The Caligula Effect: OverdoseTeszt

A mostani tesztalanyunk fogantatásához egészen a múlt ködébe, a PS Vita idejébe kell visszatekintenünk, amikor a - már azóta megboldogult - gépre szinte a semmiből érkezett a sokak által csak Persona-ripoff-nak bélyegzett The Caligula Effect. Az, hogy nem sikkadt el a játék, annak volt köszönhető, hogy az írója az a Tadashi Satomi volt, akinek a Persona első és második részét, valamint a PSP-s újrák sztorijait is köszönhettük.A játék maga nem lett világsiker, közepes értékelésekkel szépen elsüllyedt a limbóban mint egy ígéretes ötleteket felvonultató, de nem túl kidolgozott cím.

Itt vesszük fel a fonalat 2018-ban, amikor is bejelentették, hogy futnak a címmel még egy kört, ezúttal PC-n, PS4-en és Nintendo Switchen, amely verzió végül meg is jelent 2019-ben.

Közel nulla marketinggel idén kézhez is kaptuk az immár Overdose alcímmel ellátott Caligula Effect újrakiadást, ami azért egy picivel több mint az átlagos iparosmunka re-rilízek.

Elmondhatjuk: nem végeztek félmunkát a fejlesztők és teljesen az alapoktól építették újra a világot Unreal Engine 4 alatt, ami meglepően jót tett az egyébként sem csúnya képi világnak, de itt nem álltak meg az újdonságokkal. Kaptunk egy új, női főszereplőt, aki passzol a történet narratívájába, újrabalanszolták a harc nehézségét,a történetbe egy új szálat írtak, ami állításuk szerint közel megduplázza a játékidőt (ezt nem tudtam kitapasztalni lévén az eredeti játékot nem fejeztem be anno). Ebben az ellenséges csapathoz csatlakozhatunk, történet szempontjából pedig jócskán elmélyíti az eredeti verzióban egyébként felszínesen ábrázolt "sötét oldalt". Átalakították a UI-t, új zenéket kaptunk (ráfért), továbbá új csapattagokkal és befejezésekkel jutalmazzák azokat, akik ismét bizalmat szavaznak a játéknak.

A játék maga a klasszikus középiskolás, váltható csapattagos, szociális szimulátort/dungeon pucolós körökre osztott RPG vonalat képviseli. Alapesetben a városkánk egy szeletét valamint az iskolát kapjuk, mint játékteret, olyan mennyiségű szereplővel megtömve, hogy ha mindenkivel maximális szintű kapcsolatot akarunk kifejleszteni, akkor sosem fogjuk a játékot abbahagyni. Itt leginkább a Xenoblade-ek hálószerű kapcsolati térképére kell gondolni, keresztezve a Personák úgynevezett affinity bondjaival, azaz kötődési szálaival. Az egyetlen problémája talán az, hogy ilyen mélységű és mennyiségi tényezőket felvonultató rendszer egyszerűen felesleges.

Az időnk java részében a csapattagjaink valamint random NPC-k között fogunk szaladgálni, vagy a dungeon-öket pucoljuk, amik meglehetősen hosszúra nyúltak. Ezekben nem egy menet közel két órásra is elterpeszkedik, ami miatt nagyon hálás dolog a Switch sleep módba kapcsolásának lehetősége.

Hála az égnek harcnál hanyagolták a számomra automatikusan kizáró erővel bíró random harcokat, amikor a láthatatlan ellenfélnek nekimenve egyszer csak belecsöppenünk az összecsapásba. Ha akarjuk az ellen nagy részét kikerülhetjük (bár ennek sok értelme egy RPG-ben nincs, de a lehetőség adott.)

Harcrendszerben a szintén a Persona játékokra hajazó körökre osztott RPG-t kapjuk, megspékelve egy két egyedi húzással. A harcok során kiválasztott támadásunk esetleges következményét meg is nézhetjük előre (JÓL ÉRTEM? igen),, így kimarad a trial&error kísérletezgetés, hogy melyik támadás milyen hatással lesz az ellenre. Az új kiadásban kapunk még egy új csapás fajtát is, az Overdose skilleket amik a harc során töltődnek fel és csak egy idő után süthetjük el őket. Ismerős érzés lesz annak, aki életében egynél több RPG-t próbált ki.

Több kritika érte a játék nehézségét, miszerint a normál nehézségi fokozat az A gomb nyomkodásával végigvihető mindenféle taktika nélkül, ezért érdemes egy kicsit feljebb tolni a nehézség csúszkáját, ha szeretnénk a harcrendszer érdemi részét is kipróbálni. Már csak azért is mert a már fent említett "social link"-ek kiépítése általában valamilyen passzív skill-t vagy új csapattagot ad, aminek közel semmi értelme, ha a harcban eleve nincs kihívás. Elvileg balanszoltak a nehézségen, de ebből sokat nem vettem észre. Ami viszont szembetűnő volt, az az, hogy a harcok vizualitását jócskát átfazonírozták, a körökre osztott harcra való átállás is teljesen más lett, továbbá a kamerakezelést is átdolgozták, jobban követhetően a történések (az eredetiben a karakterünk gyakran szimplán kitakarta az egész támadást).

Itt el is érkeztünk a játék komolyabb problémáihoz.

Sok érdekes ötletet felvonultat a Caligula Effect Overdose, kezdve a hihetetlen méretű, már említett szociális hálótól harcok során használható kombózási lehetőségekig, de ezekkel nem tud igazán élni a játék. Egyszerűen nem találja meg a középutat, ezért az NPC-kkel való kapcsolat fejlesztése gyakran agyatlan grindolásba fullad, ha pedig ezen túl is lendülnénk, ott van a közel értelmetlen volta is, hiszen mind a skillek feleslegesek, a csapattaggá toborzás pedig szintén értelmetlen, tekintettel arra, hogy az alap csapatunk bőven elég leverni mindenkit.

Ugyanide tartozik a területek bejárása. Meglepően nagy a játéktér, de nem kapjuk meg mellé a Personákban olyan idegölően zseniális idő-managementet, amit "illett volna" ellopni. Kár érte.

Kénytelen vagyok a negatív oldalra felróni a zenéket is. Az előző verzióhoz képest egy kibővített repertoárt kapunk, ami nagyon nem ártott, de még így is kevés, sokáig észre sem vettem. A már említett dungeon-ök témái nagyon unalmasak tudnak lenni mire a végére érünk, még úgy is, hogy általában a helyzethez igazodó dinamikus melódiákat kapunk. A zeneszerzőt is a korai Persona játékokból kapjuk egyébként, úgyhogy itt is visszaköszön a nosztalgia faktor, személy szerint azoknak a játékoknak is az egyik komoly problémái voltak a repetitív zenei témák.

A történetet fedje balladai homály. Ismerős lesz innen onnan, de nem tagadhatja le a gyökereit, kellő mértékű szimbolizmussal és társadalom kritikával nyakonöntött sztoriba csöppenünk, ami még ha nem is rengeti meg a világot, azért megér annyit, hogy mindenki spoilerek nélkül vágjon neki.

Mivel a Switch verzióval játszottam, értelemszerűen arról rendelkezem első kézből származó információkkal. A játék dokkolva állítólag 720p, mivel nincs itthon vonalzóm, így elhiszem a külső kézből származó információt. Kivételesen sajnos dokkolva sem váltja meg a világot a cím, viszont handheld módban még ehhez képest is eléggé...elmosódott? Talán ez a legjobb szó rá. Mostanra sajnos általánosnak mondható, hogy az áriratoknál ezt kapjuk. Framerate gondok is akadnak, nem szoktam ezen lovagolni, de azért néha elég szépen be tud döccenni a kép.

Hogy mi is a végszó? Annak, aki PC-n vagy Switchen játssza hiánypótló, lévén nekünk nem jutott az Atlus sorozatából, de PS4-en, főleg a Persona 5 árnyékában nem hiszem, hogy labdába rúghatna. A végső pontszámhoz a PC és Switch tábor képzeljen hozzá +1-et. Nagyon klassz ötletek vannak benne, tényleg, de egy kissé súlytalan lett a Caligula Effect Overdose. A potenciál viszont megvan benne, erre az alapra pedig lehetne építeni a jövőben.

Shifty Fox

6/10