Alapvetően nehéz helyzetben vagyok a Katana Zero-val. Az Askiisoft PC-re és Switchre megjelent side scrollere szigorúan leírás alapján nem sokat mutat. Adott egy pixelgrafikás, pörgős játékmenetű, neon színvilágú oldalnézetes "nindzsás" játék, instadeath-el megfűszerezve. Tucat ötlet? Ráfoghatjuk. Azonban az összkép teljesen mást mutat, mint amit elsőre gondolna az ember.
Lassan kijelenthetjük, hogy a '80-as évek nosztalgiájának, azon belül is a high-tech, esetleg cyberpunk vagy éppen tech noir világok hivatalos ábrázolásmódja a harsány neon fény. A Katana Zero is egy ilyen szivárványos, ugyanakkor sötét (és véres...nagyon véres) hangulatú világba helyezi a cselekményét. Ebben a világban kell Dragon nevű bérgyilkos szamurájunknak helytállnia, egy szál katanájával és néhány, a pályákon felszedhető, dobható extrával felszerelkezve. A játékmenet pörgős, pont annyira akasztja meg az embert, hogy egy pár pillanat alatt végiggondolja, mit és hogyan hajtson végre, majd a gördülékeny harcrendszerének segítségével végrehajtsa a tervet.
*“A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés.”
*
A játék gyakorlatilag egy puzzle játék, aminek a lényege, hogy a pályán megtaláljuk azt a lehetséges "útvonal(ak)at", amit végigdarálva kipucolhatjuk a pályát. A harc az egy ütés, egy halál elvet követi ami visszafelé is ugyanúgy működik, arra ösztökélve az embert, hogy az adott helyzetekben tökéletesen hajtsa végre a támadásait, amik során nem ritkát 4-5 ellenfelet is le kell zúzni, mire reagálni tudnának. Persze halál esetén sem kell kizökkenni és fél órás szakaszokon újra végighaladni, a szekvenciák ugyanis meglehetősen rövidek, a respawn pedig villámgyorsan történik, stílusosan egy VHS kazi visszatekerésének effektjével. (...amit az idősebbek jól tudnak, hogy nem volt szabad csinálni, mert kinyírta a szalagot, ugye?). Ha egy rész nagyon nem megy, akkor segítségül hívhatjuk Dragon felpörgetett érzékeit szimbolizáló "bullet-time"-ot, ami úgy tűnhet az elején, hogy túlságosan is megkönnyítheti a játékmenetet, azonban később ráeszmélünk, hogy a használata nem feltétlenül opcionális, sokkal inkább az ideális megoldások szerves része. Persze vannak akik nem használják, komplett végigjátszások vannak amik során egyszer sem alkalmazzák; akadnak olyanok is, akik a Dark Souls-t is 1-es szinten seggpucéran játsszák végig, viszont lássuk be, nem ez az általános.
*“Itt nem feltétlenül éreztem, hogy a játék ne lenne frusztráló...”
*
Arra a kérdésre, hogy nehéz-e a játék egyértelmű nem a válasz. Nem a jobbra gomb nyomvatartásából áll, a játék figyel arra, hogy pont annyi kihívást nyújtson, hogy ne legyen frusztráló viszont érezzünk egy adag nagy dózis sikerélményt, ha sikerül egy két pörgősebb rész.
Jópofa megoldás, hogy az elhalálozások illetve a respawn is simán illeszkedik a történetbe, hiszen amit végrehajtunk és elrontunk az nem a konkrét akció, hanem a főhősünk tervének megjelenítése a valós akciót a végén nézhetjük meg. Halál esetén közli is,hogy hmmmm... ez így nem működne. És kezdjük elölről. A történet során meg is magyarázzák ennek a prekogníciónak az eredetét. Apróság, de az ilyenek dobják fel az egyébként közepes ötleteket.
*“Vitán felül ezek a játék legszebben megvalósított részei.”
*
Miben nyújt ezeken felül többet, mint az indie side-scrollerek százai? Leginkább a sztorijában és annak tálalásában. Hálás feladat olyan játékot tesztelni, ahol nem alibizik el az ilyesmit, számomra mindig a játékok központi eleme volt a történet és a lore. Ami először egy egyszerű alibinek tűnik később egy szépen kidolgozott, meglepő mélységű háttérvilággal megtámogatott sci-fi-be torkollik. Nem titkolom, itt leesett az állam, ugyanis meglepett, hogy a stílusban egyáltalán nem gyakori mélységű történettel turbózták fel a játékmenetet. A bérgyilkolászós küldetések között a panelházunkban lakó kislánnyal haverkodunk, vagy pedig éppen a pszichológusunkkal analizálhatjuk az életünk miértjeit. A társalgások nem lineárisak, hanem felelgetős módszerrel vannak felépítve, a mellékvágányok mögé rejtve a történet java részét. Aki csak végigkattogtatja ezeket a beszélgetéseket, gyakorlatilag a játék lényegi részét ugorja át.
A pályák designjára nem lehet panasz. Meglepően változatos helyszíneket kapunk, nem egyszer egyedi megoldásokkal, ami nem hagyja kifulladni a játékmenetet. Hozzátartozik a témához a pixelgrafika megvalósítása. Van aki szereti, van aki fázik tőle, én személy szerint valahol a kettő álláspont között foglalok állást. Ha egyértelműen design döntés indokolja olyankor örömmel fogadom, a Katana Zero-hoz pedig ez érzésemre tökéletesen illik. Főleg, hogy olyan fény-árnyék hatásokkal és részletességgel dobták fel, amilyen eddig nem nagyon láttam a témában ilyen szépen kidolgozva. Az egészet még megspékelték a fejlesztők egy hangulatos synthwave zenei háttérrel, ami elég sokat hozzátesz a játék pörgésének fenntartásához.
*“Nincs is jobb, mint egy pszichológusnál üldögélni, miután lemészároltunk 50-60 embert.”
*
A Katana Zero nem lett hibátlan, de csak apróságokat tudok felhozni negatívumként. Kissé rövid, az ellenfelek pedig nem túl változatosak, viszont kárpótol érte a remekbe szabott történet, valamint annak tálalása, illetve a pörgős, beszippantó játékmenet és a gyönyörű vizualitás. Nyugodt szívvel ajánlom, számomra idén az eddigi legkellemesebb meglepetés!