[Teszt] MX vs ATV All Out: Anniversary Edition

MX vs ATV All Out: Anniversary Edition

mcmackoGéczy Attila2019.03.10. 11:56

Ha valaki számon tudja tartani az évek alatt megjelent MX Vs. ATV játékok sorát, annak minden elismerésem. A tavalyi MX Vs ATV: All Out-ról még csak hallani sem hallottam, pedig a THQ gondozásában jelent meg a játék, és bizony ezt is az a Rainbow Studios pattintotta össze, akik az eddigi epizódokkal is bíbelődtek. Miután ár-érték arányban nagyot zakózott az All Out, a készítők és a kiadó újra nekiszaladtak a játéknak, ami ezúttal egy Anniversary Edition kiadás formájában ölt testet. Az eddigi apró javításokat és tartalmi frissítéseket is megkapta az évfordulós kiadás, ráadásul az alapjáték+DLC kombó árától jóval olcsóbban, 30 Euró körül már szedhető is a pakk. Jó ez nekünk?

Alapvetően nem rossz: az MX Vs ATV: All Out az első pillanataiban egyszerre nosztalgikus és van benne egy csipetnyi modern is. A járgányok kellően jól, mondhatni intuitíven irányíthatók, a terep pedig nem csúnya, látszik rajta az Unreal motor jótékony hatása. Emlékszem, vannak olyan MX játékok, ahol csak a járgány terelgetésének betanulásával órákat lehetett szenvedni - itt harminc perc alatt nagyjából találtam magamnak egy olyan középutas megoldást, amivel sikeresen boldogultam, és közben éreztem, hogy fejlődési lehetőségem is van még további trükkök alkalmazására. (Pl. a váltózás vagy a lendület, súlypont áthelyezések tökéletesítéseivel még lehet javítani a játékstílusomon.) A betanító pályán átvergődve öles tartalom tárult fel a szemem előtt, ami hatszögrácsos térképeken teríti el a nagyesemények kisebb feladatait. A listában benne volt mindenki kedvenc kalapos gitárosa, azaz Slash által fémjelzett bajnokság, a kecskefarm™ és a nagy nemzeti arénaharc, azaz a korábbi DLC-k tartalma is. Van belső rendszerű, gyűjtögethető pénz, amivel mikrotranzakciók nélkül is ügyesen fejleszthetjük a cuccainkat, akárcsak a régi szép időkben. És eskü még valami Tony Hawk-hangulat is felütötte a fejét a kusztomizációs lehetőségek, a trükközések, és a viszonylag komoly OST-nek köszönhetően, amiben az egyik ős-kedvencem, az Offspring is szerepel pár dallal. (Régen hallottuk utoljára videojátékban az All I Want-ot. Plusz két pont, nem?)

Aztán jöhet a játék mélyebb megismerése, ráeszmélünk arra, hogy az AI közel tíz év alatt mit sem fejlődött, és a pályák kialakítása, a helyszínek mérete, a kép tisztasága… mind-mind hagynak kívánni valót maguk után, mégpedig nem is keveset. A bajnokságok továbbra is száraz, pontról-pontra haladást felvonultató feladatgyűjtemények, a gépi ellenfél elleni játék furcsa és darabos. A vasak osztályai és a motorra, ATV quadra aggatott fejlesztések gyakorolhatnának nagyobb hatást is a játékmenet karakterisztikájára. A pop-up, a felbontás és a képfrissítés még Xbox One X-en is vicces, ráadásul a térérzet is valahol egy-másfél generációval korábbi élményeket idéz. Mondanom sem kell, bár az Anniversary Edition a teszt után pár nappal jelenik meg, a multi szerverek is konganak az ürességtől. Az alapjátékkal mára nemigen játszik senki sem.

Marad hát megint egy olyan MX vs ATV epizód, amely a mérleg mutatóját közpére pöccenti. Lehet valakinek megér többet is, mások pedig még ennyi kakaót sem éreznek majd a játékban. Az ipar nagyágyúi durván elmentek már (évekkel ezelőtt) emellett az általános minőségi szint mellett. Tehát az ilyen megjelenéseket vagy lentebbre kéne pozícionálni (árban, ambícióban, méretekben), vagy csak simán az árkádos játékosság rutinját kellene teljesen újragondolni, hogy a mókafaktor erősödjön a korosodó körítés mellett. De ennek a feladványnak a megfejtése talán maradjon a Rainbow Studios feladata, a játékosok pedig döntsenek aszerint, hogy mennyire vágynak egy kis dombon düdörgős hupákolásra az MX vs ATV All Out terepein …

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 órája

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

11 órája
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

18 órája
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

1 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

2 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

2 napja
21

Heti megjelenések

2 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

4 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

5 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

6 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

6 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

7 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

7 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

7 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

8 napja
8

Heti megjelenések

9 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==