Kiadó: THQ Nordic | Fejlesztő: Black Forest Games | Megjelenés: 2020.07.28.***
*szürke