[Teszt] Trials Rising

Trials Rising

VegaNagy-Sz. Ferenc2019.03.13. 08:00

A világ egyik legkönnyebb játékfejlesztői kihívása lehet új Trials játékot készíteni. Na persze. Adott hozzá a nyolcvanas évek óta betonstabil játékmechanika, ideális esetben kell hozzá két stick és két triggergomb, precíz fizikai modellezés, és már csak vasvillával kell hányni bele a tartalmat. Egyszerűen nem lehet rossz a végeredmény, mintha egy sportjáték sokadik iterációjáról lenne szó. És pont ezért a világ egyik legmasszívabb kihívása is egy új, az előzőnél valamiben jobb Trials játékot letenni az asztalra. A Ubisoft szerencsére nem feji szikkadtra ezt a tehenet, ha a Blood Dragont nem számítjuk (ne tegyük), öt teljes évet kellett várnunk erre a folytatásra. Meg is érte, meg nem is. A Trials Risingból a Switch verziót kaptuk tesztelésre, és bár akadt egy-két szemöldökráncolós pillanat, most már legalább Nintendo konzolon is elérhető ez a páratlan sorozat.

Ami természetesen változatlan maradt, az… szinte minden. Adott egy (több) motor, aminek a nyergében kell maradni a teljesen extrém környezet legyőzésével a kijelölt szakaszokon. És közben minél gyorsabban menni. Az első pályákon (“beginner”) nyomjuk neki, ahogy tudjuk, aztán hamar megkapjuk az arcunkba az első megoldhatatlannak tűnő szakaszt, ekkor a very easy besorolással röhög a képünkbe a játék, innen még nagyjából hat-nyolc nehézségi szint van a végéig, és nagyjából száz pálya. A Trials meglehetősen nehéz, de csodásan tanulható (és aki már játszott valamely korábbi részével, az hosszú kihagyás után is hozni fogja magával a korábban megszerzett tudást, mert "trájelszezni" pont úgy nem lehet elfelejteni, ahogy biciklizni sem). Mindig bedob egy-egy olyan kombinációt, aminél háromszor-négyszer tutira rontunk és el sem tudjuk képzelni, hogy lehet tökéletesen végigmenni azon a pályán. Aztán rákkal - és néhány új ősz hajszállal, meg némi tapasztalattal - később úgy megyünk vissza ezekre, hogy szinte csukott szemmel száguldunk keresztül a legnehezebb akadályokon is. Egyszerűen meg kell érteni a fizikai működéseket és ki kell tudni vitelezni a trükköket (még ha a cikkíró borzasztó hunglish nyelvtani szerkezeteket is gördít az utadba) - ez két külön dolog, akinek csak az egyik megy, az nagyjából középtájékon azért fog majd néhány alaposabb pofont is kapni.

Ha ki kell emelnem valamit, amit a Rising jobban csinál, mint bármelyik elődje, két dolgot tudnék mondani. Az első a pályadesign vizuális oldala, a második pedig ugyanennek az összetevőnek a dinamikája. Ha azt mondom, hogy a Trials Rising szép, nem mondtam semmit. Szép sok minden lehet. Viszont olyan aprólékos kidolgozottságú minden pálya, hogy ilyen gyors és odafigyelős játékmenet mellett ez már-már tékozlásnak hat. A tematikát ezúttal a világ érdekes látnivalói, helyszínei adják, így megfordulunk minden kontinensen, a legtöbbször (jó értelemben) agyament helyszíneken. A napsütötte utcákról egy pillanat alatt Bukarest csatornahálózatába hajtunk, a Szibérián keresztülhaladó vonaton is berendeztek nekünk egy teljes szakaszt, fel tudunk ugratni egy repülőgép csomagterébe, de a példák tényleg szinte vég nélkül sorolhatók. Olyan szinten egyedi minden második helyszín, hogy nem is nagyon emlékszem olyan játékra, legyen szó bármilyen zsánerről, ami ilyen nagy számban vonultatott volna fel ennyi érdekes látnivalót. Az abszolút kedvencem, amikor a toszkán borvidéken egy gigantikus borerjesztő hordóban landolunk, majd a plafont átszakítva a pincerendszerben folytatjuk. Vicces, hogy egy ilyen motoros játék nyújt olyan felejthetetlen élményeket, amiket sehol máshol nem kapnánk meg. És akkor a dinamika. A korábbi részekben már próbálkoztak azzal, hogy a statikus, kiszámítható pályaszakaszokat minél több mozgó történés tegye még kiszámíthatatlanabbá. Ez mostanra érte el azt a szintet, amikor még érdekes a dolog, de ennél több már nem kellene, mert már-már tervezhetetlenné tesz egy-egy szakaszt, hogy pl. a billenődeszkának melyik centiméterére érkezünk rá felülről, ugyanis egy pixelnyi tévedés jelenthet öt másodperces újrakezdést is. De alapvetően tényleg jó ezeknek a pályelemeknek az aránya, a nehezebb pályákon értelemszerűen gyakrabban előfordulnak, hiszen sokkal több skill kell a túlélésükhöz.

A Trials Rising tökéletes mechanikáját majdnem sikerült ugyanakkor tönkreverni az annyira, de annyira 2019-es metagame-mel. Hiába vagy a legjobb, hiába hozod aranyra a pályákat, a játék csak akkor enged tovább, ha elértél egy adott szintet. Van tíz vagy tizenegy pályacsomag, az első ötben úgy rohanhatsz előre, ahogy csak tudsz, akár bronzokkal is. Aztán érzed, hogy az egészséges haladás már nem elég, neki kell állni tapasztalati pontot farmolni a továbbjutáshoz. Egy motoros játékban, érted? A térképek persze tele vannak úgynevezett “contractokkal”, amelyek ilyen-olyan feladatok teljesítését (csinálj hat hátraszaltót, kettőnél többször ne essél el, nyerd meg a futamot stb.) jutalmazza, de a kapott díjazás és a szintlépés görbéje teljesen más ütemben tör a magasba, úgyhogy egy idő után azt veszed észre, hogy csak farmolsz és farmolsz, hogy láthass néhány új pályát. Egy F2P mobiljátékban még úgy-ahogy megértené és elfogadná ezt az ember, itt már kevésbé. Csodálkoznék, ha egy jövőbeli patchben nem állítanának ezen valamit. Aztán itt van a szintén modern lootbox rendszer, ami ugyan tényleg csak kozmetikai dolgokat tartalmaz (és nagyjából ugyanaz a működése, mint az Onrushban, szerintem van egy Ubisoftos prezi erről, amit kötelező jelleggel megkap az összes stúdió), de teljesen érdektelenné válik az első néhány kinyitása után. Vannak ugyan jópofa dolgok benne (töltőképernyős beállások, sisakok), de amikor a hatvanadik matricámat nyitottam ki, vagy amikor ugyanazt a cipőt ötödszörre adtam el, akkor rájöttem, hogy a nyitogatás kevesebb örömöt nyújt, mintha azt a néhány másodpercet a szoba sarkának bámulásával tölteném, szóval elhagytam. Azóta boldogabb játékos lettem.

A játékhoz jár egy pályaeditor is, ezt Switchen próbálgatva már-már használhatatlannak éreztem, és valószínűleg inkább PC-n van esély arra, hogy kialakuljon valamilyen komoly modder-közösség, mert kontrollerrel szerintem közel kezelhetetlen az egész. Ha már a Switch verziónál tartunk, igazán örömmel töltött el, hogy a leaderboardok teljesen cross-platformok és országra szűrhetők, szóval ha a haver épp egy másik konzolon tolja, akkor is össze tudjátok vetni az eredményeiteket. Valahol ez a Trials egyik fontos célja: menni egy tökéletes kört, izgatottan rányomni a “hányadik vagyok” gombra, majd sírva fakadni, hogy a tökéletes kör valójában mennyire tökéletlen volt. A rossz hírem a Switch- és a billentyűzettel játszó PC-tulajoknak, hogy jó eséllyel sosem lesznek csalás nélkül a ranglisták élén. Az analóg gázadás és -elvétel hiánya ugyanis kezdetben csak zavaró, később azonban szinte más ligába sorolja a játékost. A multiplayerről is csak Switchen tudok nyilatkozni, sajnos már a megjelenés hetén is nehéz volt ellenfeleket találni (általában két-három perc alatt jött össze egy négyes csapat a maximális nyolc helyett), és az a ritkább, hogy végig is megy a három pályából álló köbcenti-méregetés, mert vagy kilép az, akinek rosszabbul megy, vagy simán kidob a program egy-egy menet végén. Mivel a szellemszerű ellenfelek ott vannak az egyjátékos tartalomban is, igazából a szinkron multinak úgyis csak akkor van értelme, ha ismerősökkel játszod, valószínűleg ennek is betudható a viszonylagos érdektelenség.

A Trials Rising a fenti különös design döntések ellenére is fantasztikusan jó játék, bár mondjuk ezzel a mechanikával nem is nagyon lehetett volna elszúrni. Hatalmas öröm minden teljesített akadály, pálya és megszerzett arany, nem véletlenül szerepel a töltőképernyőn a leggyakrabban az a mondat, hogy még éjjel kettőkor is akarsz majd még egy utolsó menetet menni, mert tényleg. Ha az előrehaladás egy picivel barátibb formában történne (ki gondolta volna, hogy ez frusztrálóbb lesz, mint nyolcadszorra is elrontani egy ugratást), simán lehetne az új etalon a sorozat történetében - a pályadesignt tekintve persze már most is az. Aki a mindenféle jelmezre pénzt ad, az tegye csak, szerencsére a karneváli bohóckodás nélkül is teljes értékű élményt biztosít a Trials Rising.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

21 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

1 napja
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

2 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

4 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

7 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==