2001-ben, amikor megkaptam a Dreamcastet szüleimtől tizenhatodik születésnapomra, már tudtam a Shenmue létezéséről - nehéz is lett volna kikerülni, 576 konzolos címlappal, 99 százalékos (100?) értékeléssel együtt. És bár a játékra még akkor egy jó fél évet várnom kellett, végül nem csalódtam: 16 évesen, kritikai érzék nélkül befalva mindent ami japán, Ghost in the Shelltől szamuráj történeteken át egészen a japán nyelvtanulással való kekeckedésig: gyakorlatilag úgy éreztem, hogy ezt a játékot nekem készítették. Úgy tűnt, hogy a Shenmue egy alternatívát mutatott a röviddel utána megjelenő GTA3-al szemben: míg ott a lopás és a bűnözés volt a középpontban, itt egy sokkal pacifistább megközelítésre, már-már morális alapokra helyezték rá a játékmenetet.
De azon túl, hogy a Shenmue azonnal a kedvencemmé vált, azért ténylegesen forradalmi dolgokat csinált a maga idejében, amit aztán a 2001 végén megjelent folytatás még magasabb szintre emelt. Micsoda közhely, bontsuk is ki gyorsan: a gameplayben minden feszesebb, átgondoltabb lett, emellett sikerült a történetben duplacsavart hozni, hiszen ezúttal nem csak a játékos érzi magát egy teljesen új környezetben. Hanem maga Ryo Hazuki, a bosszúszomjas tinédzser is, aki egyelőre még nem is sejti, hogy mennyire nem lenne neki jó ezen a ponton találkozni apja gyilkosával - hisz esélye sem lenne. A Shenmue II kihozott mindent abból, amire a Dreamcast és a zsáner képes volt - és utána következtek a csend és a nosztalgia évei. Néha felmerült az emberben, hogy "mi lett volna, ha....", előkerült a hivatalos soundtrack, na de remény már nem volt semmi másra a sorozattal kapcsolatban.
És ezt a tizennyolc évet törte meg most a Shenmue III, ami végül tényleg megjelent. Leszállt a földre, vagy hát mondjuk ki: kimozdították délibáb szerepéből, és már lehet foglalkozni vele, lehet beszélni róla. Ami elsőre nem feltétlenül előny, ezt be kell vallanom. A Shenmue III ugyanis több sebből vérző, erősen kompromisszumos alkotás, amit csak és kizárólag azok fognak értékelni, akik valahogyan elvégezték azt a munkát, hogy beintegrálták a Shenmue I-II filozófiáját és játékmenetét az elvárásaik közé. Néha csodálkozom, hogy bizonyos játékoknál elvárjuk, hogy egy számozott folytatás új játékosokhoz szóljon, míg mondjuk a Trónok Harca hatodik szezonjánál nem kérdezzük azt, hogy "Jó, jó, de mit nyújt ez azoknak, akik most ültek le a tévék elé?". A szexen és az erőszakon túl, persze. A Shenmue III semmit nem nyújt ugyanis azoknak, akik nem régről visszatért barátként tekintenek rá. Nem is célja. Kívülről nézve ez egy fura, alulfinanszírozott, robotanimációkkal megtámogatott valami, bugyuta minijátékokkal, egy random MMO-nál is gyengébben leimplementált gyűjtögetéssel, egy közepes Batman-klónhoz sem felérő harcrendszerrel, súly nélkül.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy veterán Shenmue-játékosként (akármit is jelentsen ez) ne lettek volna nehéz óráim a játékkal, főleg az elején. Voltak. Konkrétan nem tudtam értelmezni a helyzetet. "Fú, hogy eljárt fölötte az idő", gondoltam, amit az követett, hogy "oké, eljárt, de tegnap játszottam az előző résszel, annál azért csak jobb az irányítás, a grafika, nem?" De. Ha így nézzük... és a harc még így sem lett szigorúan jobb, mint az elődje - egyszerűen hiányzik a súly a mozdulatok mögül, hiányzik az az audiovizális visszacsatolás, amit már TÉNYLEG bármelyik Arkham-klón meg tud csinálni, kb. hasonló büdzséből. Nem tudom, hogy miért, de ez a súlytalanság problémának mindenképp probléma.
Aztán szépen lassan, teltek az órák, elkezdett megnyílni és változni a játéktér, és a tulajdonképpen a Shenmue II epilógusának tekinthető falu után végre az érdemi történetmesélés is beindulni látszott. Belerázódtam a napok ritmusába, nem zavartak már annyira a minijátékok és az apró-cseprő hülyeségek, amik tulajdonképpen tényleg az eredeti Shenmue-játékok varázsát is adták. Aztán persze jött az újabb pofon, méghozzá a fináléval kapcsolatban. Nem akarom senkinek leleplezni, hogy pontosan mi történik, de annyit elárulhatok, hogy nem történik elég dolog ahhoz, hogy elégedett legyek. Tizennyolc éven át vártunk a folytatásra, és ehhez képest a tizenhat fejezetre osztott történetből ha az első rész volt egy, a második rész pedig további három fejezet, akkor itt most maximum egy, legfeljebb kis jóindulattal még két fejezetet ismerhetünk meg a történetből. De ami ennél is fájóbb, hogy azok a kérdések, amik a játék mitológiáját övezik (főleg a két tükörrel kapcsolatban), azok nem hogy nem lettek megválaszolva, de talán még több kérdés merül fel velük kapcsolatban.
De túl szigorú vagyok. A Shenmue lényege mindig is az volt, hogy a fontos történetbeli fordulatokat dolgos hétköznapok kisérik. Ryo nem csak átvezetőről átvezetőre ugrándozik, mint egy modern sorozat training montázsában, de nem ám. Minden egyes előrelépéséért meg kell dolgozzon, legyen szó targoncáról, könyvek cipeléséről, fahasogatásról, virágszedésről, vagy a még mindig kínosan csaló minijátékokról. Lehet tehát, hogy én a képzeletemben azt vártam, hogy Yu Suzuki "megembereli magát", és egy tömör, nyers robosztus fináléban legalább a hátralévő történet felét bedarálja, de erre esély sem volt. Nem is élveztem volna valószínűleg. A Shenmue III-at viszont lehet élvezni: abban a pillanatban, ha elengedem a bennem bujdosó kisördögöt a "bár kétszer ennyi pénzük lett volna"-ról, a harcrendszerről meg arról, hogy bár ne lenne az NPC-k kétharmada ugyanolyan agyhalott, mint húsz évvel ezelőtt. De akkor ez már valóban valami egészen más lett volna, valami, ami már a Shenmue-rajongóknak is idegen. És ahogy telnek az órák, a harcrendszer maga elviselhetőbbé válik, sőt: még meg is lehet szeretni azt, főleg ha szigorúan vesszük a gyakorlást, és minden skillt kimaxolunk, amilyen gyorsan csak lehet. Hogy ez mennyire arról szól, hogy jobbá válik a rendszer, vagy csak beüt a Stockholm-szindróma: nem tudom. Nem is biztos, hogy számít - elvégre hányszor hallottuk már játékoknál és sorozatoknál, hogy "x óra után fog csak összeállni, és utána be fog jönni!".
A Shenmue III tehát egy különleges, a szó legszorosabb értelmében vett hiánypótló darab. De nincsenek már illúzióim vele kapcsolatban: a rajongóknak is lehetnek jogos fenntartásaik vele szemben, és míg az előző két játék bátor mérföldkő volt a konzol történetében, addig a Shenmue III nem vállalkozik, nem is vállalkozhatna ilyenre. Ennek megfelelően kell a helyén kezelni - és várni, hogy talán összekapartak annyi pénzt a Kickstarterrel, az Epic Game Store-deallel, meg a kiadóval, hogy megérje nekik még egy részt finanszírozni. És még egyet, és még egyet. A videójátéktörténelem egy picit teljesebb lett a játék által, ez biztos, de csak egy picit. A történet további része még a jövő zenéje - és kezdem úgy érezni, hogy nem olyan biztos, hogy elégedettek lennénk egy lezárással. Bármilyen lezárással, hogy pontosabb legyek.