Lehozzuk a Holdat is az égrőlTeszt

Deliver Us the Moon - TESZT

Kalandjáték, sci-fi környezetben? Változatos feladványok, narratív fókusz és rejtélyes alaphelyzet? Az ilyen címeket szeretjük, mi több két pofára habzsoljuk. Így volt ezzel Siklara is, aki cikkében körbejárta már a Keoken/Wired produkcióban készült játékot. A korábbi tesztet itt el tudjátok olvasni, most a konzolos portra fókuszálunk!

Gyorsan azért a cikkíró is összefoglalja a véleményét a Deliver-ről. Egy kifejezetten érdekes, és egyedi kalandjátékról beszélünk, amely a sétaszimek vonaláról indul, de változatossága, feladat-fókuszáltsága miatt inkább interaktív filmszerű kalandjátéknak lehet nevezni, mint egyszerű narratív kalandnak. A történetben mindig van valami apró dolog, ami előremozdítja a játékos részeket, amiben hibázni is lehet, pl. idő lejárta miatt. Röviden, a sztori-orientált kalandorok imádni fogják, feltéve, hogy a konzolos furcsaságokat megszokjuk.

Először is, Playstation Pro-n próbáltuk a játékot, és örültünk a lehetőségnek, hogy 4K/30FPS illetve 1080p/folyamatosabb képfrissítés mellett lehet az emberiség jövőjéért küzdeni. A látvány markánsan változik a két felbontás között, a 4K-s képtisztaság (akárki akármit mond) igenis sokat számít, és külön öröm, hogy a játék művészeti designjának is jót tesz a felontás. A probléma, hogy gaming módba állított televíziónál is előjön a masszív késleltetés. A játék tempója nem igényel tükörsima, reszponzív irányítást, de a rágógumiba ragadt főszereplő irányítását megérezzük majd. És ha szabad még kicsit kukacoskodni - bár a látvány és a flow abszolút szinten van, hiányoltam azt az eleganciát, amivel a Fullbright levezényelte a Tacoma-t.

Ezzel együtt is, jó konzolon viszont látni a játékot. Tökéletesen passzolnak ezek az élmények a konzolos habitushoz is. Nagyon nagyon örvendetes, hogy egyre több adventure játék kap portot - ez a trend bizonyára folytatódni fog a következő generációban is, csak érjük meg mindenféle természeti katasztrófa nélkül.

mcmacko

*** Deliver Us the Moon | Platform: PC, XO, PS4 (tesztelt) |

Kiadó/fejlesztő: Wired/KeokeN

Megjelenés: 2020. április 24.***

Moons of Madness - TESZT

Egy nem mindennapi sétálgatásra invitálunk benneteket a Marson, ugyanis a Funcom MMORPG-jéhez lazán kötődő, de annál izgalmasabb walkingsim formájában a tavalyi pécés verzió után már Xboxon is elérhetővé vált a Moons of Madness. Aki nem tudná, hogy miről van szó, annak dióhéjban és összefoglalva, a játék egy lovecraft-szilánkokra épülő, a fény, sötétség és elhagyatottság hármasára húzott Demogorgonos Mars mentőexpedíció, csak Matt Damon helyett egy Shane Newehart nevű technikussal kell bebarangolnunk az emberiség előretolt kutatóállomását a manapság oly' felkapott vörös golyóbison.

Az egészen hétköznapi rutinmunkába feledkezett kutatók maguk sem tudják, de egy teljesen átlagosnak álcázott titkos küldetésen vesznek részt az Orochi csoport jóvoltából, így eleinte egész barátian állnak hozzá az őket gyötrő rémálmokhoz és az egyre gyarapodó furcsa meghibásodáshoz. Shane bőrébe bújva gyakorlatilag a speciális marsi karbantartó mérnökök mindennapjait élhetjük át, ahol a napkollektorok kalibrálásától kezdve a marsi rover vezetésen át az egészen extrém problémák megoldásáig szinte mindennel találkozhatunk…. aztán mint settenkedő árnyék az éjszakában, úgy válik az egész operáció egyre rémisztőbbé és életveszélyesebbé, a mindennapok mozzanatait szép lassan felőrlik a környezeti anomáliák, az ijesztő lázálmok és az a bizonyos titkos projekt, amely a létfenntartáshoz szükséges rendszerek mellett gyakorlatilag a végső fenyegetéssé növi ki magát a kíváncsiság oltárán.

A Moons of Madness igazi vonzereje nem is a “kissé” klisés történetben, sokkal inkább a hangulat megteremtésében rejlik: a fejlesztősrácok hihetetlen részletességgel rakták össze az egymással szimbiózusban levő kutatóállomások belső kialakítását, az őket működtető létfenntartó rendszereket, a kabinokat, és minden ezzel kapcsolatos ketyerét, amelyből kilépve a sivár, mégis csalogató marsfelszín végtelen tája abszolút inverz módon hat az ember érzéseire. Teljesen magával ragadó a táj és a settingnek köszönhetően abszolút átérezni belőle a magányos farkas túlélő küldetését, míg a karakterünk a mentőexpedíció megérkezésére (?) készülve semmi mást nem akar az élettől, csak túlélni az elkövetkezendő néhány órácskát.

A konzolos MoM a PC változat 100%-os átirata, amely mellett az XOX verzió kristálytiszta éles felbontásban, HDR támogatással és remek térhangzással érkezik - bár kicsit sokat tölt, de ez még az abszolút elfogadható kategória. Sajnos, a vanilla gépere ez már nem mondható el, ott gyakoriak a framerate esések, hosszúak a töltési idők és a felbontás is egy korábbi mátrix verzióból vetíti elénk a vörös golyóbis látképét.

Mondanám, hogy a játék egyedi történettel bír, de a sci-fi birodalom szinte összes klisés ötletét elegyítve igyekszik felvenni a szub-zsáner fonalát: ugyan nincs direkt harc, de a Moons of Madness cserébe elégséges mennyiségű jumpscare és riogatás párossal igyekszik megteremteni az “egyedül a sötétben” életérzést. Számolhatunk néhány igazán nyomasztó és iszonytató meneküléssel, borzolni fogja az idegeinket a sztorit alaposan összekuszáló flashback és rémálom, de aki rászánja azt a néhány órát, annak egy teljesen korrekt és élvezhető 18+os történet bontakozik majd ki a szeme előtt, immár konzolon is!

Stinger

*** Moons of Madness | Platform: XO (tesztelt), PC |

Kiadó/fejlesztő: Funcom / Rock Packet Games

Megjelenés: 2020. április.***