Tokyo Mirage Sessions ♯FE EncoreTeszt

Érdekes dologgal rukkolt elő a Nintendo 2013 januárjában. Egy rövid Direct során felvillant a Shin Megami Tensei X Fire Emblem munkacím, majd hosszú időre a sötétben hagyták a Shin Megami Tensei rajongóit, akik már sóvárogva vártak egy újabb játékot a sorozatból. Ekkor a Fire Emblem éppen a csúcson volt az Awakeningnek hála, készült a következő 3DS rész, valamint a cipher nevű gyűjtögetős kártyajáték. Ismét eléggé felfutott név lett, pedig sok szempontból egy forrdulópont volt az Awakening projekt.

Egy valamit nem értett senki, hogy ezt a két játékot, két univerzumot milyen módon akarják összehozni. Tippek voltak, lévén a Devil Survivorök már tettek egy kirándulást a taktikai játékok irányába, de ez még óvatos próbálkozás volt, továbbra is a már megszokott Megatenes harcokat kaptuk a rácshálós taktikázással ötvözve. Végül nem ebbe az irányba ment el a végső formájához közel kerülő tesztalanyulnk, viszont az eredmény ettől függetlenül meglepően impozáns lett. Csak szegényke rossz gépre érzekett.

A Nintendo illetve a kiadók elég vehemensen ráfeküdtek, hogy megmentsék a WiiU-ra érkezett játékaikat, egy-két kivétellel eddig mind megkapta a második esélyt, hogy szélesebb közönséget is elérjen. A legtöbben éltek is vele és bár van még néhány fájdalmas hiányzó, de lassan a végére érünk (?) a WiiU portoknak. A Tokyo Mirage Sessions #FE itt a Gameren speciel méltatlanul hanyagolt cím volt (Mea culpa! - macko), ezen oknál fogva nézzétek most el nekem a hosszúra nyúlt bevezetőt.

Most, hogy letudtuk a szokásos vargabetűket, rá is térek a tesztalanyunkra.

Aki a SMT sorozat komor, világvége történetére számított, az csalódni fog. Olyan löketet kapunk viszont a japán idol kultúrából, hogy az első szakasz után szivárvány fog folyni a füleinkből is. Elég hamar beigazolódik a gyanúnk, hogy itt nem az anyasorozat, hanem a Personák, azon belül is a 4-5 harsányabb világai azok, amik dominálni fognak. Ez rossz? A rövid válasz az, hogy nem, sőt! Az egyetlen hátulütője talán az a dolognak, hogy elidegenítheti az alap SMT sorozat rajongóit, akik a fősodorbeli megoldásokat várták. Lévén a mostani cím már remake, ez már ennyi év távlatából nem akkora meglepetés, de a megjelenéskor okozott némi fejvakarást.

A harsány leírás tökéletesen illik a megjelenítésre is. Giccses (jó értelemben), vidáman túljátszott karaktereket kapunk, ahogy pedig bővül a csapat úgy mélyülnek a kötelékek. Az egész egy kicsit a Persona 4-5 social link rendszerére hajaz, de nem olyan idegörlő módon oldja meg, hogy fogat csikorgatva hozzunk döntéseket, mindig azon aggódva, hogy miből maradunk ki, illetve mi lett volna ha a másikat választjuk. A karakterek ábrázolása szép, az ellenfél dizájn hozza a szokásos Atlus szintet, a csaták pedig egy egy koncertre hajaznak a villódzó fényekkel és a táncmozdulatszerű támadásokkal. Higgyétek el, hülyén hangzik de impozáns és élvezetes lett a végeredmény.

A játékmenet ezzel szemben egy kicsit kettős lett. Egyrészt a szabad barangolások eléggé nyögvenyelősek, kicsik a terek amik között töltögetős megoldással váltunk. Úgy kell elképzelni mint a Resident Evilek szobáit, egy terület, majd töltés az ajtónál, megtöri a játék gördülékenységét és amikor ugyanez az utcán a zebránál történik, kicsit lebiggyen az ember szája. A dungeonok szintén nem a legfantáziadúsabbak. ugyanaz a folyosó-sarok kombó, más textúrával, mint a Persona 4-ben, egy kicsivel több belső fejtörővel, de a közelébe sem ér az SMT-vonal megoldásainak.

Ahol viszont igazán üt a játék az a harcrendszer, ami iszonyat összetetté válik, így simán a sorozat egyik legjobbja lesz. Aki játszott már Megaten játékkal az egyből otthon fogja magát érezni az elementális támdásokkal, buffokkal és debuffokkal operáló összecsapások alapja ugyanaz, amire rájönnek a kombózásoknilletve a később mgnyíló közös támadások. A történet felénél is tud új mechanikákkal meglepetést okozni. Jár a pacsi érte.

Hatalmas plusz pont a hangoknak és a zenének is. A zenei rész értékeléséhez nyilván fogékonynak kell lenni a stílusra, de akinek bejönnek az animék opening és ending popmuzsikái az megtalálja a számítását. Hála az égnek mostanra egyre jellemzőbb de mégis ki kell emelni, hogy (közel) teljes szinkront kapunk, aminek az élvezeti értékéből az von csak le, hogy kizárólag japánt, így egy mukkot sem értettem belőle. Emiatt anno morogtak is a nyugati kiadásnál, de nem szándékoztak úgy látszik ebbe plusz energiát fektetni, így a remasterben (remakeben?) is kénytelenek vagyunk ezzel és az angol feliratokkal beérni.

Összességében egy hatalmas feelgood játékot kapunk érdekes, izgalmas történettel, kiforrott harcrendszerrel és szemkápráztatóan színes vidám látványvilággal. A cikk végén megemlítem, hogy nem szóltam a Fire Emblem integrációjáról, ennek pedig két oka van. Egyrészt aki a Fire Emblem rajongójaként venné meg, az engedje el a Mirage-t, aminek semmi köze ahhoz a sorozathoz játékmenet tekintetében, ez egy vérbeli Megaten játék. Másrészt pedig bármilyen mélyebb leírás a játékról orbitális spoilereket hozna. Oké, benne van Tiki, de a többiről hallgatok mint a sír! Próbáljátok ki!

Shifty Fox