A melódia halála?mcmacko

Két dolgon füstölgött mostanában az agyam - persze ezek egyike sem lóg túl az „Elsővilág problémái” címszó alatt található méltatlankodásokon. Az egyik a hír, miszerint Billie Eilish tarolt a Grammy gálán. Ennek kapcsán nem kívánok vitába szállni senkivel (sajnos nem tudtok meggyőzni, #imtoooldforthisshit), a „nemzene” újabb lépcsőfokára értünk, ahol elég egy ötlet, egy vagy két zenei geg az őrületes sikerhez - a többi szinte nem is számít. A másik ihletforrás pedig egy a napokban tesókám által linkelt videó volt, amelyet lentebb meg is mutatnék. Ez volt az, ni!

Gyorsan kivonatolnám is a videót. A szerző majdhogynem temeti a mai modern zeneszerzést, ezt a drámát pedig a melódia halálára fűzi fel. A szerző rendszerelméletében (és egy bizonyos Yuval Shrem publicisztikájának gondolatmenetében) a zene felosztható ritmusra, melódiára, akkordokra/harmóniákra, és - mondjuk úgy - hangszínre, színezettségre. A témát már többen is pedzegették korábban, miszerint a dolgok jelenlegi állása szerint a modern muzsikában ott a ritmus (Naná!), vannak kellemes, vagy épp drámai harmóniák, és hát nyilván stílustól, hangszertől és olykor az elektronika varázslatától függően mindig van tér a színeket is megújítani. Viszont Eilish-től Hans Zimmerig sokak munkásságán fel lehet ismerni azt, hogy inkább összhangzatból fakadó érzelmeket, pillanatokat megragadó ritmusokat és különleges hangzásokat hajkurászik mindenki, a jelenkori általános ízlés, valamint a befogadókészség vonala mentén. És itt ütött a fejembe a felismerés és a gondolat amit mostanában rengeteg játékhoz leírtam már: „nincs emlékezetes OST, gyenge a zenei háttér”.

Ezen a ponton ismét megállok, mert lehet az én készülékemben van a hiba. Lehet a zenének ma már nem az a szerepe mint régen. Nem úgy hallgatnak az emberek muzsikát, mint akár másfél évtizeddel korábban. Lehet másoknál egy Interstellar OST annak ellenére is beüt és repeat gombnyomásra kényszerít, hogy amúgy konkrét melódiát, fütyörészhető dallamot nem tudnánk felidézni még a legeslegnépszerűbb tételekből sem (legfeljebb némi akkordbontogatást, és egyfajta drámai hangulatot).

Nem kell visszamenni azonban sokat az időben, hogy eljussunk egy bizonyos John Williams-ig, vagy a másképpen tehetséges Danny Elfman-ig. Ugye-ugye mennyi dallam, mennyi emlékezetes téma ugrik be a füledbe, már csak a nevek olvasásával? Játékok terén hasonló a helyzet. Nem véletlenül tartjuk kultikus zeneszerzőnek a C64-Amiga korszak nagymestereit. A Mega Man sorozat chiptune királyait. Vagy a mai napig aktív David Wise-ot, akinek pl. a DKC trilógia feledhetetlen OST-je köszönhető. Uematsu? Kondo? O'Donnell? azonnal szárnyalunk a dallamokon, a kitörölhetetlen melódiákon - a modern geek világ pedig szinte áhítatosan hódol a régi nagy muzsikáknak, chipzajtól a szimfonikus tételekig. Mert van mire emlékezni, stílustól, ritmustól és hangszíntől függetlenül.

… miután elmorzsoltunk egy-két kövér könnycseppet, nézzünk át a másik oldalra! Emlékszünk akár egy izgalmas témára a frissebb élményeinkből? Vajon gyakori-e az a pillanat, amikor egy videojáték zeneszerzője minden tételbe próbál valami egyediséget, a játék adott szekciójára vonatkozóan érdekes és emlékezetes dallamokat csempészni? Vagy elég az atmoszféra tudatalattiig hatoló megerősítése? A ritmus és a textúra újszerűsége és dinamikája?

Épp a Controlnál hiányoltam egy témát a főszereplőnek, akinek a személyisége, karaktere ordított egy emlékezetes melódiáért. Egy olyan masszív sorozat, mint a CoD (bocsi a példáért, épp ez ugrott be), a modern technokatonás hangulatkeltésen túl adott nekünk mostanában izgalmas dallamokat? Nézzétek meg a népszerű AAA játékok főmenü zenéjét és a hangulaton, pillanatnyi dallamtöredékeken túl keressetek bennük énekelhető, dúdolható, kitörölhetetlen, emlékezetes szekvenciákat? Nehéz lesz ilyet találni. Kivételek persze akadnak, és vannak is szép számmal. Hallgassátok csak!

A cikk kezdetét jelentő videóesszé alapján azonban nem szabad általánosítani, pláne, hogy rengeteg tétel és nézőpont valószínű meg sem lett közelítve a fenti eszmefuttatásban. Mindig vannak és lesznek üdítő kivételek, az érdekes, emlékezetes dallam még nem teljesen halott. De talán tényszerű megállapítás, hogy más elemek már átvették szerepét a videojátékos kísérőzenékben is.

Lehet azonban másnak, így akár neked is épp ez az újabb, modernebb megközelítés tetszik - és azt kell mondjam, ugyanolyan igazad van, mint nekem, pláne ha te is megkapod korunk videojátékok zenei hátterétől azt a lelki többletet, amit vársz. Vagy mindketten tévedünk? Gyertek és beszéljük meg!