Sacred 2 - próbakör

Sacred 2 - próbakör

liquidSomosi László2008.10.02. 16:16

A Sacred 2-vel való ismerkedés kezdetén az ilyenkor szokásos “mi történt az első részben” kérdéskör nyugodtan átugorható, az Ascaron jó érzékkel nem folytatást, hanem előzményt gyártott a 2004-ben megjelent germán Diablo-utánérzéshez.

Az előzmény pedig nagyon előzmény, a Fallen Angel alcímre hallgató második rész erős két ezer évvel tekeri vissza az idő kerekét. A világ ettől függetlenül nem változott, Ancaria klasszikus, a high-fantasy hagyományokból bőségesen táplálkozó univerzum, ahol a kard és a mágia mellett a technológia is tisztességes szerepet kap. A második rész sztorija is a klasszikus vonalat követi, a jóságos Seraphim faj jóságosan uralja a (meglepetés!) szintén jóságos T-energiát, ami olyan, mint a kőolaj, csak nem fúrják, hanem mindentől függetlenül létezik,és minden élet forrása. Még a mágiáé is. Az ilyesmivel mindig érdemes óvatosan bánni, a Seraphimok azonban ráunnak az őrködésre, és a T-energiát megosztják az elfekkel. A hegyes fülű népség nem bánik jól a rábízott kinccsel, egymásnak esnek, jön a belháború, a testvérviszály, és még a lekváros palacsinta ára is az egekbe szökken. A nagy háborúskodás eredményeképpen a T-energia elszabadul, városok pusztulnak el, a zöldellő vidék jó része pedig sötétbe fordul. Itt indul a játék, a Te áldásos (vagy kevésbé áldásos) tevékenységednek köszönhetően köszönt majd be a Jóságos Fény, vagy a Sötét Káosz uralma

.

A Sacred 2 egyik egyedi húzása, hogy a kampányt két oldalról (Fény és Sötétség) is végigjátszhatod. A játék elején választható hat karakterosztályból kettő kötött (a Seraphim csak jó lehet, az Inquisitor pedig csak gonosz), a többi állhat ide vagy oda, attól függően, milyen lábbal keltél fel aznap reggel. Mi vidámak voltunk, így a screenshotokon is előszeretettel mutogatott Seraphim-ra esett a választásunk. Mert ők az ősi faj, és mert dús keblei voltak a kishölgynek, meg minimális ruházata. Lássuk a kínálatot:

Seraphim: a fent már tárgyalt kishölgy, nagy pengékkel. Alapvetően kardot és pajzsot használó karakter, csinos kombókkal és speciális támadásokkal. Az egyetlen olyan karakterosztály, ami már az első részben is választható volt.

Shadow Warrior: egyszer már elhunyt, de akarata ellenére visszarángatták. Most dühös. Harcos karakter.

High Elf: minden varázslatok tudója, friss mágus-doktori diplomával a zsebében.

Dryad: tulajdonképpen druida, csak összekeverték a nevében a betűket. Imádja a természetet, leginkább távolról harcol, de a naturális mágiát is szívesen használja. Sejtésünk szerint vegetariánus, és legalizáció-párti.

Temple Guardian: a bedrótozott karakter, cyborg felhangokkal. A mechanikus támadásokban jó.

Inquisitor: a seraphim gonosz ellenpárja, harcol és varázsol is.

A karakterválasztáson túljutva vár minket a nagyvilág, ami a Sacred 2 esetében szó szerint értendő. A játéktér abszolút nyitott, és meglehetősen masszív - huszonkét négyzetkilométer járható be látható töltés nélkül. A kettes számú Sacred ilyen tekintetben inkább egy MMO-ra emlékeztet, a Seraphim küldetéssorozatának elején igen homályos cél (meg kell büntetni az inkvizítorokat jól) kerül a quest-naplóba, aztán hajrá, uccu neki, csinálj amit akarsz. Tennivaló lesz bőven, a sztorivonalhoz közvetlenül kapcsolódik 100+ misszió, és többször ennyi vehető fel az út mentén, a városokban, vagy a rengetegben bóklászó NPC-ktől. A kvesztek között sok a klasszikus, “menj el, öld meg, vedd el tőle, és add nekem” darab, szerencsére ügyesen variálva - a kedvencünk az a jóember volt, aki a farkasok által elragadott kedvencét (mint kiderült: egy tehenet) akart megbosszultatni velünk. Megtettük neki, mi is kedveljük a teheneket, különösen a bordák környéki részt. Kipucolásra váró dungeon-ök is akadnak, nem is kevés, a földfelszín és belső terek közti átmenet kvázi észrevétlen - itt sincs töltés.

Prezentációs szempontból a Sacred 2 csinos darab, és (PC-n) rendkívül jól skálázható. A fejlesztők elmondása szerint megfelelő mértékben butítva akár egy Intel grafikus alrendszerrel szerelt laptopon is elfut (ezt azért megnéznénk), és kétségtelen tény, hogy a csere előtt álló öregecske tesztgépünkön (Athlon 3500, Geforce 7900, két giga ram) medium beállítások mellett teljesen korrektül futott, belassulást csak a masszívabb harcoknál és a nagyobb városokban tapasztaltunk. Az izmosabb vasak tulajdonosaira külön is gondolt az Ascaron, a játék három DVD-jéből egyet teljes egészében egy nyolc gigás nagyfelbontású textúra-pakk foglal el - a telepítése opcionális, combos gép kell neki, de cserébe jelentősen megdobja az amúgy is tetszetős összképet.

A játék dicséretesen robosztus multiplayer komponenssel bír. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a novemberben debütáló konzolos verziókban egyszerre négyen (online, offline meg ketten), míg PC-n nem kevesebb mint tizenhatan kalandozhatunk ugyanabban a világban. A multi “drop in, drop out” rendszerű, vagyis bármikor csatlakozhatsz a cimborád játékához, és tetszés szerint el is hagyhatod azt.

Meddig kell rá várni? Ha PC-n játszol, akkor nagyon keveset: a Sacred 2: Fallen Angel gondosan magyarított verziója holnaptól várja az érdeklődőket a boltok polcain.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

18 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==