Dawn of FearTeszt

A Dawn of Fear egy iszonyú kockázatos vállalkozás volt a spanyol Brok3nsite részéről. És nem csak azért, mert a fix kameranézet, nulla fizika és a tizenévvel ezelőtti grafika ellenére olyan durva diszfunkciók vannak a játékban, amivel kész csoda, hogy a Sony beengedte a Store-ba. Ezzel együtt valami elképesztően jó, noha borzasztó rossz játék a Dawn of Fear. Mármint annyira más megközelítést és kompetenciákat igényel, hogy az félelmetes. Tényleg így játszottunk régen? Tényleg. Durva, hogy az iparág honnan hova jutott el, az meg még inkább, mennyire elkényelmesedtemtünk. Mármint, gondolom, nyilván nem egyedi jelenség. A Dawn of Fear annyira klasszikus, hogy szinte játszhatatlan. Pedig hihetetlenül hangulatos és konkrétan bájos, ahogy minden ódiumával (azért a tankszerű irányítás nem hiányzott, na) újraalkotott egy korszakot, amit a klasszikus Resident Evil és a Silent Hill fémjelez.

A grafika szörnyű, a harcrendszert erősen szokni kell, a továbbhaladást akadáylozó bugok eleinte nem ritkák. Olyankor inkább kezdjük újra, a mentési lehetőségek pazarlása végzetes lehet. Szétesnek a terek, összeomlik a játék, technikailag tulajdonképpen horror. És mégis működik. De lehet, hogy csak harminc fölött.

A Dawn of Fear 2020-ban meghatározó élmény. Egészen fantasztikusan újraalkották azt a struktúrát, amit úgy húsz éve láttunk utoljára (és igazából őszintén örülünk, hogy a hardveres képességek már jóval meghaladták). Úgy két-három óra alatt azért át lehet állni egy másik nézőpontra és ritmusra, meg arra, hogy nézőponttól függően (ennyire körülményesen még annak idején sem kezelték a fix kameranézetet) változik a mozgás iránya is. Ezzel nagyjából ösztönszintű reflexeket kell felülírni, de ha nincs más hátra, akkor kénytelenek vagyunk.

Egyetlen öt perces boss fight (ami simán tarthat másfél órán keresztül is) karakterisztikájának kibontása érthetővé teszi az egész játék jellegét és világosan kijelöli azt a célcsoportot, aki esetleg értékelheti.

Van a néni, aki valamiféle kaszával próbál kiiktatni minket. Zárt térben mozgunk, annyi munícióval, amennyivel érkeztünk. (Ez legyen sok, megfelelő mennyiségű First Aid Kittel, egyébként töltsünk vissza egy korábbi állást és hozzunk olyan döntéseket, hogy ez megvalósuljon. Három First Aid-el egyébként már megoldható, de nagyon keserves lesz.) A siker kulcsa egyrészt az ellenfél, másrészt a kameraállások és irányítás természetének készségszintű ismerete. Utóbbiak nem olyan könnyen (vagy gyorsan) elsajátíthatók, de minden egyes hibából lehet tanulni. A hiba viszont rekord gyorsasággal vezet Hes Muerto felirathoz és állhatunk neki újra a legutolsó mentéstől. Amiből ugye nincsen sok, de leginkább irtó kevés. Döntsünk előrelátóan. Sok sikert! De ezzel még mindig nem védtük ki, hogy az ellenség néha mondjuk beszoruljon valahova. Nyilván ez esetben is neki kell futni még egyszer. Vagy párszor.

A Dawn of Fear hihetetlen flashback, de a logikai feladatok minősége és komplexitása elmarad a klasszikusoktól. Nem mintha baj lenne, így sem könnyű darab. Javarészt azért, mert manapság nem valami kézenfekvőek a húsz évvel ezelőtti hardveres nehézségeket áthidaló megoldások. Ezzel együtt meg lehet találni a módját az ellenfelek likvidálásának, az erőforrásmenedzsmentnek és a mechanikának. Ez nem kevés adaptációs képességet, szellemi kapacitást és türelmet igényel. Nem csak a játékra/történetre kell figyelni, de konkrétan mindenre is, beleértve a dinamikát, a tempót, a pályaszerkezetet és az ellenfelek jellegzetességeit. Némi ritmusérzék sem árt. Térkép egyáltalán nincs, ami kissé hardcore, de el lehet lenni nélküle, csak tényleg figyelni kell, az inventory viszont szerencsére káptalan. Még csak az kellett volna, hogy azt is korlátozzák.

Az elején lehetnek olyan bugok (a későbbi glitchek és hibák ezekhez képest nevetségesen jelentéktelenek), amelyek visszavethetik a lelkesedést, de érdemes tovább menni; egyébként lehet is, csak kissé méltatlan módon kell megoldani (a'la brute force). Cserébe rengeteg burkolt és alig burkolt utalás van a stílusmintákra; szívmelengető élmény beléjük botlani vagy felismerni őket. Viszont 6000 ezer forintot nagyon megér egy régen meghaladott, de annak idején nagyon is jónak számító játékmenet, atmoszféra és nézőpont, még ha nem is annyira grandiózus vagy elborult, mint egy RE cím (az ellenségeket azért itt is eléggé kitalálták). Vagy egy olyan korszak esszenciájának tényleges átélése, amiből születési idejüknél fogva egyesek természetszerűleg kimaradtak. Na, ők valószínűleg nem lesznek ennyire lelkesek, de egy modernizált irányítással kiadott remasterednél (például Resident Evil 0 HD) lehet nehézséget állítani, könnyített irányítást és több mentési lehetőséget kérni; itt nem. A zenék és hanghatások viszont egészen kimagasló színvonalúak, főleg a Silent Hillt idéző zongorafutamok és a mesterien idegtépő diszharmóniák.

Minden hajtépés ellenére kitűnő időutazás volt és csak alig néhányszor vágtam földhöz a kontrollert. Néha (jobbára, de leginkább mindig) kifejezetten kellemetlen, irritáló és dühítő (főleg a technikai hibák összessége), de jó tudni, hogy még létezik a becsületbeli ügy kategória, és azért nehezített pályán is el tudunk bukdácsolni a legvégső groteszk és indokolatlanul nagy bossig. Tényleg csak azoknak ajánlom, akik tudják, hogy milyen a klasszikus, autentikus túlélő horror és biztosak benne, hogy nem kapnak agyérgörcsöt tőle.

AliceWake

***Technikailag 3/10

Élményre 7/10***

Dawn of Fear | Platform: PS4 | Ár: 20 EUR | Kiadó / Fejlesztő: Brok3nsite | Megjelenés: 2020. feb. 03.