[Teszt] Resident Evil 3

Resident Evil 3

dragCsető Zsolt2020.03.30. 17:00

(A teszt teljesen spoilermentes!)

A Resident Evil 2 sikere a legjobb dolog volt, ami a szériával történhetett, a minden tekintetben parádés fogadtatás ugyanis remek visszaigazolás volt a Capcom számára, miszerint érdemes volt visszatérni a Resident Evil gyökereihez, betöltve ezzel egy jókora tátongó űrt a túlélő-horror-rajongók számára. Nagy valószínűséggel számítottak is erre, hiszen villámgyorsan megkaptuk a "folytatást" is, és bár a Resident Evil 3: Nemesis körül valamiért nem alakult ki akkora kultusz, mint a második rész esetében, most, évek múltán talán mégis kijelenthetjük, hogy az általa képviselt kicsit akciódúsabb irány jól szolgálta az egyediségét - ha jobb nem is, de annyira mindenképpen más volt, hogy kellően friss élményt nyújtson. Sok tekintetben pedig a mai napig egyedülálló a szériában.

Bár a számozást tekintve ez a harmadik epizód, a Resident Evil 3 cselekménye valójában még a második rész előtt kezdődik - akkor, amikor Raccoon City városában kitör az apokalipszis. A húszéves eredeti kissé in medias res nyitánya helyett ezúttal picit jobban megalapozzák nekünk az alapszitut, egyúttal már az első percben jelezve, hogy egy igazán bátor remake-ről van szó, amely tiszteletben tartja ugyan az alapokat, de a sztorit és a konkrét végigjátszást tekintve is mer változtatni akár még a fundamentális dolgokon is. Ilyen többek között maga a S.T.A.R.S.-túlélőket üldöző szupertyrant, a Nemesis is, aki nemcsak új dizájnt kapott, de rögtön a nyitószekvenciában a nyakunkba hajítja őt a játék, megadva ezzel az alaphangulatot. Meg persze nyújtva egy kis erődemonstrációt, a Capcom-féle RE Engine ugyanis ismét bizonyít - a látvány tekintetében a széria csúcsával állunk szemben, ez nem is kérdés.

Na de beszéljünk inkább a Nemesisről, ha már szóba került, hiszen mégiscsak a harmadik rész legjellegzetesebb eleméről van szó. A tavalyi remake kicsit már fel is készített minket rá, hiszen a rendőrörs folyosóin rendre felbukkanó Mr. X épp eleget üldözött bennünket a Resident Evil 2-ben, és megmondom őszintén, kicsit féltem is ezek után, miként fogják implementálni a Nemesist, hiszen egy még erősebb szörnyetegről van szó, csápokkal és rakétavetővel. Aki esetleg hasonló cipőben volt, az megnyugodhat: a Capcom ilyen tekintetben szerencsére kifogástalan munkát végzett végül. Amíg ugyanis Mr. X a scriptelt szekvenciák mellett teljesen random is fel-felbukkant, addig a Nemesis mindig egy-egy adott ponton "aktiválódik", akárcsak régen. Az eszköztár pedig mindig adott arra, hogy felvegyük ellene a harcot - ha robbanó hordókat vagy generátorokat látsz az utcán, az nem véletlen, de ha esetleg ezekre nem támaszkodhatsz, akkor egy gyorsan elhajított kézigránáttal is megfektetheted arra az időre, amíg biztos helyre menekülsz - mindenhova szerencsére nem megy utánad. Egy szó mint száz: a Nemesis nem olyan állandó stresszforrás, mint az a Mr. X., aki bizonyos kereteken belül bárhol és bármikor felbukkanhatott, folyton kizökkentve ezzel bennünket, ami mindenképpen jót tesz a játéknak - a feszültség ugyanakkor ezzel együtt is megvan, hiszen sosem tudhatod, mikor ugrik elő ikonikus beköszönésével.

A Resident Evil 3 már régebben is egy akciódúsabb megközelítése volt a RE-koncepciónak, ami itt is érződik. Félreértés azonban ne essék: a játék sosem megy át darálásba - nem is nagyon tud, hiszen az inventory-menedzselés továbbra is esszenciális eleme a gameplay-nek, legyen szó a munícióról vagy az életerőt biztosító gyógynövékenyről. Emiatt, illetve a harcok megfontolt, nagy precizitást és óvatosságot kívánó koreográfiája miatt a Resident Evil 3 továbbra is hamisítatlan túlélő-horror. Maga a végigjátszás viszont jóval áramvonalasabb a megszokottnál, ami kissé meglepő, hiszen az eredetire ez annyira azért nem volt igaz. Itt viszont kifejezetten kevés a backtracking és az itemekkel való játszadozás, mint ahogy feladványból is alig akad - helyette sorra darálja a helyszíneket a játék, nem nagyon fogjuk úgy érezni, hogy oda-vissza vagyunk ráncigálva a térképen. Ez pedig önmagában nézve egyáltalán nem rossz, sőt: a Resident Evil 3 végigjátszásának dinamikája, a - csúnya angolsággal élve - pacing egészen példaértékű. Csak hogy bizonyítsam is: az első végigjátszást egy ültő helyemben, a második, Hardcore menetet pedig két szuszra nyomtam le, annyira beszippantott a játék.

Oké, ez utóbbiban kicsit benne van a játék rövidsége is, a halálokat is beleszámolva ugyanis elsőre is nagyjából 8 óra alatt abszolválható a végigjátszás. A legfőbb bajom azonban nem ez volt - mindig is azt vallottam, hogy egy játék inkább legyen kicsit rövid, de feszes, mintsem feleslegesen túlnyújtott. Az azonban sokkal inkább zavart, hogy a Resident Evil 3: Nemesis legemlékezetesebb, legütősebb elemeiből - legyenek azok helyszínek, ellenfelek vagy bossharcok - jó néhány kimaradt sajnos a remake-ből. Isten ments, hogy spoilerezzek, ezért semmi konkrétat nem fogok megemlíteni - legyen elég annyi, hogy a végigjátszás után az első gondolatom nem az volt, hogy jöhet a következő menet, hanem hogy elő kellene venni a PS1-es eredetit, ami azért elég beszédes...

...hamar meggondoltam azonban magam, ami szerencsére a játéknak is köszönhető, a Resident Evil 3 ugyanis önmagában nézve egy iszonyatosan szórakoztató, mechanikáit tekintve majdhogynem hibátlan játék, egy-két apró újítással - ilyen az eredetiből kölcsönzött kikerülő mozdulat, ami aranyat ér a szorult szituációkban. A gunplay továbbra is szuper, és az ellenféldizájn is kifejezetten kielégítő olyan szempontból, hogy a gyenge pontok kihasználásáért járó jutalomérzet (és ezáltal az ösztönzés) is jobb, mint talán bármikor. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem minden az akcióról szól - aki szereti száz százalékosan kipucolni a térképeket, felkutatva minden felszedhető tárgyat, az garantáltan jó néhányat fog fordulni az item boxig, melyek elhelyezése szerencsére nagyon jó lett. És az eredeti mentőszobazenét is visszahozták, ami egészen szívmelengető húzás volt a fejlesztők részéről.

Játékdizájn és -balansz tekintetében egyetlen zavaró dologgal találkoztam csak, ez pedig Carlos szekvenciája. Pontosabban szekvenciái, a közepére ugyanis ezúttal betettek egy rövid Jill-féle intermezzót (az eredeti verzió ismerői már ebből is sejthetik, hogy rendesen meg lett kavarva a cselekmény). A U.B.C.S.-zsoldos nyilvánvalóan korlátozottabb harci repertoárral rendelkezik, mint Jill (nem meglepő, régen is így volt), emiatt viszont sokkal kritikusabb az ő szelete olyan szempontból, hogy könnyen "zsákutcába" lehet futni, ahol egyszerűen kifogyunk a munícióból vagy a gyógyulásból. Ha pontosan tudjuk, hogy melyik set-piece-nél mit érdemes használni, ezáltal a leghatékonyabban beosztva az erőforrásokat, akkor már könnyebb a helyzet, ugyanakkor az első végigjátszásnál ez az ismeret nyilván nincs még meg, ami erősen nehezíti a dolgot. Sőt, mivel bizonyos pontokon az itemeket random kapjuk, ezért másodjára sem volt könnyebb dolgom, hiszen egy olyan részt, amit elsőre egy gránáttal optimálisan meg tudtam oldani, most őrült futkározással és kikerüléssel tudtam csak abszolválni, mert egy ilyen itemet sem dobott a játék. Szerencsére csak ezt az egy szekcióját érinti a játéknak ez a kellemetlenség, ugyanakkor ilyen komoly balanszproblémára (még csak nehézségi tüskének sem lehet nevezni) nem sokra emlékszek a klasszikus receptet követő RE-játékokból (a Code: Veronicát szokták bántani hasonló baklövések miatt, joggal), így ez mindenképpen fekete pont.

Összegezve benyomásaimat: a kisebb kellemetlenségek ellenére a Resident Evil 3 egy kiemelkedő játék, amely hozza ugyanazt a pazar minőséget, mint a Resident Evil 2. Sőt, még a tavalyi játéknál is bátrabban változtat - olyannyira, hogy már-már újragondolásnak is nevezhetnénk, hiszen kis túlzással olyan, mint egy teljesen új alkotás. És ezzel önmagában nem is lenne gond, nekem azonban mégis maradt hiányérzetem, játékként hiába remek ugyanis, remake-ként csak közepesnek mondanám. A kimaradó elemek számomra nagyon hiányoztak - nem azért, mert annyira kevés lenne az, amit kaptam, hanem mert pontosan tudom, hogy ez lehetett volna még hangulatosabb, még hosszabb és még változatosabb is, csupán le kellett volna porolni azt, ami ott volt az asztalon húsz éve, és szépen beépíteni. Emiatt a játék megítélése nagyban függ attól is, hogy mennyire ismerjük az eredetit - ilyen tekintetben a legnagyobb kontraszt a második résszel.

A Resident Evil 2 tavalyi remake-je úgy modernizálta a klasszikus RE-receptet, hogy közben rendkívül hű maradt az eredetihez. A Resident Evil 3 ehhez képest egy jóval bátrabb próbálkozás: szinte minden lehetséges ponton eltér az eredetitől, amivel igazán friss élményt nyújt, méghozzá változatlanul magas minőségben, megtartva közben a túlélő-horror esszenciát is. Ez azonban amennyire áldás, annyira átok is egyben, hiába ugyanis a szinte teljesen megújult tartalom, a Resident Evil 3 valójában pont annyival csúszott le arról, hogy (elődjéhez hasonlóan) instant klasszikussá váljon, mint amennyit maga mögött hagyott húsz évvel ezelőttről.

***Resident Evil 3 | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Xbox One

Kiadó: Capcom | Fejlesztő: Capcom | Megjelenés: 2020. április 3.***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

6 órája
9

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

1 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
21

Heti megjelenések

1 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

6 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

6 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==