Travis Strikes Again: No More HeroesTeszt

A Travis Strikes Again: No More Heroes mindenféleképpen különleges játék. Nem feltétlenül jó, de vitathatatlanul különleges. Szummázuk: egy (relative) veterán csapat indie-irányultságú próbálkozása a monstre-méretű Nintendo égisze alatt, és az őrült szürreál-punk-rocker attitűddel felvértezett Suda Goichi első rendezése a No More Heroes (2007) óta. Emlékszel még a No More Heroes-ra? A család Wii-jének egyik nagy különc lázadója, villogó fénykardokkal, emlékezetes szuper-őrült főnökharcokkal, hordószámra mért vérrel és természetesen nagy dózisban adagolt Suda-humorral. Ezt ellensúlyozta a viszonylag suta, hack&slash alapvetésekhez komparálva fapados harcrendszere és a boss-okat leszámítva egyhangú-együgyű játékmenete. A Történelem pedig jó szokásához híven ismétli önmagát: tizenkét évvel később pedig kis túlzással ugyan ezt kapjuk a Travis Strikes Again-től, igaz picit másként.

Bugxtra kollega hasznos tanácsokkal vértez fel az életre

Persze tizenkét év (pláne ebben az iparágban) nem kevés idő, és hát Travis-szel is történt egy s más. Röviden: a fejvadász ranglétrának megmászása óta egyfajta gémer-remete életet él egy erdő mélyén, mégpedig egy fiktív, szent grál ritka videojáték-konzol, a Death Drive társaságában. Ebbe az idillbe ront bele Bad Man, az első No More Heroes-ban alulmaradt Bad Girl papája, aki bosszúra szomjazva érkezik meg a helyszínre. Majd minimális dulakodást követően mindkettőjük a Death Drive belső memóriájában térnek magukhoz, hogy aztán összefogva a démoni konzol golyó cartridge-ain megelevenedett játékai főhőseiként tegyenek pontot az aktuális objektívák végére.

Alright!

És hogy milyen objektíváról van szó? Többnyire eszetlen, fénykarddal elkövetett hentelésről, többnyire felül, de néha oldalnézetes perspektívából. Sajnos ellenfeleink, a különféle videojáték bugok és egyéb anomáliák igazán minimalista kidolgozottságot élvezhetnek, túl sokféle nincs is belőlük, így az ebből főzhető konstelláció-variációk igen hamar elfogynak, ilyenkor pedig súlyos önismétlésnek lehetünk elszenvedő alanyai. A nagyobb gond, hogy a jelenség már viszonylag korán, a játék első harmadában felüti a fejét. Ezt ellensúlyozandóan különböző kizökkentő események illeszkednek a Travis Strikes Again magjába, mint például Tron-féle futurisztikus verseny, vagy az ősöreg Asteroids-ot idéző űrlövölde. A hat fejezetet pedig egy erősen retro-hatású (mintha egy 286-oson futna, sárga-fekete színeket megjelenítő monitorral) vizuál novella köti össze.

Tron-ok harca

Úgy igazán egyetlen elem sem igazán emelkedik ki a középszerűség mocskából, mégis, a körítés, a karakterek (főleg Travis), a negyedik falat gyakran páros lábbal ránk rúgó őrült párbeszédek kölcsönöznek egy olyan bájt az egésznek, ami átsegíthet bennünket az egyre elhatalmasodó repetitivitáson. Hiába, ebben Suda mindig nagyon jó volt. Technikailag se nagyon lehet okunk a panaszra: bár a célhardver limitációi végeredmény szempontjából szembeöltőek (azért tud a játék néhol egészen szép is lenni) az Unreal motor teszi a dolgát. Értsd: szépen frissülnek a képkockák, az animáció folyamatos. Ami problémás, hogy a felülnézet miatt a bevitt találat értékek gyakran fontos dolgokat takarnak el előlünk, valamint a Life is Destroy epizódban annyira távolra emelkedik a kamera, hogy Travis alig-alig vehető észre. Handheld módban meg semennyire.

Travis már látja a fényt az alagút végén.

A Travis Strikes Again a No More Heroes 3 előfutára kíván lenni, kóstolónak, csökkentett áron és talán ez nem is annyira rossz deal. Egészen hitelesen idézi meg a korai 90es évek árkád hangulatát, de valahogy nem tud és talán nem is nagyon akar több lenni annál. Ez egyfelől sajnálatos, mert egyes elemek páratlanok, a bossok még mindig nagyon jók, de egészét nézve alig több ez egy erős közepesnél. Játszótárs és egy kis alkohol tud rajta még dobni egy kicsit, de ez aligha eredmény: ha el is készül az áhított harmadik rész, annak azért ennél nagyobbat illene gurítania.