Iron DangerTeszt

Az Iron Danger története az istenekkel szembefordult emberek fövárosában, Kalevalában veszi kezdetét, ahová a szülőfaluja lerohanását alig túlélő egyszerű parasztlány, Kipuna (hát te!) és az őt kísérő kovács elhajóznak, hogy a város vezetőinek árulását megbosszulni kívánó északi boszorkány és hadserege közeledtére figyelmeztessenek. Kipuna sem maradt volna életben, ha menekülés közben nem nyársalódik fel épp egy olyan varázserejű sziklára, amelynek szívébe fúródott szilánkja az idő visszaforgatásának képességével ruházza fel. A saját halálát így visszacsináló lány a szilánkkal a mellkasában vergődik el Kalevaláig, amelynek vezetőjétől, a félisten Antheortól megtudja, hogy új testékszere az Aurolith hat darabjának egyike. Ez a nagyerejű ősi varázstárgy lehet az emberiség egyetlen esélye a gépmonstrumok ellen, közönséges halandó azonban - Kipuna kivételével - megérinteni sem képes a darabjait. Szegény lány csak biztonságra és egy új otthonra vágyna, Antheor azonban a maradék öt szilánk felkutatásának feladatával világmegváltó küldetésre küldi.

Egy komoly félelmem volt a játékkal kapcsolatban: a tavalyi gamescomon ugyan első látásra beleszerettem, pláne hogy a fejlesztők nem is tagadták a Divinity: Original Sin 2 hatását, ám éppen a fő erényeként beállított egészen egyedi harcrendszere riasztóan bonyolultnak hatott. Szerencsére feleslegesen aggódtam és bár a tutorialokat nem viszi túlzásba a játék, mégis szép fokozatosan vezet rá a szívverésenként előre-hátra tekerhető idő és a képességek használatára. Sosem irányítunk két karakternél többet és bár így is eltart egy darabig, mire belejövünk a kettejük közti váltogatásba, valamint a párhuzamos cselekedeteik ellenfelekhez, környezethez és idővonalhoz is igazított összehangolásába, de amint belerázódtunk, atyaég, micsoda taktikus harcok várnak!

Kezdetben elég, ha Kipunát tűzlabda eregetésre és az épp vele tartó társa buffolására használjuk, de ahogy nő a kihívás és egyenlőtlenebbek az erőviszonyok, úgy vagyunk kénytelenek őt is csatasorba küldve egyre inkább kibontakozni taktikai géniuszként, és az időmanipulálás mellett bevetni felvehető tárgyakat, vagy kihasználni a terep adta lehetőségeket is. Zsebrevághatunk gránátot, hordót, medvecsapdát, mindenféle erdei gombát, bogyót és más finomságot, az evésen kívül egy jó szaunázás is gyógyító erejű (mégiscsak finn játék!), de persze ha igazán ügyesek vagyunk, nem is fogunk megsérülni. Karaktereink halálának akárhányszori meg nem történtté tétele és a legfeljebb 5 másodpercig mindig visszapörgethető idő gyakorlatilag feleslegessé teszi a pályákon való gyorsmentést és visszatöltést, így ezek nem is állnak rendelkezésre, elvégre a funkciójuk a játékmenet elemi része. Mivel a lineáris történet fejezeteit alkotó legtöbb pálya sem túl nagy vagy hosszú, csak összetettségben eltérő, nem sűrűn fogunk töltőképernyőt nézni, ami nem is baj, mert optimalizálás terén van még mit javítani.

Valamennyi képem közepes grafikai beállítással készült, mert amint feljebb húzom, a játék haljamos a Unity motor által dobott hibaüzenettel kivágni az asztalra, ráadásul nem is finomhangolhatjuk a látványt, hanem csak választhatunk a gyenge, normál, és magas beállítás között. Hála égnek vizuálisan is annyira stílusos a játék, hogy a részletgazdag helyszínek így is abszolút kellemesek a szemnek, az aláfestő zene fülbemászó, a párbeszédek és a szinkronhangok pedig szintén igényesek. Shakespeare-i ívű jellemfejlődést nem érdemes várni, de a csapattagokat egytől egyig megkedveltem és a részben eltérő és fejleszthető, Kipuna varázslataival is jól ötvözhető képességeik miatt mindegyikük terelgetését élveztem. Külön pirospont jár a visszapörgetéskor a taktika változtatásra meglepően jól - értsd: szemét és váratlanul okos módon - reagáló ellenfelekért, akik miatt sokszor fogunk fűbe harapni, de úgy 16-18 órányi időzítéssel zsonglőrködést követően úgyis csak mi nyerhetünk.

Az Iron Danger elképesztően kreatív és élvezetes, ráadásul a legfinnebb játék, amellyel az utóbbi időben játszottam, viszont műfajokat keverő szöszmötölős játékmenete okán csak egy szűk réteget fog elvarázsolni. Elsőre riasztóan bonyolultnak tűnhet, de némi kitartás árán egy egészen egyedi, agytornának sem utolsó északi kalandban lesz részünk, amely letisztult játékmenetével és fogyasztható méretű pályáival akkor is ideális választás, ha esténként csak félóránk van játszani.