[Teszt] Asterix & Obelix XXL3: The Crystal Menhir

Asterix & Obelix XXL3: The Crystal Menhir

mcmackoGéczy Attila2019.12.02. 22:40

Imádom Asterixet, az utóbbi két CG mesefilmet lazán végigröhögtem, de a régi rajzfilmek közül is bármelyiken jól szórakozom, mi több, tavaly karácsony körül a képregényekből is berendeltem az összes hiányzó, itthon kapható epizódot. Gondolhatjátok mennyire vártam az Asterix & Obelix XXL3-at, amely a The Crystal Menhir alcímet viseli, és egy akció-platformer sorozatot próbál ismét a köztudatba pofozni. Az XXL2 nemrégiben kapott HD felújítást, ráadásul az a cím a maga korában olyan paródia-jellegű megközelítést hozott, amire most is nagy igény lenne. Tizennégy év pergett le a homokórán, a Microids pedig feltételezhetően az XXL2 HD sikere után döntött úgy, hogy megérné új köröket futni a dilis gall párossal. Sajnos azonban ennyi idő csak arra volt elég, hogy a széria visszafelé fejlődjön.

Bár az előző játék sem volt klasszikus értelemben vett platformer, az XXL3-ban az ugrabugra szinte minimálisra kopott. Izometrikus nézetből látjuk a hőseinket, akiknek erdőn, mezőn, városon, fagyott izlandi tájakon kell magukat átverekedni, a szó legszorosabb értelmében. Bár a terepen a felderítés és titkos járatok feltárása, áthidalható akadályok leküzdése hozza a játék mechanikáinak körülbelül egyharmadát, a maradék időben verekedni fogunk. Egy nem túl erős harci rendszer keretein belül. Két hősünk csapásainak minimális dinamizmusa van csak, az egész akár ész nélküli gombnyomkodásnak is elmenne - szerencsére azonban van pár ötletes dolog, ami feldobja a cséphadarást.

Egyrészt hőseinkkel négy, az adott karakterre jellemző mozdulatsort süthetünk el, mintegy speckóként. Ezen felül Asterix varázslöttyel turbózhatja magát, Obinak meg ott van Idefix, és a menhir. A nagy kő a sztoriban is központi szerepet játszik, három fő erőt tudunk megnyitni a kő alapcsapásai mellett, ezekkel pedig (hosszú gombnyomással) jégkockát varázsolhatunk a rómaiakból, vagy például oda is pörkölhetünk nekik. A terep akadályainak leküzdése ezen elementális támadásokra alapoz, így akarva-akaratlanul is Obelixé lesz a főszerep, ezzel kicsit megborítva a játék egyensúlyát. Vannak mellékküldetések, és gyűjtögetnivalók is, de nem mindig érzi az ember a megfelelő jutalmat ezek behúzása után; inkább az életet jelentő malacokra, piknikes kosarakra és a speciális erőt húzó villámra fogunk vadászni.

Az sem segít a kiegyensúlyozott játékélményen, hogy a harcoknál a viszonylagos súlytalanság ellenére sokfelé kell figyelni. Az egyre növekedő tömeg menedzselése fáradtságos meló, pláne a robbanó tereptárgyak, a csúszós felületek, fullasztós pocsolyák és a respawn-pontokat jelentő római sátrak mellett. Az irányítás sem nem precíz, se nem ritmusos, így a programmal eltöltött szabadidő inkább tűnhet fárasztó, melós haladásnak, mintsem egy ilyen címtől elvárt kikapcsolódásnak. A látvány, viszonylagos szimplasága ellenére is gusztusos, kellemes akár egy külső szemlélődő számára is. És bár a szinkron elég bugyuta, a zenék magas színvonalat képviselnek, meseszerű hátteret szőve az akció mögé. A játékban helyet kapott a koop lehetősége is, amiivel a speckó támadások akár egymással tandemben is összehozhatók. A játék általános nehézsége miatt viszont nem biztos, hogy a türelmetlenebb temperamentumú kisgyerkőcöknek, vagy az ő szüleiknek ajánlható a program eme szegmense. Az AI-val pedig sokkal beljebb amúgy sem vagyunk, a játék előzékenyen átadja az akció tetemes javát, amikor egymagunk próbálunk rendet tenni a rómaiak sorai között. Apropó, a rómaiak táborai igazi retro-kihívást hoznak majd magukkal - checkpoint nélkül, hosszúra nyújtott, módszeres táborfelszámolási tempóval. Örültem, hogy túlestem rajtuk.

Sok szempontból a Knack-re emlékeztetett az Asterix & Obelix XXL3: The Crystal Menhir. Egy kicsit fárasztó, kicsit nehézkes. Csinosnak csinos, de sztoriját és felépítését, feszességét és áramvonalasságát tekintve nem lehet agyondicsérni. Sokat elmond, hogy Asterix rajongóként hamar ráuntam, és valószínű nem is fogom befejezni a játékot. Előbb essen a fejemre az ég…

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

12 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==