[DuplaTeszt] Operencia: The Stolen Sun

Operencia: The Stolen Sun

Gamer3652019.04.02. 20:00

Épp ma reggel sétáltam el a középiskola előtt, ahol pár éve még történelmet tanítottam, és bár mintha egy előző életben történt volna, mégis eszembe jutott, mennyire örültem volna akkoriban egy olyan játéknak, mint az Operencia: The Stolen Sun. Persze most sem örülök kevésbé, mert ez a közép-európai, de elsősorban magyar mese- és mondavilágból, valamint a történelmi múltukból táplálkozó, és műfajával a videojátékok közelmúltját is felelevenítő dungeon crawler egyszerre kuriózum és bárki számára hozzáférhető kaland. JóskaLand.

Igen, akár így is hívhatnák azt a magával ragadó mesevilágot, amelyet bő 30 óra alatt maroknyi hősünkkel keresztbe-kasul bejárunk tizenhárom különböző helyszínével, hogy visszaszerezzük az égről eltűnt Napot. De helyette hívjuk Operenciának, rövid o-val. A mesebeli hely, amelyet a meséink is csak futólag említenek a „valahol átkozottul messze” szinonimájaként, ezúttal főszerepet kap, és a Zen Studios elképesztő kreativitással töltötte meg olyan terepekkel, alakokkal, elbeszélésekkel és utalásokkal, amelyek egyszerre lesznek ismerősek és üdítően újszerűek.

Mivel a dungeon crawlerek prototípusának számító 1987-es Dungeon Master, majd az azt követő klónok a koromnál fogva kimaradtak, és jó kazuárként már csak a modernizált Legend of Grimrock játékokból ismerkedtem meg a műfaj főbb stílusjegyeivel, számomra a világ, és a nekünk magyaroknak pláne különleges téma jelentette az elsődleges vonzerőt. Ennek ellenére az Operencia mind szerep-, mind pedig kalandjátékként teljesen elkapott, mert a változatos játékmenet alapjait adó felfedezés, harcok, történetmesélés és feladványok nagyjából egyenlő aránya és megfelelő adagolása miatt jóformán lehetetetlen abbahagyni. A legtöbb labirintusszerű helyszínen egy-két óra alatt végig lehet érni, ami pont arra elég, hogy kellően megismerjük, és ne unjuk meg a jellegzetességeit, mielőtt a következő úticélunk ismét lenyűgözne, és mivel mindenhol el van rejtve pár érdekesség és csak később elérhető titkos zug, azon sem kell görcsölni, ha elsőre nem találunk meg mindent.

Kalandunk a legendákból előlépett Attila és Réka sárkányölő tanítószakasza után saját parasztgyerek karakterünk létrehozásával veszi kezdetét, akit a (regéből és általános iskolai magyar órákról ismerős) csodaszarvas álmában Brek király Anna-tó mélyén fekvő elátkozott kastélyába vezérel. Az álmait a szó legszorosabb értelmében követő ifjú hős itt találkozik a kupán vágott zsivány Jóskával, akit aztán később követ Mezey lovag, sárkányölő Sebestyén, Kőműves Kela, a hatujjú táltos Kampó, az égből pottyant Csilla(g), és egy díszes kompániával tartó furcsa vénasszony. Valamennyien érdekesnél érdekesebb történeteket osztanak meg velünk, ráadásul ezek az előre megírt, hol a tábortűz körül, hol útközben elhangzó párbeszédek nem csak a történet fonalát viszik tovább és a helyszínek hátterét mutatják be, de a kalandozásunkat is nagyon feldobják. A nagyszájú és a színes naplóbejegyzéseket is szorgosan gyártó grafomán Jóska szinte azonnal a szívemhez nőtt, aki pimasz megjegyzéseivel sosem rest társai tűréshatárát feszegetni, ám őket sem kell félteni, ha szócsatára, vagy történetmesélésre kerül a sor, és a fejtörők megoldásával kapcsolatban is előszeretettel osztják meg az ötleteiket.

Még izgalmasabb, hogy valamennyien egy tucat egyedi képességgel rendelkeznek, amelyek próbálgatásával és ügyes kombinálásával kikísérletezhetjük a számunkra leginkább ütőképes négyfős partit. A körökre osztott harcok elsajátítása ugyanolyan intuitív, mint a szabad kameramozgatással párosuló old-school tile-os mozgás, és az egyenletesen növekvő kihívás, illetve a szintlépések okán bővülő repertoár ügyesen rávezet az egyre összetettebb taktikák bevetésére. Nem mindegy, hogy az adott területre jellemző ellenfél mire érzékeny, mikor kerül sorra, és hol helyezkedik el a csatamezőn, mert ezek alapján kitalálhatjuk, kit vigyünk és kinek milyen spéci fegyvert és képességet tárazzunk be. A tábortűznél kotyvasztható varázsitalok és az extraerős csapatképességek bevetésének jó időzítése szintén sorsdöntő lehet. Bár a RNG néha elég gonosz, egy jól kiötölt stratégia esetén az amúgy is pörgős összecsapások sosem válnak vontatottá és kellő sikerélménnyel is kecsegtetnek. Zöldek, ratőrök, gyíkemberek, robot favágók… esélyük sincs!

A pontot az i-re a nevesített minibossok és főellenfelek teszik fel, akik csata közben némi csevellyel és jópofa idle animációkkal is szórakoztatják a csapatot (egyik kedvencem, amikor Déva váránál Ferdinánd csontváza harc közben a sorára várva néha szórakozottan elejti a kardját). Legkésőbb nagyjából ezen a ponton a történelemből gyengébbek számára is leesik, hogy a Zen Studios játékában összemosódnak az évszázadok, és fordulatos, illetve tragikus elbeszélésekben bővelkedő múltunk és mesevilágunk legkülönbözőbb szereplői és motivumai kerülnek olykor egészen váratlan logikai kapcsolatba egymással. Utunk során kóválygunk sűrű sötét erdőben, meglátogatjuk Attila sírját, eljutunk a sámánizmus fellegvárába, Bálványosra, majd az Élet Fáját és az égig érő paszulyt megmászva a rézerdőbe és az istenek földjére. Találunk hun és huszár fegyvert és páncélt, íjakat, kaftánt, busó álarcot, Lehel kürtjét és a hétmérföldes csizmát, a kultúránk ihlette felszerelésen és vásárfián túl pedig néhány új utakat megnyitó és rejtett kincseket felfedő varázstárgyra is szert teszünk, például egy griff tollára, egy fényt rejtő fiolára és egy varázs-ásóra.

A korábban bejárt helyszínek gyorsutazással elérhetőek és úgy lettek kialakítva, hogy mindig legyen is okunk visszatérni, ugyanakkor a játék nem kényszeríti ránk valamennyi titok felfedezését, a „sima” fejtörők megoldásához pedig szinte minden esetben kapunk kellő segítséget (a rézerdő négy kulcsánál azért kicsit billeg ez az állítás). A grandiózusabb központi feladványok megoldásához az elszórt pergamenek és karaktereink megjegyzései mellett az adott helyszín felépítése és kinézete is sokat segít, de többnyire még a mezei folyosók is te jó ég, hogy festenek! A lángokban álló falut rögtön a vízalatti vár követi, és mindegyik hangulattól csöpögő helyszínt élénk színek és sajátos látnivalók jellemzik, legyen szó göcsörtös faágakról, óriásgombákról, földből meredező, derengő fényű kristályokról, vagy várbörtönben esztétikus igényességgel szétszórt csontokról. A gyönyörűszép, mesekönyvbe illő rajzokból megelevenedő parallax átvezetők és a karakterportrék is ritka látványosak, és egy efféle szerepjátéknál az sem elhanyagolható szempont, hogy a menük sem csupán szépek, hanem letisztult és logikus a felépítésük is. Mindemellett az olyan apróságok is hozzájárulnak a játékélményhez, mint a tábortűz körül melegedő csapat látványa, vagy a sikerrel megoldott fejtörőket gyakran követő, pazar effektekkel feldobott átvezetők.

A pályákat valósággal életre keltő zene a Magyar népmesék beütésével egészen zseniális, de a gyakran hátborzongató hangok és zörejek is hozzáteszik a magukét az atmoszférateremtéshez (távoli farkasüvöltés Bálványoson, rád gondolok). A szinkronok többségére sem lehet panasz, mert a főszereplő és különösen Jóska (

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

7 órája
5

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

18 órája
6

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

23 órája

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

8 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==