Songbird SymphonyTeszt

Rengeteg olyan játék van, ami így vagy úgy a radar alatt marad - igaz ez főleg az indie címekre. A Songbird Symphony felett is nagy valószínűséggel elsiklom, ha a feleségem madár-mániája miatt nem klikkelek a játékról érkező hírlevelekre. Aztán az első trailerek megragadták a figyelmem (a hírszekcióba is kipakoltam őket), a játékot pedig gondoltam majd elintézem egy röpteszttel, csak had' örüljön az asszonyka - esetleg hátha rákap, mint tavaly a Yoku-ra. A Songbird Symphony aztán irtó gyorsan levett a lábamról. Platformerről van szó, de ilyet még nem pipáltam. Nem az ügyesség, ugrabugra a lényeg, hanem a felderítés, és az adott pontokon felbukkanó ritmusjáték-párbajok. … De ne szaladjunk ennyire előre.

Első blikkre a Songbird Symphony úgy fest, mintha a DOS-os VGA időkből pottyant volna az ölünkbe. A látvány nem túl acélos, a hátterek kicsit naív designnal vannak elkészítve, egyik-másik karakter pedig kissé butácskán van megtervezve. Ha csak ránézel a képekre, esetleg a trailerbe is belekukkantasz, adott esetben még amatőrnek is tetszhet, amit látsz. Pedig baromira nem az a játék. A JoySteak munkatársai nem használják tökéletesen a pixelgrafika stílusát, de egyedi, szerethető, és animációs tekintetében kiváló szereplőket pakolnak le Birb sztorijában.

Birb egy énekesmadár, annak is születik, sajnos a dallam tekintetében béndzsa képességekkel bíró pávák közé. Valami nincs rendben persze a fiókával, mindenki tudja, hogy nem ebből a közösségből való, és ő is érzi, hogy a valódi szülei után kell mennie. Fel is kerekedik, és erdőnek, mezőnek megmutatja zenei tehetségét, majd a bölcs baglyot is meggyőzve (valamint egy ősi dallam-rúna erejében bízva) vág bele a nagy kalandba.

Platformjátékról van szó, de tényleg nem a pixelpontos ugráláson van a hangsúly. A terep felfedezése sokkal fontosabb mindennél - a pályákon karakterekkel beszélgetünk, a hozzájuk tartozó tollakat pedig titkos járatokon keresztül gyűjtögetjük. És persze mindent átjár a zene. A vízcseppek kavicsokon való cseppenésétől a méhek döngicséléséig minden pályán megnyithatunk pár természetes zenei motívumot, így bővítve a pálya háttérzenéjét. Birb mindenben a muzsikát keresi, az aktív puzzle-feladványok és a különböző kapcsolók is a háttérzenére működnek, ilyenkor énekelnünk kell ritmusra, mint egy QTE-jellegű minijátékban.

Halálos szituk, urambocsá klasszikus értelemben vett ellenfelek sincsenek, ezért a küzdelmek, vagy a csúcsjelenetek is zenei musical-szám keretein belül zajlanak. A jóságos udvari fakopáncs, vagy a bagoly maga, mind-mind egy dalbetéttel készülnek, ahol különböző mintákban, amolyan Elite Beat Agents-esen, vagy Parappásan kell dalpárbajt vívni, máskor duettezni a madarakkal. Mindenki saját stílusban nyomja, így a szarkák baljós hip-hop jellegű betétekkel, a páva egyszerű táncolós mókával vár minket… és ahogy találkozunk ezekkel az állatkákkal, úgy nyitjuk meg az újabb hangokat, úgy bővül a rúna, és úgy lesz egyre komplexebb a kihívás.

Mivel a nehezedés nem túl meredeken íven emelkedik, ezért simán eseti játékosok is belehabarodhatnak a szimfóniába, de arra számítsunk, hogy sok az angol, a kalandjáték-szerű "ide menj, azzal beszélj" feladat. Lesz társunk is a történetben, ahol a több-karakteres puzzle megoldásokon lesz a fókusz.

Szomorúan konstatáltuk, hogy a durván megnyíló világhoz egy épkézláb térkép is segíthette volna a tájékozódást. A MIDI háttérzenét is lehetett volna valami komolyabb hangszereléssel megoldani, de ezzel legalább a retro terén következetes marad a játék.

Hihetetlenül aranyos, tele van kedvességgel, bájjal és muzikalitással - a Songbird Symphony a nyár egyik nagy meglepetése, amit mindenkinek érdemes kipróbálni, akik a ritmusjátékokat, vagy a vidám platformjátékokat kedvelik. PS4-re, PC-re is megjelent, de Switchen, hordozható módban csúszik igazán jól a játék, így ha van egy kis bátorságotok egy bátor kis énekesmadarat terelgetni, ne hagyjátok ki a JoySteak/PQube gondozásában megjelent játékot.