Egyszer volt, hol nem volt, az Atlanti-óceánon is túl, ahol nyaranként durva szárazság dúl, a mesés Szilícium-völgy szívében egy bátor cég, ami 23 évvel ezelõtt lefektette a keményvonalas akció-RPG-k alapjait. Igen, ez a fejlesztõcsapat a Blizzard North (avagy Condor, a Blizzard felvásárlás elõtt), a kultikus játék pedig nem más, mint a Diablo elsõ epizódja. Generációk tapadtak a (nem kifejezetten egészséges) katódsugárcsöves monitorokra, hogy a való élet rovására hajnalig abálják ipari mértékben a rondábbnál-rondább szörnyeket a jobb felszerelés, illetve a tapasztalati pontok reményében. Az ördögi bitszeánsz engem is magával ragadott, aminek ékes bizonyítéka a már-már vállalhatatlanul sok játékóra, amit a sorozatba töretlen fanatizmussal fektetek az idõ kérlelhetetlen múlásával is. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, épp ezért lettem egyszerre lelkes és szkeptikus, amikor a Book of Demons az asztalomra került.
Elsõ ránézésre ugyanis mintha egy könnyed, kissé komolytalan, akár mobilon is ûzhetõ Diablo paródiáról lenne szó. Ami nem egy téves következtetés, ha csak az elsõ pár óra alapján akarunk ítéletet hirdetni: adott egy harcos kaszt, a maga limitált, passzív képességek dominálta repertoárjával, három nehézségi fokozat, melyek mindegyikén gyerekjáték végigjárni a kampányt (legalábbis aRPG veteránként). Valamint ott van a korlátozott, sín alapú mozgás a többnyire kis területû pályákon. Csakhogy szinte mindez megváltozik, amint az 5. karakterszinttel elérhetõvé válik a nõi zsivány, illetve a fekete bõrû mágus (és ez csak a jéghegy csúcsa, ami a Diablo 1-es utalásokat illeti). A két új kaszt ugyanis jóval összetettebb mechanikával operál, mint bevezetõnek szánt harcos társuk, ahogy a játékmenet is combosodik, amint elértük a tíz képesség, azaz kártya potenciált. És akkor még a freeplay módot nem is említettem, ami a kampány után végtelen, skálázható nehézségû játékot kínál. De kezdjük az alapoktól.
A felállás jól ismert... talán már túlságosan is. A sztori, a szereplõk, a szövegek, a sötét díszlet mind-mind (vállaltan) Diablo koppintások és / vagy kikacsintások, melyekhez az olykor már túlságosan gyerekes viccelõdés sem ad sokat, a mûfajból adódóan azonban nem is igazán vesz el semmit. A hangsúly a non-stop harcon van, aminek folytonosságát ügyesen garantálja pl. a kártya alapúra cserélt itemizáció és képességek rendszere. Ennek köszönhetõen a Book of Demons-ban ismeretlen a teli táska jelensége, ahogy a tárgyak felvétele sem töri meg a dinamikát a jó értelemben vett, egyszerû terepen. Ami talán ennél is figyelemre méltóbb, hogy ezek a kártyák, legyen szó képességrõl (kék), fogyóeszközrõl (piros), vagy felszerelésrõl (zöld), a játék bármely pontján, akár a csata hevében is szabadon cserélhetõek (kivéve a legnehezebb fokozatokon, freeplay-ben). Mi több, váltogatni is kell õket egy-egy szituáció vagy szörny fényében, ami pedig több szempontból is remek dolog. Egyrészt azért, mert ilyet eddig a zsánerben még nem láthattunk, másrészt szó szerint és átvitt értelemben egy színesebb harcrendszert eredményez (igaz, csak a kampány vége felé és / vagy freeplay módban). Harmadrészt pedig – és ez a legfontosabb – azért, mert mûködik. Hogy sokáig izgalmas maradjon ez a szokatlan szisztéma, a kártyák minõségében három fokozat van. A legjobb, legendary típusúak nem ritkán drasztikus változásokat nyújtanak a mûködésüket illetõen, és ha ez nem elég, rúna kártyák fejében további három lépcsõben is fejleszthetõek. Ezek maximalizálása ha játékórában nem is nyújt annyira sokat, mint egy klasszikus Diablo-ban a legjobb tárgyért való szeletelés, de korrekt elv. Sõt, a szabadidõ függvényében még akár korrektebb is lehet, mint a legendás nagy testvér. Ezt még megfejelték a Flexiscope rendszerrel, ami a teljesítményünk alapján több kivitelben generál pályákat, attól függõen, hogy mennyi idõt tudunk épp rászánni. Okos!
Az egyik legnagyobb visszatartó erõ az irányítás lehet. A pályák mindegyike meglehetõsen lineáris és kicsi, elveszni gyakorlatilag képtelenség bennük. Ehhez jön a már említett sín alapú mozgás, ami eleinte nehézkesnek és primitívnek tûnhet, bármennyire is passzol a térbeli masé-mesekönyvek világához. Némi gyakorlattal azonban már inkább hat egy ravasz kompromisszumnak, ami csak ritkán okoz bosszúságot, akkor viszont akár az életünkbe is kerülhet. Karakterünk irányát egérrel vagy billentyûzettel is megadhatjuk, aki aztán megállás nélkül trappol, egészen addig, amíg keresztezõdéshez nem ér, vagy amíg lõtávolságba nem kerül egy ellenség. Ezt szokni kell, de pár óra után már nem szabad, hogy gondot okozzon. Amik viszont okozhatnak, azok a mobilitást nyújtó képességek (teleport, roham, ugrás, stb.), melyek nem mindig az éppen aktuális irányba lesznek végrehajtva. Alkalmi és ritka jelenség, de legrosszabb esetben, rougelike módban akár az életünkbe, de minimum egy értékes kártyánkba kerülhet a malõr, amit az elpatkolás von maga után.
További csavar, hogy a monoton szeletelést egy sajátos kõ-papír-olló elvvel is megfejelték. A szellem jellegû ellenségek például fagyos életerõ pontokkal hozzák a frászt a játékosra, amiket tûz alapú varázslatokkal gyorsan nullára lehet redukálni. Ezek után nem meglepõ, hogy van, akinek a jég a gyengéje, van, akinek a méreg, és van, akinek egyszerûen csak a lehetõ legnagyobbat kell behúzni. Ezen felül néhány mezei szörny, illetve a magasabb beosztású rossz arcúak mindegyike különféle képességeket használ, melyek kivitelezése közben ráadásul sebezhetetlenek. Igen ám, de erre is van megoldás a stun és a megszakítás formájában. Az elõbbi a játékost is sújthatja, amikor lehet kapkodni a csillagokat, a félrecsúszott kártyákat pedig a helyére igazítani, hogy újra mûködõképesek legyenek. Jópofa, és a felfedezés örömének jegyében nem is részletezem tovább. A lényeg, hogy nem egyszerû favágásról van szó. Minél nagyobb lesz a karakter (és vele együtt a kihívás), annál inkább szükség lesz a taktikus gondolkodásra.
Még akad pár apróság, ami a Book of Demons-t egyedivé, jóvá, vagy ne adj isten épp bosszantóvá teszi. De már így is aránytalanul sokat beszéltem egy játékról, amit nem fáj sokba megvenni, és még ennyibõl sem tart a demóját letölteni. Vagyis aki nem hiszi, járjon utána! Pár szó mint száz, a Book of Demons egy üde színfolt a hack&slash kategóriában, ami nekem, mint elsõre egy lebutított Diablo-ra számító embernek, végül egy nagyon kellemes meglepetés lett. Igaz, a foga fehérjét relatíve lassan villantja ki, de egy hardcore akció RPG rajongónak ez inkább motiváció, mintsem probléma. Ezzel a dobással nem csak az amúgy maroknyi Thing Trunk csapata keltette fel az érdeklõdésemet, de a Return 2 Games sorozat is, aminek immáron elõítéletek nélkül várom a következõ „könyveit”.
hát mert pc-re ezer komolyabb játék van, ez azért mégis csak egy kis arcade játéknak tûnik nekem.
biztos meg lehet oldani tapizással, csak át kell dolgozni. I am Gabriel Angelos, Captain of the Blood Ravens. My chapter is in ruins, the sector is at war. Its worlds under siege. Chaos spreads, consumes us all. Here, we will make our final stand. Here, there will be... Retribution.
Miért nyilvánvaló? A D3, PoE, Grim Dawn, Martyr kínálat mellett simán elfér. Sõt.
Jön amúgy mobilra, de dátum nincs. Kíváncsi leszek, mert end-gameben, nagyobb tömegekben, 10 kártyával el nem tudom képzelni, hogy érdemben kezelhetõ lesz tapizással. Legalábbis ha egy az egyben marad olyan, mint PC-s... amit kétlek. Fraggen und fraggen lassen.
ez mobilra kéne. pc-n nem ezzel fogok játszani nyilván... I am Gabriel Angelos, Captain of the Blood Ravens. My chapter is in ruins, the sector is at war. Its worlds under siege. Chaos spreads, consumes us all. Here, we will make our final stand. Here, there will be... Retribution.
Lampec: a hivatalos álláspont az, hogy a Switch (és PS4) változatot õk maguk nem tudják kivitelezni, de állítólag már kapcsolatba léptek kiadókkal, akik képesek rá. Az Xbox One verzió mar szinte kész, ott "csak" a disztribúció kérdéses, de minden bizonnyal megoldják. Szóval hivatalosan egyelõre kérdõjeles, de egyáltalán nem kizárt.
backstab: mindenképp, a mágus szvsz messze a legélvezetesebb. A kampány lényegében bemelegítõ, utána jön az igazi játék a freeplay-jel, meg annak öt (!) nehézségi fokozatával. A rougelike mód vonzó lehet, de szólok, hogy annak a freeplay-ében már nem lehet visszavenni a nehézséget, ami így elõbb-utóbb halálba hajszolja a karaktert.
Na, látod, én is félretettem egy-két óra után, mert fogalmam sem volt róla, hogy késõbb új kasztok és szabályrendszeri változások lesznek benne. Amint megvan a Resident Evil 2-ben mind a négy S fokozat, máris visszatérek a Book of Demons-hoz... "Be an Optimist Prime, not a Negatron!"
biztos meg lehet oldani tapizással, csak át kell dolgozni.
I am Gabriel Angelos, Captain of the Blood Ravens. My chapter is in ruins, the sector is at war. Its worlds under siege. Chaos spreads, consumes us all. Here, we will make our final stand. Here, there will be... Retribution.