Dance of Death: Du Lac & FeyTeszt

Point and click kalandjáték az Artúr-mondakör két legendás alakjával a főszerepben, akik a 19. századi Londonban keresik Merlint, és ennek folyományaként Hasfelmetsző Jack nyomába erednek. Jól hangzik? Annyira sajnos nem az, pedig ennyi alapján a történelmi hűségre is törekvő Dance of Death: Du Lac & Fey egyértelműen a „Klárinak való” kategóriába esik.

A Dance of Death főszereplője a hős lovag, Lancelot Du Lac és hűséges kutyája, Morgana Le Fey, akit a többség varázslónőként vagy boszorkányként, és Artúr király ármánykodó féltestvéreként ismer, a játék pedig azzal magyarázza ebsorsra jutását, hogy Merlin elátkozta gonosz tetteiért. Merlin varázslatának következményeként mindketten halhatatlanok és jelen kalandjuk a 19. századi Angliában kezdődik. A gyengéket oltalmazó lovag és beszélő négylábú társa 1888-ban egy démoni látomás nyomán Londonba, azon belül is Whitechapelbe érkezik, mert úgy sejtik, ott rejtőzik Merlin, aki visszafordíthatná Fey átkát. A varázsló utáni nyomozás szálai egy ponton összegabalyodnak a város szegény negyedében tevékenykedő sorozatgyilkos rejtélyével, aki később Hasfelmetsző Jack néven vonult be a történelembe. A látomások egy Mary Jane Kelly nevű helyi utcalányhoz is elvezetik őket, aki harmadik játszható karakterként maga is kiveszi a részét a brutális gyilkossági helyszíneket is érintő nyomozásból.

A Dance of Death első ránézésre egy erősen történetvezérelt, ám többé-kevésbé hagyományos point and click kaland, amely a közelmúlt egy izgalmas korszakába repít vissza minket, és annak egyik legnagyobb megoldatlan rejtélyét dolgozza fel egészen sajátos szemszögből. Sajnos az érdemei ezzel nagyjából kifújtak, játsztani ugyanis jobb esetben unalmas, rosszabb esetben pedig kimondottan frusztráló vele. Ennek egyik oka, hogy végtelenül lineáris, bugyuta utasításokkal (menj ide vagy oda, beszélj xy-al) végig a szádba rágja a teendőket, és szinte semmi agymunkát nem igényel. Csak végigjárja az ember, mint egy interaktív múzeumi tárlatot, és ha mégis elakad, az általában technikai jellegű problémából fakad. A másik komoly bibi a rettentő nehézkes irányítás és interakció: a karakterek vánszorognak, néha kigyalogolnak a képből, vagy képtelenek átvergődni a következő helyszínre, mert nem jelenik meg a továbbhaladáshoz szükséges lábnyom ikon. A legtöbb esetben az egér össze-vissza húzkodásával tudjuk felfedni az interakciós pontokat, és lehet ugyan váltogatni Du Lac és Fey között, de pár erre kihegyezett helyzettől eltekintve nincs gyakorlati haszna.

Nem véletlenül tanyázott a játék tesztje egy hónapig a limbóban. Saját lustaságom, izé, elfoglaltágaim mellett az is hátráltatta megszületését, hogy bár a szokottól eltérően már a megjelenés előtt egy hónappal kaptunk tesztpéldányt, a Dance of Death még hetekkel a hivatalos elstartolása után is játszhatatlanul bugos volt. Menteni nem lehet benne, és korábban csak a fejezetek elején mentett, ezért egy-egy bug miatt akár több órányi haladás is elveszhetett. Időközben rengeteg patchet kapott a játék, de még mindig elég rossz a helyzet. T-pózba meredt NPC-k, váratlan fagyások, eltűnő markerek és csak újraindítás után elhagyható helyszínek, csak hogy pár finomabbat említsek, de az is kellemetlen, amikor el kell menned a kikötőbe találkozni valakivel, aki ettől függetlenül ott áll pár utcával arrébb a szokott helyén is, csak épp nem tudsz interakcióba lépni vele. Néha a naplót becsukni és a képernyőről eltüntetni is kihívás, olykor a vizsgált tárgyakat sem lehet rendesen szemügyre venni, vagy valamiért csak a feljegyzések minden második oldala olvasható... bizarr bugokból nincs hiány.

Emellett a látvány is hullámzó, pedig az egyedi karakterdizájn lehetne a kaland lelke. Ezzel szemben a gyenge animációk, lázasan csillogó, halott Bambi szemek és közepes szájmimika miatt még a főszereplők is szörnyen festenek néha, a kevésbé fontos alakok közül pedig némelyik rettentően elnagyolt vonásokat kapott. A mindössze néhány képernyőnyi kézzel rajzolt helyszínből álló Whitechapel utcái olykor egészen hangulatosak, de a 3D-s karakterek mellé töltelékként berakott, papírmasé hatású 2D-s londoni lakosok rondák és kilógóak. Annyira azért még ők sem lógnak ki, mint a nevetségesen erőltetett kattintgatós akciójelenetek, amikből szerencsére összesen talán három van.

Amiben a Dance of Death az összképhez mérten kiemelkedő, az az elhangzó szövegek és a szinkronhangok magas színvonala, illetve a történelemhűség, amely a Hasfelmetsző Jackről szóló újságcikkektől kezdve megannyi apró részletben tetten érhető, akárcsak az Artúr-mondakör alapos körüljárása. Egy magamfajta angol-történelem szakos számára kitalálni se lehet jobbat, ám az esetlen megvalósítás itt is belerondít a képbe: a történet eseményei közt néha mintha semmi összefüggés sem lenne, az egyik nagy fordulat pedig látszólag minden előzmény nélkül következik be (vagy én nem értettem valamit). Hab a tortán, hogy nyolc óra kínlódás után rendes lezárást sem kapunk, csak egy folytatásra utaló, bénán nyitvahagyott záró átvezetőt.

A Dance of Death legfőbb érdeme az izgalmas (és korhatáros) téma, illetve a mondák és valós történelmi események ügyes vegyítése, amelyet azonban a gyenge technikai megvalósítás mellett annyi egyéb hiba és átgondolatlanság aknáz alá, hogy végső soron nem több egy zavaros, és csak jóindulattal középszerű kalandnál. Nagy kár érte, mert a korszak borongós hangulatát jól visszaadja és némelyik karakter egész érdekes, ráadásul még így is érezni, hogy volt benne fantázia.

5/10

***Dance of Death: Du Lac & Fey | Platform: PC

Kiadó: Salix Games Ltd | Fejlesztő: Salix Games Ltd, Tea Clipper Games Ltd | Megjelenés: április 5.***