[Teszt] Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age S

Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age S

Gamer3652019.10.10. 09:11

Csoda! Ezt gondoltam, a Dragon Quest XI-ről, amikor idén januárban a végére értem. Ott álltam az Act 3 végén, a true final boss után, és nehéz volt szavakat találni, hogy milyen érzésekkel tettem le több mint 100 óra játék után a DQXI-et. A tavalyi tesztemben (KATT!) mindent leírtam, és a véleményem azóta sem változott. Izgalmas azon a kérdésen agyalni, hogy miért is ragadott magával ennyire a játék. Ha egyes elemeire szedjük a DQXI-et, akkor nem találunk semmi különlegeset, vagy olyat, amit nem láthattunk volna máshol. Mégis, az egészet körbelengi az alkotó Yuji Horii (DQ széria, Chrono Trigger) profizmusa, szeretete a széria és a videojátékok iránt. Csak ismételni tudnám magamat, a sztori, főleg a karakterek, és persze a tartalom olyan erős és elemi hatással voltak rám, mint nagyon kevés videojáték életemben. Biztos veletek is előfordult már, hogy amikor elindítottatok egy játékot szinte elmerültetek a világában, mitológiájában, hallgattátok zenéit, utána olvastatok a tágabb vagy a szűkebb összefüggéseknek, mert minden egyes játékkal és töltött perc élvezetes és semmihez sem fogható pihentető és felszabadító érzés volt.

„Only you can save this world! Don't let me down!”

A DQXI ugyanis azoknak a játékosoknak készült, akik a JRPG klasszikus eszenciáját keresik. A 30. évfordulóra megjelenő DQXI tisztelgés a sorozat múltja előtt, de egyben kicsit tovább is lép azon. A játék egy fergeteges homázs, minden benne van, ami a szériát, sőt Horii teljes munkásságát jellemezte. A DQ klisékkel dolgozik, de milyen jól is teszi mindezt! A Dragon Quest XI a jó és a rossz ősi harcát meséli el. Horii-t pedig egy zseni, egy olyan régi vágású alkotó, aki már régen felismerte, hogy a videojáték nem egyenlő a filmmel, és az ebből levezethető következményeket tökéletesen alkalmazza. A videojáték egy önálló médium, kiválóan el lehet mesélni vele sztorikat, olyan módon, ahogyan egy filmmel soha nem lehetne. Horii igazi ráérős történetmesélő, nem türelmetlenkedik, nem kapkod, szépen komótosan halad, lassan de biztos kézzel építkezik. Amikor már azt hisszük, hogy mindent tudunk, bevisz egy olyan - váratlannak tűnő, de mégis aprólékosan előkészített - fordulatot, egy olyan érzelmi pillanatot, amit soha nem felejtünk el.

A Dragon Quest XI volt az első videojáték - köszönhetően például a fantasztikus angol szinkronnak - ahol egy-egy jelenet után tényleg gyomorszorító érzés lett rajtam úrrá, és nem sok hiányzott, hogy eltörjön a mécses. Egy ilyen kavargóan színes képi világú játéknak, hogy lehet sokszor ennyire sötét története! Karakterek, azok jellemábrázolása pedig tökély. Hendrik és Jasper közös jelenetei, a Distant Memories (KATT!) semmihez sem fogható melankolikus dallamaival a legszebb JRPG-s emlékeim közé lopták be magukat. A prezentáció egyszerűen példás a JRPG-k között.

„Love, dreams, light, friendship - all this count for naught! All that matters is power!”

Egy év elteltével itt van most a Switch verzió, én pedig szinte fürdőzök a gyönyörűségtől. Kezdjük talán azzal mivel tud kevesebbet ez a verzió. Ha az ember gamer PC-ről, 4K-ról, vagy PS4 Proról érkezik, bizony észreveheti a butítást. Összességében azonban, akár dokkolt módban is, a Switch verziónak nincs miért szégyenkeznie. Bekapcsoltam a sima PS4-en és Switchen is a játékot (42-es régi Philips LCD-m van), elmentem ugyanarra a helyre, és ha nincs Switchen a néhol szembe ötlő pop up, lehet észre se veszem a különbséget. A grafikai stílus még mindig meseszép, a handheld módban pedig parádés a hatás. További veszteség, hogy nincs crossbow quest (annyira nem is hiányzik), és kb. ennyi, amivel kevesebb a játék mint PS4-en. A tartalmi bővítés viszont egészen elképesztő.

Már PS4-en is úgy éreztem néha, hogy ez a játék, a mai standardok szerint már-már sok, túl nagy, túl sok minden van benne. Horii egyszer egy interjúban elmondta, hogy azért nem akart DLC-ket a Dragon Quest XI-ben, mert ha az ember egyszer fizet a játékért, akkor kapjon meg mindent. Itt egyben megvan az összes tartalmi plusz, pont úgy, mint a 16 és 32 bites idők JRPG-iben (nesze neked epizódokra bontott FFVII remake!). Tényleg azt érezzük, hogy nem értelmetlen questekkel, hanem tartalmas és szórakoztató kontenttel tömték tele a játékot, amelyek hozzáadnak a világhoz és sokszor a sztorihoz is. Na, ezt az egészet a Switch változatban még megfejelték. A bónusz tartalmak egyszerű felsorolása is hosszú lista lenne. Az új sztori szálakat egészítettek ki vagy tettek teljessé. Órában nem tudom kifejezni mennyi lehet, de érzésre legalább 20 vagy még több is a bővített tartalom. Bizonyos extra jelenetek láttán elolvadtam a gyönyörűségtől, és van több új super boss is. Az egész DQXI világot, mitológiát teljesebbé teszi a Switch verzió. És akkor még nem beszéltem a 3DS portból örökölt 2D módról. Ez nem valami felesleges marhaság, hogy az ős-DQ nerdök kielégüljenek, hanem tulajdonképpen egy olyan funkció, ami miatt két teljes játékot kapunk egynek az áráért. Hogy működik a 2D mód? A templomokban átválthatunk 2D-re, vagy onnan vissza 3D-be, de ebben az esetben nem a sztori azon pontján folytatjuk a játékot, ahol a váltást csináltuk, hanem választhatunk, hogy melyik fejezet kezdetére akarunk visszamenni. (Japánban hasonlóan működött a váltás a PS4 és a 3DS verzió között.) Ez azt jelenti - egy példával szemléltetve a dolgot -, hogy az egyik módban elvisszük a végéig az anyagot, majd a legvégén váltunk nézetet, akkor egészen a legelején is újra kezdhetjük. Ezzel egy nagyon erős New Game+ került a játékba, mert a váltásnál a szintünk, tárgyaink mind megmaradnak. Sőt! Vannak cuccok, amelyek csak az egyik vagy csak a másik módban lehet felvenni, mivel a helyszíneken a ládák is máshol vannak.

De ez csak egy aspketus. 2D-ben van rendes világtérkép, mások a távolságok, kicsit gyorsabb is az egész, és vannak jelenetek, amelyek csak ott jönnek elő. A harc ráadásul átvált kíméletlenül randomra (legyen nálunk holy water!), és az egész dinamikája és szükséges stratégia is megváltozik. Szemben a 3D móddal, itt - a régi 2D-s részekhez hasonlóan - csak akkor hajtják végre embereink a parancsokat, amikor mindenkinek kiadtuk azokat. Apróságnak tűnik, de teljesen más stratégiával kell így játszani. Egyetlen dolgot hiányoltam. Fejezet választásnál nem lehet bekapcsolni a Draconian nehezítéseket, amelyekből szintén vannak újak. Örültem volna, hogy ha legalább akkor bekapcsolhatók lennének ezek, amikor a játék végéről megyünk vissza a legelejére. További bővülés, hogy ha 3D-ben nyomjuk, akkor találni fogunk egy várost, ahova csak 2D-ben mehetünk be. A DQXI legizgalmasabb helyszínéről van szó, mert ebből a városból az első tíz DQ játék világait járhatjuk be újra. Ehhez a világon elszórt kis szellemektől lehet kódokat szerezni. Ez a mellékküldetés a játék egyik legjobbja. Arról nem is beszélve, hogy 2D-ben a 16 bites időket idéző rajzolt grafika is nagyon szép, aprólékos, egyedül a szörny animációk hiányoznak a harcok alatt. A tartalmi pluszok mellett sok-sok apróság teszi könnyedebbé a Switch verziót. Van kincskereső opció, ahol kiderül hány cucc van egy városban elrejtve, bármikor használhatjuk a tárgykészítőt vagy hívatunk lovat stb.

Aztán ott van a zene! Elcseszett volt a játékot midivel kiadni PS4-en, ez tény. Hogy mekkora hibának is bizonyult, azt most látom csak igazán. A Switch változat teljesen nagyzenekari hangszerelést kapott, de válaszható a szintetikus is (2D-nél nem is rossz amúgy). Az új hangzás érzelmileg tesz hozzá igen sokat a játékhoz. Fantasztikus, megdöbbentő és felemelő volt először hallani így a DQXI-et, mintha nem is teljesen ugyanaz a game lenne mint 1 éve. A DQXI exkluzív számai mellett a 30. évforduló jegyben a DQ sorozat legszebb klasszikus dallamai csendülnek fel, összesen közel 6 órányi zenei tartalom van az anyagban. Még olyan finomságokra is ügyeltek, minthogy a régi DQ világokban 8 bites stílusra vált a zene (16 bitesnek jobban örültem volna, mert jobban passzolna a 16 bites grafikához, de mindegy). Az ingyenes DLC letöltése után, a térképen bekapcsolhatjuk a DQVIII világtérkép zenéjét, kár hogy a DQVIII harci indulója nem került bele. És ha nem tetszik az angol szinkron, akkor a japánt is választhatjuk.

  • „Wherefore wouldst thou...?” *

Mit mondhatnék összegzésképpen? Ma a Dragon Quest egyenlő a konzervatív JRPG-vel, és ez egyáltalán nem baj. Akkor jön el a gamer világvége számomra, ha ebből egyszer engednek, vagy ne adj isten akció-RPG-t csinálnak belőle. Egyszerűen kell a DQ által képviselt konzervatív szín is a palettára A Switch verzió pedig maga a tökély, valóban megérdemli a DE címkét. Így kell portolni egy több éves játékot egy másik konzolra. Akik PS4-en végig nyomták és szerették, azoknak megéri még egyszer neki állni. Az új belépők pedig szerencsésnek mondhatják magukat, mert a maga teljességében és tökéletességében élvezhetik ezt a csodát.

Veres Miki

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

17 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

1 napja
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

2 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

4 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

7 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==