Maidnem Ion Maidenként rajtolt a 3D Realms új játéka, az Ion Fury címen debütáló retro-FPS, aztán jött a gonosz Iron Maiden zenekar, és Eddie kabalájuk foszló varázserejével letiltotta az amúgy zseniális címet. A 3D Realms hosszú fejlesztés után végül tavaly dobta ki a játékot a PC piacra, és most konzolokra is elkészült az átirat. A cég láthatóan még mindig a múltból él - bár Duke háromdés kalandja a mai napig kult státuszban tanyázik, így érthető a hozzáállás. Az Ion Fury gyakorlatilag a Duke-akció vicces-paródiaszerű szemléletét folytatja, a jó öreg Build motorral. Ám mindenképp fejlődést mutat fel a nagy elődhöz képest!
Szegény randaságok nem tudják, hogy a karácsonyfadíszek halálosak tudnak lenni...
Jómagam PC-n nem játszottam a játékkal, így döbbenetes volt szembesülni, hogy itt tényleg nem csak egy egyszerű múltidézésről van szó. Az Ion Fury pályái ugyanis nagyok (széltében-hosszában, és jóval komplexebbek, mint pl. Duke kalandjában. Ráadásul a pályafolyam is egybefüggőbb. Olyan megoldásokat lehet találni, amelyeket a rákövetkező évek FPS-ei vezettek be már teljesen 3D motorok segítségével. A terepek dinamikusak, tágasak, menet közben megváltoznak, ahogy haladunk előre a felderítésükkel, mi több, szkriptek tarkítják az akciót. Természetesen a retro feeling nem marad el, mert ezek a megoldások még mindig a múltból építkeznek, csak mondjuk az a kilencvenes évek végének játékaiból (pl. Unreal) köszönnek be a Build-világba (emlékszünk a folyosós-fényjátékos jelenetre, ugye). Ezzel egy furcsa, anakronisztikus keveréket kapunk, amitől - szinte hihetetlen, de - friss lesz a kapott és tapasztalt élmény. Természetesen a játék a retro-FPS játékosoknak szól elsősorban, a mai gyerekek nehezen fogják értékelni az Ion Fury erőfeszítéseit. Ez a kampánya egyébként kiemelten kíméletlen, nehéz még közepes fokozaton is tisztességesen helyt állni. Folyamatosan érdemes mentegetni, gyűjteni a morzsányi HP és páncél darabkákat, mert meglepő ellenfélhullámokat kapunk a nyakunkba, és pillanatok alatt megfekszik a hősnőnk, ha nem figyelünk oda.
Mozgó röntgenlaborunk a rosszfiúkat ingyen is megvizsgálja.
A vizualitás tökéletesen passzol a Duke-Shadow Warrior eredeti vonalába, de vannak érdekes fényhatások és voxeles tereptárgyak (pl. kukák), amelyeket annak idején is jó lett volna élőben ilyen minőségben látni. (Meg is lepődtem a térbeli, kellemesen pixeles... izé voxeles kukákon!) Sajnos a transzparencia effektek a víznél valahogy nem igazán jól működnek (jó lenne kilátni pl. a víz textúrájából), a füst pedig megakasztja a játék folyamatos menetét még XOX-en is. Ez kicsit nevetséges, tekintettel a játék technikai színvonalára. Más nyűgöm is volt a porttal. A mozgás ugyanis meglehetősen nagy latency-vel dolgozik. Egy Duke Anniversary kiadáshoz, vagy a pengeéles Doom portokhoz képest ragadós, lassú az irányítás és a célzás, a sok finomhangolási opció ellenére is. Ráadásul az auto aim sem sokat segít, itt valamit a konzolos portnál félreérthettek a fejlesztők, már koncepció szinten. A legmagasabb fokozatú rásegítésnél is meglehetősen pontosan kell célozni, ez a stílusból és a sprite-ellenfelek jellegéből fakadóan nagyon megnehezíti a játékot. Lehet hogy népszerűtlen leszek az FPS puristák körében, de pontos hitboxok és 3D modellek nélkül nincs értelme erőltetni a pixelpontos célzást. Pláne ilyen apacuka célzással.
Ezt leszámítva komoly fegyvertény egy ilyen jópofa játékkal előrukkolni. A fiatal retro rajongók örülnek, a múltban ragadt korosabb játékosok úgy érezhetik, hogy fiatalkoruk folytatását kapták meg, egy soha meg nem valósult alternatív idősíkban. Sajnos a konzolos átirat nem hibátlan, de ha abszolút konzolos játékos vagy akkor nem érdemes emiatt PC elé ülni - az Ion Fury érdemi részét megkapod a tévé előtt ülve is, még ha kicsit nehézkesebb irányítással és döcögősebb teljesítménnyel is találkozol majd. A program Switchre is megjelent, így Nintendon is elérhető a móka. Elvileg itt nincsenek technikai problémák a belassulásokkal, szóval lehet az XOX verzió döcögése a megnövelt felbontás miatt jön be a képbe.
Hm, mintha valahol láttuk volna már ezt a mellékhelyiséget...
Az Ion Fury első pályáján eljutunk egy árkádba és egy fenemód ismerős WC helyiségbe, ami egyértelmű utalás és főhajtás az előd, Duke Nukem előtt. Shelly Bombshell Harrison soha nem lesz akkora hős, mint Duke, de itt van és ránk borítja a falat egy fontos üzenettel: emlékezzünk, hogy hol kezdett virágozni a zsáner, és ne felejtsük a múlt fontos eredményeit. Elvégre egy addig ismeretlen hősnő a múlt alternatív jövőjéből (...) bármikor felbukkanhat, hogy meglepjen, és alaposan ágyékon rúgjon minket!