Frostpunk: The Last Autumn

LotharFuchs Róbert2020.01.31. 09:53

A Frostpunk ismeretében anno egyből adódhattak a kérdések: hogyan, miből, és kik által készültek a városok közepén izzó generátorok? Ezekre válaszol a The Last Autumn, ami az őszies időjárás ellenére az eddigi legnehezebb feladat elé állítja a városvezetőket. Mert bár lehet, hogy az átlagember még mindig csak rémtörténetként kezeli a klímaváltozást, a mérnökök és vezetők többsége már belátta: lépni kell. Az ekkor még épnek nevezhető civilizáció több ambiciózus projektet is indít, hogy ideális helyet találjanak, majd ott megépítsék a tömegeket melegen tartó generátorokat. Az egyik ilyen vállalkozás direktori székébe ültet a mostani DLC, ahol az új veszélyforrások mellett az idő lesz a legnagyobb ellenségünk.

Elsőre ugyanis nem tűnik olyan vészesnek a helyzet. A klíma ha kicsit csípős is, de kibírható központi fűtés nélkül. A kikötőkbe rendszeresen érkeznek hajók az anyaföldről, melyek bőséggel szolgáltatják a három alapanyag (szén, fa, acél) egyikét. Az élelemforrás is jóval bőségesebb, mint korábban. Kiaknázásuk kevesebb odafigyelést igényel, hisz az útnak indított gyűjtögetők zsákmányállatai még nem fagytak merevvé, ahogy a tengerparti halászat is végtelen fehérje forrást biztosít. A (valóságra kikacsintó) probléma az, hogy az emberiség nem vette elég komolyan az intő jeleket, a hosszú és könyörtelen télre való felkészülésre pedig csak bő egy hónap maradt. Márpedig a jó munkához idő kell, ami nincs, vagyis az egyetlen járható út az életveszélyes kapkodás.

Ez nem csak azt jelenti, hogy lóhalálában, számos munkavédelmi szabályt megszegve kell összedobni a gigakazánt, de azt is, hogy a kompromisszumok összeugraszthatják a társadalmi osztályokat. Ami gond, hiszen munkásokra és mérnökökre egyaránt szükség van, hogy a szimbolikus és szó szerinti gépezet olajozottan működjön. Az új törvények és szociális épületek is mind ezt tükrözik: újra meg újra választani kell, hogy melyik kasztnak kedvezünk, és ezek a döntések értelemszerűen következményekkel járnak. A (látszólag) jobb körülmények miatt ezúttal nem a remény, hanem a motiváció fenntartása az egyik cél, amire a szokásos, jobb minőségű étel mellett olyan új módszerek állnak rendelkezésre, mint például a kokain vagy a prostitúció. Mind-mind a maguk előnyeivel és hátrányaival.

Természetesen az épületek terén is akadnak újdonságok, még ha vizuálisan kicsit zavaró is az újrafelhasználás mértéke. Nagy vonalakban azt lehet elmondani róluk, hogy a kitermelés sokkal egyszerűbb lett (ami logikus, miután hajókon kapjuk az ellátmány oroszlánrészét), helyét a generátor megépítéséhez szükséges infrastruktúra vette át, valamint olyan fejlesztések és intézmények, ami az életüket kockáztató melósok testi és lelki épségéről gondoskodnak. Ugyanis a kráter, ahová a kolosszális fűtésrendszer kerül, számtalan veszélyt tartogat: robbanások, gázkitörések, a mélybe zuhanás lehetősége, és még sorolhatnám. Egy-egy baleset után a kék-gallérosok joggal háborodhatnak fel, amit ha nem kezelünk, sztrájkokban csúcsosodhatnak ki…. a szűkös időkeret miatt pedig ez akár végzetes is lehet. A nagyjából 4-6 órás küldetés tehát elsősorban a feszes logisztika kialakításáról, valamint az emberi problémák gyakori, de gyors megoldásáról szól, mintsem az alapjátékból ismert ráérős(ebb) túlélésről. Bár messze nem hibátlan, de kellően egyedi megközelítése az eddigi koncepciónak, amit leginkább azoknak tudok ajánlani, akik az alapjátékot már unalomig játszották, és akiket nem zavar a satuként szorító idő.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

7 órája
12

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

1 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
21

Heti megjelenések

1 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

6 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

6 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==