DraugenTeszt

Ragnar Tørnquist a Longest Journey alkotójaként vált ismertté, saját studiójának 1923-ban játszódó legújabb kalandjátéka pedig egy Isten háta mögötti kis norvég halászfaluba kalauzol minket, ahová az amerikai Edward Charles Harden eltűnt húga nyomát követi a vele utazó fiatal gyámoltjával együtt. A skandináv természetfeletti kriminek is beillő Draugen egy leginkább interaktív filmként vagy sétaszimulátorként jellemezhető alig párórás kaland, amely azonban tartogat pár kellemes meglepetést.

A Graavik nevű festői szépségű falucskába csónakkal egy fjordon keresztül érkező Edward és kísérője, a kamasz Alice („Lissie”) a helyi közösséget meghatározó Fretland családhoz igyekszik, akik utoljára látták az eltűnt Betty-t, ám a házukhoz érve a különös páros senkit nem talál. Mi több, mintha megállt volna az idő és az egész falu kihalt volna, a dombtetőn álló Fretland házig vezető úton egy lélekkel sem találkoznak. Ezzel kezdetét veszi a nyomozás immár nem csak Betty után, hanem annak felderítésére is, hogy vajon mi történhetett Graavikban.

A mindösze 3-4 óra hosszú, pár nap eseményeit feldolgozó kaland legfőbb sajátossága, hogy még ezen a világ által látszólag teljesen elfeledett helyen sem vagyunk szinte sosem egyedül, mert a cserfes (kicsit talán túlságosan is cserfes) Lissie végig ott van körülöttünk. A rejtélyektől teljesen felvillanyozott lány szinte folyamatosan beszél hozzánk, ötleteket ad, olykor kikéri a véleményünket - ilyenkor megjelenik pár válaszlehetőség, amelyből olykor csak egyet, olykor egymás után többet is választhatunk - vagy csak nyüzsög a háttérben. A történet is a helyben talált nyomok és feljegyzések mellett elsősorban a két főszereplő kapcsolatára és interakcióira épül már csak azért is, mert viszonylag korán rádöbbenünk, hogy az általunk irányított Edward mentálisan nem egészen stabil, ezért közel sem megbízható narrátor. A kissé merev és rideg szobatudós és a még gyermeteg és élénk fantáziájú lány erősen eltérő személyisége ad leginkább támpontot, hogy mindig valahol félúton keressük az igazságot, de ahogy haladunk előre, egyre több a furcsaság, és az idilli táj is meglepően sötét titkokat rejt.

Rövidsége miatt ennél többet nem igazán lehet elárulni a történetről, amely az egyébként viszonylag kicsi helyszín szépsége és hangulata mellett egyértelműen a Draugen legerősebb pontja. A nagyszerű írás olykor tévutakra visz és tartogat pár váratlan fordulatot, a végső nagy csavar azonban némi műfajban való jártassággal előre sejthető, ám ez mégsem vesz el az erejéből, ahogy a melankolikus lezárás után is jó érzés maradt bennem hiányérzet helyett. A párbeszédek és a szinkronhangok kiválóak, a Dreamfall Chapters-re emlékeztető zenét pedig ezúttal is Simon Poole szerezte. A csapat ezúttal is az Unreal enginet használta világa életre keltéséhez, amelyet a beállításokkal mókolva fekete-fehéren, vagy különböző szűrőkön keresztül is nézhetünk, Lissie animációja és mimikája pedig olykor egészen élethű - máskor sajnos kevésbé. Amin a Draugen némiképp elúszhat egyeseknél, az a két főszereplő milyensége (nekem Lissie néha sok volt) és a sétaszimulátorokra jellemző kevés interakció és relatív eseménytelenség: „csak” jövünk-megyünk, olvasgatunk, beszélgetünk, meg néha lerajzoljuk a tájat.

Szerencsére Tørnquisték nem ma kezdték a kalandjátékok készítését, ezért értenek hozzá, hogyan tegyenek egy kis helyszínnel, kevés szereplővel és csak első ránézésre pofonegyszerű cselekménnyel operáló rövid történetet izgalmassá és egyedivé. A Draugen nem csak a norvég fejlesztőcsapat korábbi játékainak és a skandináv krimik kedvelői, hanem bárki számára kellemesen borzongató egyestés kiruccanás lehet az álomszép virtuális fjordok és hegyláncok közé.

***Draugen | Platform: PC (tesztelt), PS4, Xbox One

Kiadó: Red Thread Games | Fejlesztő: Red Thread Games | Megjelenés: május 29.***