[Teszt] Black Mesa

Black Mesa

LotharFuchs Róbert2020.04.05. 15:00

A Half-Life első része több szempontból is játékipari mérföldkő. Egyrészt maga a játék megreformálta az FPS műfaját. Grafikában, játékmenetben és narratívában is egyedülálló, mi több, iránymutató lett, de ezen felül a fejlesztő Valvékat is elindította egy olyan úton, aminek (többek között) ma a Steamet is köszönhetjük. Tehát finoman szólva sem egy tucattermékről van szó, aminek modernizálása magától értetődő. Ez meg is történt hivatalos keretek között még 2004-ben, Half-Life: Source néven, de az eredmény a rajongók szerint felemás lett. A kihagyott ziccer okozta csalódást ambiciózus projektbe csatornázta át néhány keményvonalas játékos, és elhatározták: a maguk módján élesztik újra a kötelező művet.

Ahhoz, hogy érdemben értékelni lehessen a munkájukat, szükség lesz egy technikai kitérőre. Gordon Freeman megpróbáltatásainak megjelenítése anno egy GoldSrc névre keresztelt motorral vált lehetségessé, ami egy erősen módosított Quake engine volt. Utódja, a Source, 2004-ben debütált hivatalosan, ami bár technológiailag rengeteg új lehetőséget biztosított, a Valve ezeket szemlátomást nem aknázta ki eléggé (a Half-Life: Source esetében). Ugyanakkor ez tette lehetővé, hogy Half-Life 2 modként elkezdődjön a Black Mesa hosszúra nyúló története, amiből végül Gabe Newell áldásával egy önálló termék lett. Az első tesztelhető verziók közül az egyikre mi is ránéztünk annak idején, ezt itt olvashatjátok!

De hogy magáról a játékról is szó essen: akkor most egy szimpla ráncfelvarrott Half-Life-ról van szó, vagy többről? Még az előbbi sem lekicsinylendő mutatvány, ugyanis számos elemet a nulláról kellett újraírniuk a fejlesztőknek, nem pedig csak egy modernizáló gépezet szájába hajítani (amibe ugye a Valve bicskája bele is tört). Pályatervezés, játékmenet, AI, fizika, hangok és textúrák, mind-mind sok munkát igényeltek az újragondolás alatt, nem ritkán az alapoktól újrakezdve. Az emlékezet csalfa dolog, ezért igazán csak úgy lehet felmérni a fejlesztő Crowbar Collective teljesítményét, ha előtte az eredeti élményt is felelevenítjük, akár csak egy összehasonlító videó erejéig. Az igazán meghökkentő dolog pedig az, hogy az egyértelmű fejlődés mellett mennyire hű tudott maradni az eredeti elképzeléshez. Vagyis már remake-nek is kiváló, de erről szerencsére többről van szó.

Ennek leginkább kézzelfogható jele az utolsó fejezet, a Xen, ami (vigyázat, spoiler veszély… ha bő 20 éves is) az invazív idegen faj otthonában játszódó lezárás, és egyben az eredeti játék leggyengébb pontjának alaposan feljavított és kibővített változata. A törekvés, miszerint a Half-Life hagyatékát tiszteletben tartva, mégis a kornak megfelelő kivitelben prezentálják, itt érhető tetten igazán. Ellentétben az eredetivel, a befejezés sikeresen teremti meg az idegen bolygó (és az ahhoz dukáló fauna) illúzióját. A kivitel minősége a legtöbb helyen nem hogy szimplán jó, de olyan színvonalú, amit anno ez a klasszikus megérdemelt volna. Ugyan a sorozat híres a logikai / ügyességi feladványairól is, az ízlésemnek néhol már túl sok volt belőlük, mégsem olyan mértékben, hogy az érdemei kárára menjen. És ennek a felvonásnak a megalkotására „csak” öt évre volt szükségük.

Ami a negatívumokat illeti: nem a fejlesztőcsapat hibája, de néhány játékelem felett már óhatatlanul eljárt az idő. Aki a mai FPS-eken szocializálódott, annak a mesterséges intelligencia és a gunplay már lehet nem üti meg az elvárt szintet. De ez nem is lenne fair egy olyan játékkal szemben, aminek az alapjai 22 évesek. A végigjátszás során két olyan hibába futottam bele, ami miatt régebbi mentéshez kellett nyúlni, de a gyakori autosave-ek miatt ez nem okozott komolyabb fejfájást. A koros motornak értelemszerűen megvannak a maga korlátai, ami miatt alkalmi framerate esések előfordulhatnak, aki pedig valamiért csak a multiplayer miatt venné meg, ne tegye. A szerverek kihaltak, de ez a történet nem is erről szól. Hanem Gordon Freemanéről, ami most az Alyx megjelenésével már szinte biztosra mondható: kétszeri és megismételhetetlen. Rajongóknak kötelező darab, de a vállalkozó kedvű újoncoknak is nyugodt szívvel ajánlom, amennyiben észben tartják, hogy milyen régi fundamentumokra épülő alapműről van szó.

8/10

Black Mesa | Platform: PC, Windows (tesztelt), Linux | Ár: 18 EUR | Kiadó: Crowbar Collective | Fejlesztő: Crowbar Collective | Megjelenés: 2020 március 06.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

3 órája

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

5 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==