God Eater 3 (Switch)Teszt

Kezdjük azzal, hogy a God Eater 3 egy furcsa jószág. A sorozat ügyesen evezett a Monster Hunter farvizén, egyedüliként tartva magát vele szemben, pedig igény lett volna a stílusra más irányokból is. A Monster Hunter sorozat amúgy elég érdekes ívet járt be. Először a PlayStation gépein aratott, majd egy vargabetűvel átnyargalt a Nintendo-hoz, éles váltásokra késztetve a hithű szörnyvadászokat. Ezen az áldatlan állapoton segített a God Eater, ami először egy pofátlan nyúlásként köszönt be Playstation-ön, abban az időben amikor a Monster Hunter elhagyta azt, majd a GE franchise kitartóan el is jutott a harmadik részig. Közben egész szép számú rajongói bázist épített ki magának, és azt is bebizonyította, hogy nem csak a forrásanyag összelopkodott, átskinezett változata, hanem bizonyos aspektusaiban igenis túl tud mutatni rajta.

Ezek az aspektusok a történet és a harcrendszer. Az előbbinél a harmadik részben egy elég szövevényes kalandot kapunk (amit ugye az ihletadó fent említett címnél még nagyítóval is kár keresni), a harcrendszer pedig maximum első ránézésre tűnhet hasonlónak - egy óra játék után rádöbbenünk, hogy itt sokkal komplexebb csatákban lesz részünk, mint gondoltuk.Több fajtájú és szintű támadást kapunk, mindezt földön és levegőben elsütve, nem egyszer a mellettünk lévő, meglepően hatékony társakkal karöltve, ami néha olyan billentyű kombinációkat kíván, amire a Switch alapesetben nem teljesen van felkészülve. Nem győzöm hangsúlyozni egy handgrip beszerzésének fontosságát a kis kézi masinánkhoz, ha nem akarjuk, hogy minden ponton fájjanak az ujjaink egy-két lájtosabb csörte után.

A játék maga egyébként meglepően “portable”-barát, ha a küldetések felépítését nézzük. 20-40 perceket kapunk egy-egy dög levadászására illetve nyersanyag gyűjtögetésre, ami bőségesen elég lesz. Talán a későbbiekben lesz egy kicsit szűkösebb a keret, amikor folyamatosan ütni kell a dögök fejét, akik ráadásul előszeretettel menekülnek el nyalogatni a sebeiket. Ez állítólag "kedvez a kézikonzolos játékmenetnek", könnyű lezavarni egy-egy küldetést.

(Ugye egy időben úgy állt hozzá ezekhez a gépekhez jónéhány fejlesztő, hogy rövid szekvenciákkal kell operálniuk, mert úgyis csak utazás közben és rövid ideig használják az emberek őket. Nameg az elem is lemerült. Ezt a fejlesztői szemléletet elég sokáig nem tudták elengedni, annak ellenére, hogy egy sleep mód ma már sok mindent megold, és ami még a GameBoy-nál gond volt, mára már közel sem az.)

És, hogy milyen a God Eater 3 Switchen? Mivel portról beszélünk (úristen, hányszor leírtuk már ezt), nem ússza meg az összehasonlítást. Az átvezetők szépek, a játékmenet pedig pörgős. Minimális áldogatokat kellett csak hozni a portolásnál, a kissé alacsonyabb felbontás ellenére a nagygépes változattal bőven felérő változatot kaptunk. Kis képernyőn is áttekinthető a HUD, nincsenek kettes betűméretű szövegek, vagy statisztikák, amiket böngészgetni kellene, a szükséges infókat a játék elintézi egy-két piktogrammal, nem olvasgatással fognak a csaták eltelni.

Jól van, jól van, rövidre fogom, nem kell bökdösni... Szóval kapunk még egy tisztességes (ám iparosmunka jellegű) soundtracket, gyönyörű átvezetőket, angol és japán szinkront, valamint Switch exklúzív tartalomként local-coop-ot, valamint stabil képfrissítést. Összességében jó, hosszú és tartalmas lett a játék, nem kevés grinddal ami a stílus sajátja. Mennyi az annyi? Mondjuk egy nagyon erős 7/10. Nagyobb és összetettebb pályákkal valamint egy fokkal stilusosabb ellenfél designnal még mehetne ez az érték feljebb is a jövőben.

Shifty Fox

PS: a játék PS4 verziójáról készült tesztet itt olvashatjátok: KATT!