PSVR körképTeszt

Régen jelentkeztünk már PSVR körbetekintővel, pedig az elmúlt hónapokban is bőven akadtak érdekes és izgalmas megjelenések. Most a legfrisebb ásztól ugrálunk visszafelé kronológiai igényesség nélkül, de válogatott címekkel: fogadjátok sok szeretettel a mostani PSVR gyűjtésünket!

Lesz itt a csodálatos Zoink! csapat legfrisebb agymenése a Ghost Giant személyében. Állatokat terelgetünk egy debil idegen invázióban, rettegünk egy kicsit a The Persistence perzisztens gonoszai mellett, végül pedig istent játszva MOBÁzunk a Dark Eclipse (sajnos) gyorsan finishbe ért multis durvulásában.

Jó szemezgetést minden PSVR sisak alatt megedződött szempárnak!

A VR pozitívuma (mit pozitívuma, lényege!) elviekben az volna, hogy a játékos úgy érzi, tényleg ott van az események kellős közepén, de miután sok fejlesztő a már meglévő videojátékos sémákra próbálja ezt ráhúzni, a hatás olykor felemás tud lenni. Nos, a Ghost Giant ilyen szempontból telitalálat, ez a végtelenül kedves kis kalandjáték ugyanis babaház-jellegű 10-20 perces jelenetek egymásutánjából épül fel, ahol mi (a címben is szereplő Szellemóriás) a pálya közepén forgolódva szemlélhetjük a történéseket, olykor egészen fantasztikus perspektívaváltásokkal operálva.

A gameplay tulajdonképpen egy egyszerűsített point-and-click, ahol egy fiatal macskapajtást kell segítenünk mindenféle helyzetekben, az egyes jelenetekben kutakodva a kulcstárgyak után. Maga a stílus és a képi világ egyébként imádni való, a teljesen emberszerű, antropomorf állati karakterek szuper szinkronhangokkal kelnek életre. A kissé meseszerű felütés azonban ne tévesszen meg senkit, a sztori ugyanis nem is lehetne messzebb a gyerekestől - ilyen tálalás mellett még szívszorítóbb az egész történetív.

A Ghost Giant nem különösebben hosszú, nagyjából három óra alatt kényelmesen fel is göngyölíthető, ami után csak pár apró gyűjtögetnivaló marad az egyes pályákon. Ennél több azonban nagyon nincs is benne: a játékmenet határai nem igazán bírnak el többet - sőt, pár ponton már itt is előjönnek a Move-kontrolleres irányítás korlátai és pontatlansága (például amikor egy mágnessel kell „horgásznunk”). Néhány bosszantó pillanatot leszámítva azonban egy igazán szerethető játékot dobott össze nekünk a Zoink! csapata, amely agyunk mellett a szívünket is megdolgoztatja. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy napok múltán is pozitív hangulatban és jó kedvvel gondoljunk vissza Louis LaFleur és az Óriás meséjére.

8 / 10

Drag

***Ghost Giant | Fejlesztő: Zoink! | Kiadó: Zoink!

Megjelenés: 2019. április 16. | Ár: 7.490 Ft***

Teljesen nyilvánvaló, hogy az Animal Force nem a felnőtteket célozza meg a végtelenül egyszerű, de azért mozgalmas játékmenettel, a gyermeteg látványvilággal, vagy úgy az egész elképzeléssel. Nyilván én nem vagyok eléggé felszabadult, de képtelen vagyok túltenni magam a légkörben levitáló pandák, orrszarvúak és egyéb kedves, bár kissé szögletesen megrajzolt állatkák koncepcióján. A kicsiknek viszont pont kiváló a roppant meseszerű szcenárió. Az van, hogy az idegenek megtámadták a földet. Ez nem feltétlenül gyerek-kompatibilis alapállás, de az Animal Force megoldotta, hogy egy különösen érzékeny lelkivilágú négyéves is boldogan védelmezze a Földet mindenféle kedvezőtlen hatásokat kiiktatva a szellemi és testi fejlődésére nézve.

Szóval meg vagyunk támadva. Igaz, egyetlen űrhajóval, de azért megtámadtak bennünket. Az embereket meg kell védeni. Fair play alapon - érződik a didaktikus szemléletmód - egyetlen űrhajóval abszolváljuk a küldetést, ami tulajdonképpen a Move kontroller. Viszonylag kevéssé érződik, hogy ez egy tower defense típusú játék, stratégiára eleinte nem sok szükség van, absztrakciós képességre, amiben a gyerekek köztudottan bővelkednek, annál inkább. A cél az, hogy az idegenek ne rabolják el az embereket a Földről.

Ha valakinek megvan az a kellemetlen szokása, hogy rövid úton dialektikus lételméleti síkra tereli nagyjából a WC papír vásárlás kérdéskörét is, akkor feltűnhet a groteszk tény, hogy jellemzően veszélyeztetett állatfajok vállalják az emberiség megmentésének egyébként roppant szórakoztató feladatát. Mert ugye az első hősünk egy panda. Aztán, ha ügyesek vagyunk, szert tehetünk egy orrszarvúra. Meg van tigris és valami Anubisz-szerű, lila képződmény is, a bika pedig konkrétan torreádor jelmezben jelenik meg. Na, vajon mire gondolt a költő? Jó, a csirke, aki valamiért felvilágosodás korabeli francia szabadságharcos stílusban nyomja, nem feltétlenül illeszkedik szervesen a konteóba, de alapvetően vannak a gyerekek körében kedvesebb és közismertebb jószágok is a fentieken kívül. Cica például. Vagy nyuszi. Esetleg kutyus.

Visszatérve a játékra, az Animal Force elvileg egy casual partijáték, ami annyiban igaz is, hogy az irányítás és a játékmenet elsajátítása nagyon egyszerű és kézenfekvő, könnyű eredményesnek lenni, noha a tower defense műfaja nem feltétlenül erről híres. Itt tulajdonképpen az emberiség a torony, amit meg kell védeni, így random helyeken vethetjük be a védelmi erőket, mindig egyedi kombinációban és stratégia mentén. Az akadályként állított jószágok automatikusan kamatoztatják a képességeiket, ami lehet védelmi, támadó, vagy szupportív, csak a megfelelő helyre kell őket pakolni. Van többféle többjátékos mód is, ami már inkább a nagyobbaknak lehet érdekes. Egyedül játszani igazából nem akkora élmény, de el tudom képzelni, hogy négyévesen tudnék lelkesedni és pont nem zavarna a látványvilág, a fizika és az egész koncepció abszurditása. Nem lenne értelmezhetetlenül egysíkú és kihívásokat nélkülöző az első néhány pálya és örömmel lövöldöznék lassító lövedéket az idegen robotkákra a stratégiailag megfelelő helyen, a légkörben lebegő orrszarvúimmal.

Nem mondom, hogy az Animal Force egy ideig nem szórakoztató, de nem érzem elég motiválónak és kihívásokkal telinek, hogy viszonylag rövid időn túl lekösse a játékos vagy akár játékosok figyelmét. Főleg, ha nem kedveli/k a repetitív hanghatásokat. De azért el lehet bohóckodni vele egy keveset.

6/10

AliceWake

Animal Force | Platform: PC, PSVR (Tesztelt)

Kiadó: SIEE | Fejlesztő: ISVR

Megjelenés: 2018. | Ár: 4490 Ft***

A The Persistence nem egy kifejezetten friss cím, de egészen kiváló a maga nemében. Semmi különösebb extrára nem kell számítani, egyszerűen csak egy jó horror-koncepció, tisztességes technikai és grafikai kivitelezéssel. Mondjuk úgy, hogy "Dead Isolation Alien Space" a VR-ban. A The Persistence azt tudja, hogy semmilyen szinten nincs túlgondolva, nincsen kínos erőlködés, hogy több legyen, mint amit egy zombitlanítós címtől alapvetően elvárunk. A VR élménynek nagyon jól áll a sci-fi környezet, a narratíva pedig pont annyira komplex és hangsúlyos, hogy ne legyen útban, de legyen értelmezése kerete legyen annak, amit csinálunk. Jó érzékkel vegyíti a belső nézetes túlélő horrort és a hagyományos rouge játékmenetet, ami nagyon jól működik virtuális valóságban. Azt leszámítva, hogy én személy szerint idegbajt kapok a klasszikus rouge karakterisztikától. Állatira demoralizáló, amikor éppen a pálya legvégén, pont az utolsó másodpercekben lényegülünk át zombieledellé és kezdhetjük elölről a mindent is.

A történet egyébként roppant egyszerű és nagyon egybevágó a műfaji sajátosságokkal. A Persistence-szel valami történt a mélyűrben, mindenki meghalt (egyébként mi is), a hajó rendszere pedig hibás egyedeket kezd újragyártani, ráadásul sorozatban, akik a hajó megmentése helyett a mi elfogyasztásunkkal vannak elfoglalva. Serena, a központi intelligencia és a hajó gépésze viszont sikeresen kikukáz minket sértetlenül az adatbázisból és, tulajdonképpen kinyomtat, hogy tegyünk rendet. Rendet nyilván úgy kell tenni, hogy elfáradunk a hajó egyik végéből a létező legtávolabbi másik végébe. Ez úgy első körben, pontosabban az első néhány körben, nem kifejezetten egyszerű. Pontosabban kifejezetten nehéz. A túlélő jelleget azonban viszonylag gyorsan mérsékelhetjük. A karakter és a fegyverek is fejleszthetők. Mindkettőhöz dolgokra van szükség, amiket menet közben rekvirálhatunk.

Fegyvert tákolni a megfelelő pontokon lehet, saját magunkra pedig a kezdőponton jut némi énidő, amikor teljesítettünk egy küldetést vagy elhalálozunk. Utóbbi lesz a gyakoribb. A fegyvereketől és a képességektől ugyan elbúcsúzhatunk, de a fejlődéshez szükséges cuccok (Fab-chip, őssejt) megmaradnak. Ennek egyébként van haszna. Például nem invesztálunk újra olyan eszközbe, ami nem elég hatékony és menet közben az is gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy melyik területet kell(ett volna) fejleszteni, hogy annak értelme is legyen. Pro tipp: inkább a védekező- és tűrőképességre koncentráljuk a karakter esetében, ne a tűzerőre. Ezzel nagyon hamar nagyon komoly szintet érhetünk el, ami közel aránytalan túlerőt fog jelenteni a mi oldalunkon, de a garantált kezdeti bénázás után élmény lesz hatékony arzenállal haladni a folyamatosan változó és roppant hangulatos térben.

A grafika nem kifogástalan, a textúrák néhol szemmel láthatóan alacsony felbontásúak, de a látványvilág és a hangulat ezzel együtt is színvonalas. Az irányítás elsősorban kontrollerrel történik, célozni viszont fejmozgással kell, ami az első perctől iszonyú kézen(-fejen?)fekvő és precíz. Ha valaki kevésbé bírja a fejmozgás alapú folyamatos kameramozgást, kérhet fix fordulási szögeket, de úgy azért nehezebb pontosan helyezkedni. Van kooperatív játékmód is Android vagy iOS rendszerű eszközökre letölthető app formájában. A virtuális valóságon kívül tevékenykedő játékos kap térképet és hozzáférést a hajó rendszereihez, amivel például nyitogathatja az ajtókat. Ha segíteni akar. Ha szívatni, akkor küldhet a nyakunkra társaságot. Vagy minket olyan helyre, ahol garantáltan nem látnak szívesen. Ez, mármint az egyedüllét hiánya nyilván kicsit rontja a hangulatot, ami elég erős. Nem kell minden sarkon infarktust kapni, de a folyamatos feszültség és bizonytalanság adott.

A The Persistence minden szempontból az egyik legjobb túlélő horror cím a platfomron. Kifejezetten átgondolt, jól strukturált, technikailag és tartalmilag is profi kivitelezéssel, ami remek hangulattal és játszhatósggal párosul. Ajánlott darab!

8/10

AliceWake

The Persistence | Platform: PC, PSVR (Tesztelt)

Kiadó: Firesprite | Fejlesztő: Firesprite

Megjelenés: 2018. | Ár: 8990 Ft***

Van akinek a MOBA műfajától lesz hidegrázása, más a VR-től berzenkedik, de olyan is akad, amikor a két érzés pozitív hullámmal mossa el a gamer tudatát, és arra is van példa, amikor mindez egy játékon belül áll össze. A Dark Eclipse lényegében egy VR-ra gondolt battle aréna játék, amely a műfaj sajátosságai mellett bőven merít az RTS zsáneréből, és a távol-keleti dark fantasy stílusból. Elég izgalmasnak hangzik?

A játékmenet szerencsére a komplexitás (Piha, ez VR-ban igenis komplexnek számít!) ellenére jól kezelhető marad, akár DS4-el akár a PS Move irányítókkal játszunk. Istent játszva a harci térkép felett utasítgatjuk egyes egységeinket (kiemelten a hőseinket), a támadás, építkezés és mászkálkodás feladataira. Vannak hősi képességek, MOBA-ra jellemző mob-hentelések (sic!), és persze harcok, ahol a szerepjátékos elemek is alaposan beleszólnak majd a hirig végkimenetelébe.

A játék látványra nem túl erős, ráaádsul eléggé lapos a művészeti design is - ebből a koncepcióból talán egy kicsivel erősebb végeredményt is ki lehetett volna talán hozni ilyen téren.

Apropó, a játékot a Sunsoft (az a bizonyos, régi mesékből emlékezetes Sunsoft) hozta tető alá, amely a 90-es évek konzoljátékaihoz rengeteget tett hozzá. A Dark Eclipse-en is látszik a hozzáértés. A játék nem túl bonyolult, a meccsek nem túl hosszúak, a program pedig amúgy F2P elven van felépítve (mindenféle balansz-basszoló mikrotranzakció nélkül), így a legtöbb, műfajtól nem idegenkedő PSVR tulajnak ajánlott a kipróbálása, pláne, hogy a játék közössége szomjazza az értelmes újoncokat. Sajnos a játék 3.0-ás patch csomagja egyébként épp nemrég jelent meg, és ez az utolsó érdemi bővítés a játékhoz (legalábbis a tervek alapján). A PS Store is csak július 26-ig támogatja a DLC jellegű vásárlásokat, tehát most érdemes még kipróbálni a PSVR egyik különlegességét.

7/10

Sgt Pep

***Dark Eclipse | Fejlesztő: Sunsoft | Kiadó: SIEE

Megjelenés: 2018. | Ár: F2P***