Heti Fókusz - ez történt a héten

dragCsető Zsolt2007.06.18. 10:00

Újabb hetet tudhatunk a hátunk mögött, és bár világot megváltó bejelentésektől ezúttal nem kellett tartanunk (és ez az E3 előtt nem sokkal annyira nem is meglepő), heti hírösszefoglalónkat így is van mivel megtölteni.

Kezdjük az amerikai eladásokkal, a héten ugyanis befutott a szokásos havi bontás az Egyesült Államokból. A hardverek versenyében szinte kivétel nélkül minden gépnél visszaesés volt megfigyelhető áprilishoz képest, az élen (DS, Wii sorrendben) tanyázó Nintendo párost pedig ezúttal sem sikerült befogni, igaz, hátrébb történt némi változás, hiszen a PSP felugrott az előkelő harmadik pozícióba. Az eladott játékok terén továbbra is zsebszörnyeket látunk legelöl, a Pokémon Diamond ugyanis megtartotta vezető helyét, és a másik kiadás, a Pearl is ott tanyázik a negyedik helyen. Az új belépők közül a legjobban a Mario Party 8 teljesített, aki a második pozícióban nyitott, a Forza Motorsport 2 pedig kisebb meglepetésre csupán a hatodik helyig jutott, bő kétszázezer eladott példánnyal.

Sikerült megtudni egy s mást a múlt héten még csak trailer formájában látott, ám a napokban már komolyabban is felfedett Fallout 3-ról. A Bethesda játéka az Oblivion motorját fogja használni, és külső, harmadik személyű, illetve belső nézetű kamerából is irányítható lesz. A készítők komoly figyelmet fordítanak a harcrendszerre: ha úgy tartja kedvünk, akkor a pontosabb találatok érdekében akár az időt is megállíthatjuk, ráadásul a különféle sérülések is igencsak látványosak lesznek, mind az ellenfelek, mind karakterünk részéről. Utóbbi egyébként természetesen folyamatosan fejlődni fog, és a játék során több ponton változtathatunk majd rajta, így befolyásolva például erősségeit, vagy gyengéit. A Fallout 3 megjelenése sajnos még igencsak messze van, hiszen csupán 2008 őszén fog a boltokba kerülni.

Bár a Grand Theft Auto IV mind PS3-ra, mind Xbox 360-ra egy napon fog megjelenni, úgy tűnik, hogy az egyik tábor mégis jobban örülhet majd a negyedik résznek, a Take Two ugyanis bejelentette, hogy csak az X360 verzió esetében lesz majd elérhető letölthető tartalom. A kiadó korábban azt ígérte, hogy mindkét változathoz exkluzív bővítmények lesznek majd letölthetők, most azonban úgy tűnik, hogy a PS3 tulajok kimaradnak a buliból - kellemetlen.

Nem éppen úgy muzsikál az eladások tekintetében a PlayStation 3, ahogyan arra a Sony előzőleg számított, így nem meglepő, hogy az óriáscég elnöke, Howard Stringer azt mondta, hogy átgondolják a masina árát - magyarul erősen elképzelhető egy árcsökkenés, ráadásul még ebben az évben. Stringer egyébként a nagy nextgen hármas közül jelenleg legjobban teljesítő Wii sikerét is leginkább az olcsó árban látja, és úgy tűnik, hogy végre a Sony is rájön arra, hogy a hatszáz dolláros / eurós árcédula nem éppen nevezhető a világ leginkább vásárlócsalogató dolgának. Reméljük, hogy lesz a dologból valami...

Folytassuk a videókkal, kezdésnek pedig nem is akármilyennel, megérkezett ugyanis az Ace Combat 6 első trailere, ami elképesztően látványosra és hangulatosra sikeredett - korábban is kedvenceink közé soroltuk a Namco repülős szériáját, az új, Xbox 360-at becélzó epizód pedig úgy tűnik, hogy nyolcadszorra is oda fog ültetni minket a képernyő elé.

Szintén Namco produktum: a héten fedték fel hivatalosan a Soul Calibur IV-et, a bejelentéshez pedig egy rövidke teaser-t is csomagoltak nekünk. A bunyós széria következő felvonása a jövő évben fog a boltokba kerülni, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.

Először vethettünk pillantást a héten a Sony Online Entertainment masszívan multiplayer online játékára, a The Agency-re, amely a PlayStation 3 és PC platformokat célozza be, és a kémkedést próbálja MMO formába önteni - a leközölt videóban megnézhetitek, hogy pontosan hogyan.

Zárásként pedig egy kis ínyencség: a Capucine egy Wii játék, legalább is csak elméletben, kiötlője ugyanis egy apró francia csapat, kiadó nélkül - lehet, hogy soha nem látjuk újra, a koncepció azonban megér egy gyors pillantást.

Ezt gyűjtöttük össze számotokra a hét terméséből, reméljük, hogy mindenki talál benne valami számára ízleteset - egy hét múlva ugyanitt.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

7 órája
3

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

17 órája

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

1 napja
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

2 napja
14

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

3 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

4 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

4 napja
20

Marvel’s Wolverine

6 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

6 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

7 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

8 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1