[GC2019] Marvel's Avengers - előzetes

Marvel's Avengers - előzetes

ne5hVáradi Dániel2019.08.28. 23:00

A Sony és az Insomniac párosa már bebizonyította, hogy van még potenciál a képregényadaptációkban, a Squar Enix azonban némileg merészebbet álmodott meg. A Crystal Dynamics az Eidos Monteallal karöltve igyekszik elhozni nekünk a definitív Avengers élményt, legyen szó akár egyedüli, akár csapatos hősködésről.

A Marvel's Avengers kapcsán fontos megjegyezni, hogy a fejlesztés során 4 alappillért állítottak fel, melyek között a teljesen eredeti történet és az egyes karakterek eltérő képességeire építő harcrendszer is megtalálható. A történet egy balul sikerült ünnepléssel veszi kezdetét, mely után a Bosszúállók csapata eléggé szétzilálódik. Röpke 5 évvel később az AIM nevű szervezet a tudomány segítségével igyekszik megoldást nyújtani azokra a problémákra, amikre szerintük a szupererővel rendelkező egyének nem képesek. A mi feladatunk, hogy újraszervezzük a hősök csapatát és természetesen a világot is megmentsük. Bár a fentiek némileg hasonlóságot mutatnak az Infinity War-Endgame párossal, a készítők elmondása szerint a játék eseményei függetlenek a filmes univerzumtól, mindössze inspirációs forrásként támaszkodtak rájuk a több évtizednyi képregényes múlt mellett.

Az Avengers egyszerre kíván egyjátékos és kooperatív élményként is működni, ezt pedig több elemének köszönhetően teszi. Az első a küldetések során található felosztás, mely két eltérő kategóriába sorolja a missziókat: hero és warzone megbízások. Előbbiek felelősek a történet előremozdításáért, ezek kifejezetten single player megközelítésűek, hiszen rendre egy-egy karaktert emelnek ki és kizárólag rájuk koncentrálnak. Illetve ezeken keresztül tudunk újabb tagokat toborozni a Bosszúállók soraiba. Ezeknek némileg ellentétei a warzone küldetések, ahol már többedmagunkkal is nekivághatunk a teljesítésnek. Ezeknél a küldetéseknél a kooperatív multiplayer teljesen opcionális, ha úgy tartja kedvünk, magányos farkasként is szembenézhetünk az ellenfelekkel. Fontos adalék, hogy a warzone missziók amolyan töltelékfunkciót látnak el, a narratívára nem kifejezetten gyakorolnak nagy hatást, inkább csak mélyebb betekintést, kiegészítést adnak az eseményekhez.

A játék vázának szerves részét képezi a harc is, mely során az egyes hősöket a stílusuknak megfelelően kategorizálják négy eltérő kasztba: közelharci, távolsági, légi és földi harcot preferáló. Természetesen az egyes kategóriák között lehet némi átmenet is bizonyos karaktereket illetően. A közelharci összecsapások kapcsán elmondható, hogy a harcrendszer alapja leginkább a Rocksteady-féle Batman játékokból lehet ismerős, a különböző erősségű támadások mellé a kitérések, valamint a különböző speciálisok is fontos szereplőként társulnak. Ezeket egészíti ki például a Vasemberrel való légicsatározás és repkedés, valamint a gear és skill rendszer. Előbbit leginkább az Injustice 2 megoldásához lehetne hasonlítani, ahol is a karakterekre pakolt különböző ruha- és páncéldarabok eltérő passzív módosítókkal rendelkeznek, amiknek segítségével leginkább a saját stílusunkhoz igazíthatjuk a hőseinket. Utóbbi pedig a már megszokottnak számító képességfa rendszer, ahol az előrehaladás során nyithatunk új mozdulatokat és képességeket, amiket természetesen a gear rendszerrel is kombinálhatjuk.

A gearek kapcsán találhatunk majd különféle szettbónuszokat is, ezek pedig csak egy újabb réteget adnak ahhoz, hogy az általunk irányított Bosszúállókat a lehető leginkább a saját ízlésünkhöz igazíthassuk. A különböző gearek összegyűjtése többlépcsős folyamat része lesz, egyrészt a küldetések teljesítése előre meghatározott jutalmakat ad, így bizonyos missziókat akár többször is újrajátszhatunk, amíg a nekünk szükséges változatot megszerezzük. Emellé bejönnek a különböző kihívások teljesítése, valamint a véletlenszerűen kapott extra tárgyak is. Fontos adalék azonban, hogy a játék az általunk irányított karakternek dobál felszerelést (leszámítva a küldetések végi fix jutalmat), így ne számítsunk rá, hogy például Hulkkal zúzva fogjuk felpimpelni Tony Stark megannyi páncélját.

Ha pedig a ruhák szóba kerültek, a fejlesztők bejelentették, hogy ugyan lesznek olyan kinézetek, melyek valódi pénzért lesznek megvásárolhatók (ennek okára még visszatérünk), jelenlétük kizárólag optikai tuningban merül ki. Vagyis ezek a puszta kinézetek változtatásán és személyre szabásán kívül nem járnak semmilyen játékbeli előnnyel. A prezentáció során elhangzottakra alapozva a lootládák helyett mikrotranzakciós rendszert látunk lelki szemeink előtt, aminek szerepeltetése vélhetőleg a játék megjelenés utáni támogatottságán érhető tetten. A készítők megosztották ugyanis, hogy a premier után az Avengers ingyenesen fog új küldetésekkel és hősökkel gyarapodni, azonban ezek eloszlását és gyakoriságát értelemszerűen még nem részletezték.

Marvel's Avengers | Platform: PC, PS4, One | Megjelenés: 2020. május 15.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

2 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

14 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

18 órája
1

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
5

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==