Életünk során sajnos könnyedén belekeveredhetünk egy-egy olyan helyzetbe, amit csak igen komoly nehézségek árán vagyunk képesek megoldani. Ez aztán jobb esetben sikerül is idővel, ám megeshet, hogy az egész világ összefog ellenünk, és természetfeletti erőfeszítéseket eszközölve sem jutunk el egyről a kettőre. Ilyenkor sokan inkább elvonulnak, magukba fordulnak, sőt, egyesek még depresszióba is esnek, pedig van más megoldás is: mindig van valaki, aki képes minket átsegíteni a komolyabb problémákon.
Lehet sokan nem is gondoltátok volna, de a Japánban Osu! Tatakae! Ouendan néven ismert, hozzánk pedig Elite Beat Agents-ként érkező játék is pontosan erről szól: szurkolókról, akik segítenek a bajba jutott embereken. De mégis milyen produktum rendelkezhet ilyen elvont témával? Hát mi más, mint egy ritmusjáték, méghozzá a jobbik fajtából, az EBA mögött ugyanis az az Inis áll, akik a PS2-es Gitaroo Man-t is össszehozták. A DS felhozatal eddig nem igazán bővelkedett az ilyen címekben - pedig az érintőképernyő igencsak adja magát - mostantól viszont már a zsáner kedvelői is találnak majd az ízlésükhöz illő játékot. Nem is akármilyet!
Az Ouendan (nevezzük most így, a teszt úgyis a japánul kommunikáló kiadás alapján készült) középpontjában tehát egy szurkolói trió áll, akik a legkülönfélébb helyzeteken segítik át a rászorulókat - mindezt mozdulatok, sípszó, és minden egyéb, bíztatásra alkalmas tevékenységgel teszik - legyen az vizsgára a családtagjai miatt készülni képtelen diák, vagy épp kellemetlen hasmenéssel küszködő hegedűművész. Igen, mindez kicsit betegül hangzik, de szerintem ez valamennyire hozzátartozik a ritmusjátékokhoz - egy-két kivétellel mindegyik stílusbeli címben találunk hasonló furcsaságokat.
Na de térjünk rá inkább a játékmenetre, hiszen tulajdonképp ez volna a stuff szíve-lelke. Az irányításhoz nem lesz szükségünk semmi másra, mint a sokszor galád módon elhanyagolt stylus ceruzánkra. A feladat - persze csak elmagyarázva - pofon egyszerű lesz: az alsó képernyőn egymás után fel-feltűnő köröket kell kipukkasztanunk a bennük szereplő számok sorrendjében, méghozzá épp akkor, amikor az őket körülvevő, méretüket tekintve folyamatosan csökkenő karikák pont akkorák lesznek, mint maguk a körök. Ez mindig épp az adott dal ütemére, vagy az ének dallamára fog bekövetkezni, így kellő ritmusérzékkel, és a szöveget magunkban dúdolva a húzósabb helyzeteken is meglepően könnyen túljuthatunk. Persze általában nem ez lesz a jellemző, a dalok fokozatos nehezedését ugyanis tökeletesen sikerült eltalálni, így egy bizonyos pont után már szinte biztosan kénytelenek leszünk többször is próbálkozni, a dallam csupán minimális ismeretével ugyanis csak egy nagy káoszt fogunk felfogni az egész játékból. A pukkasztgatás mellett egyébként két másik tennivaló is akad. Az egyik a későbbiekben már a dalok szerves részét képező "labdás" részek, ahol nem csak érinteni kell a stylus-szal a képernyőt, hanem egy megadott pályán végig is kell azt húzni - akik játszottak a fentebb említett Gitaroo Man-nel, azok egészen biztosan maguk elé tudják ezt képzelni. A másik akadály már jóval ritkább - általában egy-egy alkalommal bukkan csak fel pályánként - ez pedig egy nagy pörgettyű, amit értelemszerűen a lehető legnagyobb sebességgel kell pörgetnünk, meghatározott ideig. A dolgok elsajátításával nagy valószínűséggel senkinek sem lesz problémája, főleg nem a mindent részletesen elmagyarázó tutorial opcióval kezdve, így semmi sem akadályozza majd a dalra történő koncentrálást.
A fentiek ismeretében most már nyugodtan összefűzhetjük az alaphelyzetet a játékmenettel, a leleményesebbek ugyanis már biztos rájöttek arra, hogy itt bizony nem csak semmitmondó pontok megszerzése lesz a cél. Az egyes dalok (amelyekből egyébként tizenöt van, és kisebb pakkokban nyílnak meg - az egy csomagban érkező nóták értelemszerűen azonos nehézséggel bírnak) három-négy részre vannak osztva, melyek mindegyike az adott probléma megoldásának egy-egy fontosabb lépcsőfokát jelképezi. Ezeken a helyeken rövidebb szüneteket találunk: ekkor a felső képernyőn nyomon követhetjük, mit értünk el az eddigi segítségnyújtással - a jó teljesítményt egy kör, a rosszat pedig egy X jelzi, ami szinkronban van a történések kimenetelével. Egy gyors példa a könnyebb megértés érdekében: a fent említett diákhoz például egyszer csak betoppan édasanyja egy tál kajával - a kissrác jó esetben vidáman konstatálja, hogy micsoda finomsággal lepték meg őt, bénázás esetén viszont hirtelen a saját nyakában találja az aznapi vacsorát. Teljesítményünket egyébként folyamatosan nyomon követhetjük az alsó screen tetején elhelyezkedő csíkon, aminek nagyjából az egyharmadánál kezdődik a rossz történéseket okozó felkiáltójeles zóna. Ez a csík pukkasztgatásunk sikeressége függvényében fog növekedni, illetve csökkenni, nullázódása pedig automatikus Game Over-t jelent - minden más esetben (akár csupa X-szel is) vidáman fejeződik be a történet.
A cselekményt általában képregényszerű állóképek segítségével követhetjük nyomon, ezek azonban amellett, hogy rendkívül stílusosak, sok-sok mozgó elemmel lettek ellátva, így annak ellenére is teljesen élvezhető a játék ezen része, hogy igazából nem is videókban mesélik el a történéseket - sőt, így talán még stílusosabb is az egész. Mindezen csak dobnak egy lapáttal a remekül eltalált hangok, és ha már ide érkeztünk, mindenképp beszélni kell az Ouendan zenekollekciójáról, hiszen ritmusjátékról lévén szó, egyértelműen ezt nevezhetjük ki a legfontosabb elemnek. A japán verzió esetében nem meglepő módon csak a keleti országból kerültek ki előadók, ám ez közel sem jelenti azt, hogy a felhozatal felejthető lenne, épp ellenkezőleg: szép kis repertoárt sikerült összelapátolniuk a készítőknek, amiben egészen biztosan megtalálja mindenki a saját kis kedvencét - nekem kapásból hármat is sikerült. Ráadásul úgy néz ki, a hozzánk érkező verzió soundtrack-jével sem lesz probléma, sőt, az Elite Beat Agents már húsz pályát fog tartalmazni, a csodásra sikeredett finálét pedig szerencsére átvették at Ouendan-ból - igaz, utóbbiban az aláfestésként szolgáló Ready Steady Go talán jobban illett az egész világot megmozgató problémához. Egy szó mint száz: nincs okunk az elégedetlenkedésre.
Az Inis ismét nagyot alkotott, és egy csodálatos zenés játékkal ajándékozta meg a DS tulajokat. Ha a ritmusérzék és az érdeklődés legkisebb jeleit is megtalálod magadon, akkor mindenképpen ki kell próbálnod az Elite Beat Agents-et - az addikció közel garantált!