A váratlan tömeg és a létszámlimit miatt kialakult hatalmas sorok láttán érkezéskor az életkedvem is elment, szerencsére azonban a szervezők segítőkészsége, és a korábbi rendezvényekről már jól ismert barátságos légkör a bejutás után hamar feledtette a kezdeti feszültségeket. Kora délutánra normalizálódott a helyzet, de kimenni sajnos továbbra sem igazán volt lehetőség, mert újra be kellett állni a sorba. A szervezők mentségére szóljon, hogy ha a helyi biztonságiak tűzvédelmi okokra hivatkozva nem hajlandóak egy bizonyos létszámnál több látogatót egyszerre beengedni az épületekbe, azt sajnos ők is kénytelenek ugyanúgy tudomásul venni, mint bárki más. A többségnek nem szegte kedvét a dolog, de azért remélhetőleg tavasszal már nem lesz ilyen probléma.
Aki akár csak egy MondoConon is volt, annak igazság szerint sok újdonságot nem tartogatott a mostani sem, hiszen a szokásos, hagyományossá vált programok várták: AMV-verseny, cosplayverseny, kerekasztal beszélgetések, workshopok, konzolok, társasjátékok, táncszőnyeg, és így tovább. Természetesen van egy egész évben a versenyekre és egyéb conos megmérettetésekre gyúró hárdkór réteg, de az emberek többsége nem ezek, hanem a társaság, és az előbb említett szuperlelkes keménymag produkcióinak megcsodálása miatt látogat ki. Sokaknak ezek a rendezvények jelentik az alkalmat arra, hogy az ország másik felében élő fórumos, vagy blogger ismerőseikkel találkozzanak, bevásárolják az aktuális kedvenc mangák legújabb kötetét, vagy csak a családias hangulatot kiélvezve, egyik programról a másikra járva egész nap ismerkedjenek, bandázzanak.
Sok távol maradó hivatkozik arra, hogy túl öreg már az ilyesmihez, és nem akarja a visítozva szaloncukrot hajigáló tizenévesek között égetni magát, pedig az új arcok mellett mindig rengeteg a visszajáró vendég, akiket már én is látásból ismerek az elmúlt tíz évből, holott meglehetősen rendszertelenül látogatom ezeket a rendezvényeket. Az olyan állandósult jelenségek mellett, mint a bugyirózsaszínbe öltözött cicalány-fiú, minden egyes connak van néhány jellegzetes figurája, aki a következő conig garantáltan beleég a retinádba (idén egy farkasnak öltözött furry úriember volt az egyik ilyen). A fényképész álcában nyomuló szexuális ragadozók legnagyobb bánatára télen a cosplayerek többsége kevésbé vetkőzik ki önmagából, de azért így is akadtak bevállalósabbak, és most is számos olyan igényességgel kidolgozott jelmezt lehetett látni, hogy esetenként komoly önuralmat igényelt azok viselőinek le nem tapizása.
A nagy érdeklődés ellenére mindig akadtak csendesebb zugok, ahol a megfáradt érdeklődő kicsit meghúzhatta magát, vagy némelyik stand összeszokott társaságával beszédbe elegyedhetett. A túlélés érdekében ettől függetlenül ajánlott falkába verődve, és legalább egy jó fényképésszel felszerelkezve nekivágni egy ilyen rendhagyó programnak, hogy minél gondosabban dokumentálva legyen a sok csodálatosan abszurd szituáció, ami ilyenkor spontán kialakulhat. A hozzám hasonló érdeklődők számára az egyik fő szórakozást egyébként is a cosplayerek becserkészése és kifaggatása jelenti, úgyhogy a látens stalker-hajlamokat is teljesen szabadon ki lehet ilyenkor élni. Introvertáltabb alkatok számára a konzolsarok nyújtott menedéket, ahol az olyan idei slágerek mellett, mint a Shadow of Mordor, vagy az új LittleBig Planet, rá lehetett cuppanni akár az örök klasszikus Duck Huntra is.
Azt gondoltam, kinőttem már ebből, de közel két év kihagyás után kifejezetten jól esett pár órára visszacsöppenni ebbe a színes, barátságos, és kicsit őrült közegbe. A jó társaságért, szórakoztató megjegyzésekért és az életmentő kávéért külön köszönet Komédiásnak!