[Teszt] Jump Force

Jump Force

ne5hVáradi Dániel2019.02.26. 10:00

Komoly tudás és elszántság kell ahhoz, hogy egy alapvetően jól hangzó koncepcióból majdhogynem pocsék végterméket hozzunk össze. Azt hihetnénk, hogy az elsőre közel tökéletes fanservice-nek hangzó, népszerű mangahősök egy játékba zsúfolása minden kicsit is fogékony számára azonnali aduászészként vezeti fel a Jump Force-ot. Talán így is van, a végeredmény azonban a legtöbb elemében csalódást keltő produktum lett.

Egy verekedős játékban a történet majdnem teljes egészében zárójelbe tehető, hiszen funkciója nem több, mint hogy valami ürügyet adjon rá, hogy miért is kell nekünk bizonyos karakterekkel oda-vissza püfölni egymást. Nincs ez másként a Jump Force esetében sem, itt azonban annyira blőd már az egész felütés is, hogy a készítők el is szégyellhetnék magukat. Történik ugyanis, hogy a világunk akkora veszélybe kerül, hogy a másik univerzumban létező mangafigurák átugranak hozzánk, hogy rendet tegyenek, mi több, az általunk irányított karakter lesz az események központi szereplője és természetesen minden rossz megszüntetője. A felütés egyik felét még meg is érteném, hiszen kellett valamilyen indok, amivel például egy légtérbe engedhetik Gokut és Narutot. Azt viszont elképesztően nehezemre esett megemészteni, hogy ehhez minek kellett kiegészítésként a való világot is bevonni (még akkor is, ha bizonyos mangák előszeretettel tesznek ilyet, elég csak a Bleach-re gondolni a népszerűbbek közül), hovatovább egy, az eseményekhez teljesen nélkülözhető kitalált karaktert is hozzácsapni (ugye ezek lennénk mi). Az egész megvalósítás annyira erőltetettnek hat, hogy pillanatok alatt képes hazavágni az egész hangulatot.

Ami megmenti ezt az egész ötletet, az a karaktergenerálásban rejlő lehetőségek, aminek segítségével a felhasznált mangák rosterben szereplő karakterei mellett a kimaradt kedvenceinket is megalkothatjuk. Így ha például Urahara Kisukével vagy Hyuuga Hinatával szeretnénk elkenni például Frieza vagy Toguro száját, nos, erre minden lehetőségünk meglesz. Vagy akár kombinálhatjuk is kedvenc mangáink karaktervonásait és igazi hibrid harcost hozhatunk létre. Ez egyébként a játék harcrendszeréhez is kifejezetten tud passzolni, így talán ezzel a megoldással járunk a legjobban. Leendő világmentőnk megformálásánál nem csak a kinézetét szabhatjuk meg, de egyúttal az általa preferált harcmódot is megadhatjuk. Bevallom, ennek jelentőségét nem igazán sikerült megértenem, mivel az igazi figyelmet az ismert támadások lemásolásával hívja fel magára. Külsőnk megalkotása után a tutorial teljesítése után 3 kezdőcsapatból kell belépnünk egybe, ennek pedig a kezdőtámadásaink miatt lesz haszna. Mindhárom csapat a reklámkampány során is mutogatott 3 nagy manga (Dragon Ball, One Piece és Naruto) karaktereiből áll és a belépésünk után a csapat tagjainak egy-egy ismerős mozdulatát sajátítjuk el... mert, csak.

A történet harcainak egymás utáni teljesítései során sem jöttem rá, ennek mennyi értelme is volt. Már csak azért, mert míg például egy Kamehameha elsütése teljesen hihetően mutat, Zoro Senhachiju Pound Hou-ja már egy fokkal nevetségesebb, mivel karakterünk a puszta kezén kívül más fegyvert nem használ. Azonban ez még nem is lenne annyira orbitális probléma, ha a harcrendszer nem szenvedne más, sokkal nagyobb hiányosságokkal és hátrányokkal. Az első és leginkább szembetűnő, hogy a Spike Chunsoft valahogy elfelejtette, mi is a tag team összecsapások lényege és alappillére. A Jump Force-ban ugyanis a három fős csapatunk tagjai közös életerőn osztoznak, így ha az induló karakterünket elpáholják, esélyünk sincs, hogy a maradék kettővel esetleg megfordítsuk a meccset. Ez pedig bizonyos értelemben a köztük való váltogatást is némileg feleslegessé teszi, hiszen a normális körülmények között a tagok életerejének fenntartására is szolgáló váltogatás ezzel a megoldással értelmét is veszti.

A küzdelmek kivitelezései meglepően sok hasonlóságot mutatnak a CyberConnect2-féle Naruto játékok megoldásaival, így itt is találunk az életerőnk alatt egy csíkot, mely a speciális támadások elsütéséért felel, illetve van egy Awakening méterünk, amit viszont különböző szinteken is aktiválhatunk. Ha 50%-os telítettségen hívjuk segítségül, akkor átmenetileg megnöveli a támadóerőnket. Ha viszont kivárjuk, amíg teljesen betelik, akkor az egyszeri erősítés mellett a társainkat is bevonhatjuk rövid időre a pofonosztásba, ilyenkor ők is erősebben csapnak oda. A látványos speciális támadások bevetésért felelős csíkot több szinten keresztül tudjuk tölteni, minél magasabb értékre tornázzuk (legfeljebb 5-ös lehet), annál erősebbek lesznek az általa meghívott mozdulatok. A rendszer papíron meglehetősen jól hangzik, nem túl bonyolult, ugyanakkor kínálna némi taktikázási lehetőséget, példuál az Awakening vagy a speciális támadások feltöltésével kapcsolatban. Már csak azért is, mert míg az Awakening passzívan töltődik, leginkább a bekapott ütések függvényében, addig a másik csíkot mi tudjuk tölteni, ilyenkor azonban mozgásképtelenek leszünk (az inspirációs források tagadhatatlanok). A gondok ott kezdődnek, hogy sok esetben a speciális csík töltése, illetve a különböző látványos mozdulatok bevetése olyan animációkkal jár, aminek következtében meglehetősen nehézkessé válik, hogy lássuk, ellenfelünk például mire készül. Így nem egyszer előfordulhat, hogy miközben mi éppen egy erőteljes támadásra fókuszáljuk erőnket, a velünk szemben álló gyorsan letámad minket vagy bevet egy gyorsabb támadást. Még ezeknél is érdekesebb azonban az a megoldás, hogy a védekezés hihetetlenül hatékony a játékban, még a legerősebb ultimate mozdulatokat is hárítani tudjuk minimális sérülés ellenében, ráadásul a blokkolás egyetlen ellenszere a dobások alkalmazása, ezek azonban elenyésző mértékű sebzéssel járnak.

Amikor éppen nem a harccal leszünk elfoglalva, akkor egy központi lobby-ban rohangálhatunk fel-alá, ahol a küldetések után kapott pénzből és egyéb nyersanyagokból vehetünk új ruhákat a karakterünknek vagy fejleszthetjük a tulajdonságait, esetleg vásárolhatunk neki új támadásokat. Ezek egyébként egytől-egyig a felhalmozott mangák és animék tökéletes megfelelői, ahogy a karakterek is mintha a sorozatok képkockáiról léptek volna ki. Az autentikussághoz szintén jó szolgálatot tesz, hogy a karakterek az ismerős, megszokott szinkronhangokon szólalnak meg. Már amikor megteszik, ugyanis az átvezetők jelentős részében csak a háttérzenét kapjuk meg, a karakterek pedig csak mutogatással kommunikálnak. Ha pedig már az átvezetőket szóba hoztam, ezekhez kapcsolódik a játék következő negatívuma, nevezetesen a tempó. Az arány az átvezetők, összekötő tevékenységek és a harcok között túlságosan egyoldalú. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy nagyjából 3-4 percig nézünk párbeszédet a harcok előtt, majd kapunk egy töltőképernyőt, jöhet a harc, ami a fentebb már részletezett dolgok miatt döntő többségben 1 perc alatt véget ér, majd jöhet egy újabb töltőképernyő, amit megint néhány perces átvezető követ. A dolgot néha megbolondítja, amikor a központba kell ide-oda császkálni, hogy a legújabb küldetést megkapjuk, de egész egyszerűen nincs egyensúly a két oldal között. A dolog pedig még inkább frusztráló, amikor rájövünk, hogy a játék első felében a harcok mindössze arra valók, hogy a roster minden tagját begyűjtsük a táborunkba. Ha pedig megunjuk a brigádunk bővítését, megpróbálhatjuk teljesíteni a különböző mellékes megbízásokat, ahol adott triókat kell különböző körülmények és elvárások mellett legyűrni vagy szerencsét próbálhatunk az online összecsapásokban is. Utóbbi szerencséje, hogy a netkód meglehetősen stabil, amennyiben sikeresen összesorsol minket valakivel a program, nem kell tartanunk attól, hogy esetleg a meccs során megszakad az összeköttetés a szerverekkel, illetve laggal sem találkoztam.

Technikai viszonylatban szerencsére nincs különösebb oka panaszra a Jump Force-nak, a látvány a harcok során mindenképpen parádés, ráadásul az Unreal Engine-nek köszönhetően talán az eddigi legrealisztikusabb megjelenítésben tűnnek fel a kedvenc karakterek, ami még nagyobb pozitívum az olyan régi motorosoknak, mint Yusuke, aki jóval megelőzte a HD korszakot. Zenék terén viszont nem kimondottan világmegváltó a játék, illetve még ha találunk is egy-két jól megkomponált művet, azok is könnyen elvesznek az egyéb hangeffektek mellett, amikor például a világot robbantjuk fel.

Újabb remek példája, amikor egy papíron jónak tűnő ötletből távolról sem képesek kihozni a maximumot. A Jump Force az utóbbi évek egyik legnagyobb potenciáljával rendelkezett, hogy a manga-rajongók számára egy igazi szerelmeslevélként egy helyre gyűjtse a legnépszerűbb és -ismertebb karaktereket. A végeredmény azonban sok tekintetben csalódást keltő, így aki kedvenceivel akar játszani, jobban jár, ha egyelőre a tematikus feldolgozások mellett marad.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

14 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

1 napja
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

2 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

7 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==