DéracinéTeszt

Tündérmesék - gyerekként bizonyára mindenkinek volt egy kedvenc históriája, amelyben csodás teremtmények, adott esetben tündérek tettek csodát a legkisebb fiúval, a bátor kisállattal, vagy éppen a karácsonyi melegség után vágyó szegényekkel. A Déraciné is egy mese, amely az ősz szívmelengető színeivel, néhány kedves árvaházi lakóval, és fület kényeztető csellózenével ringatja bele az embert egy tévesen idilli állapotba. A játék első órája alapján egy japános szemmel ábrázolt viktoriánus kalandjáték rajzolódik ki a szemünk előtt, amelyben árva, és furán magyaros nevű gyerkőcök pajkos mindennapjaiba próbálunk láthatatlan lélekként belekontárkodni… Aztán a dolgok egyre sötétebb formát vesznek fel, a tündérmese pedig nyomasztó vesszőfutássá válik.

Nem véletlen a sötét fordulat, a játékot ugyanis az a Hidetaka Miyazaki rendezte, akinek a Souls és a Bloodborne játékokat köszönhetjük. Ez a program azonban nem a reflexeinkkel próbál cicázni, inkább az érzelmeinkkel, a logikai feladványokkal és a felderítőképességünk fejlettségével. Persze nem kell hardcore pixelvadászatra gondolni. A Déraciné kalandjáték, de valahol félúton tanyázik a narratív belső nézetű játékok és a régi iskolás adventure címek között. Hősünk, aki ténylegesen egy tündér, kimerevített időpillanatokban tudja manipulálni a környezetét, és az árvaház lakóit, akik eleinte barátot keresnek, később azonban természetfeletti védelmezőt kapnak a szerepünkben. A terep bejárása közben tárgyakat mozgathatunk a kezeinkkel (ezért kötelező a dupla Move irányító). A felvett eszközöket később használhatjuk adott feladatokra, vagy mozdításukkal csak szimplán emlékmorzsákat nyitunk meg, amelyek az NPC-k gondolatait adják elő. Szerencsére a lakók sziluettjei formájában megjelenő emlék-alakokat is ott vannak a terepen, amelyek gyakran rávezetnek a megoldásra. És a fekete macska? Nos, ő állja egyedül az útját az általunk irányított léleknek - a tündikék ugyanis gyűlölik a nyávogó négylábúakat. Hősünk két kezén van egy-egy gyűrű is, az egyik az időt „szívja magába”, kellő energia összegyűjtésével előre-hátra lépkedhetünk az idősíkban - ez linárisan vezetett narráció mellett azt jelenti, hogy az időbeli ugrálással haladunk a forgatókönyv lapjain a végkifejlet irányába. A másik kezén életerőt tud tárolni, amivel… Hát nem nehéz kitalálni, micsoda természetfeletti hatalommal rendelkezünk és miféle feladatokat kell majd megoldani az életerő manipulálásával.

Sajnos éppen ez a természetfeletti aspektusa a játéknak, amely implementálásával még szöszölhettek volna egy kicsit. Az utóbbi pont morálisan és logikusan furcsa fordulatokba tereli az eseményeket, az előző (időmanipulálós) lehetőség pedig a történetmesélést teszi kuszává az idősíkok váltogatásával. A játék kalandelemei amúgy érdekesek. A tempó nem túl gyors, de ennek a történetnek éppen megfelelő, és van az egész játék atmoszférájában, sztorijában valami egyediség, ami az európai mesemondástól kicsit távolabbra helyezi az átélt élményt. A darkos elemek ellenére a program nem az ijesztgetésre, jump scare megoldásokra apellál, hanem inkább a bőröd alá mászik.

A Déraciné prezentációja ezek mellett egész pofás, az Unreal motor jól teljesít a PSVR korlátain belül, de a textúra pop-up jelenség és az élmosás hiánya még PS4Pro-n is ki-kizökkenti az embert az élményből. Mert a kúria bejárása tényleg élményszámba megy. Először csodálkoztam rá videojátékban függönyre, a bevilágítás rettentő ügyesen festi meg a folyosókat, vagy épp az erdő növényzetét. És olyan sem igen volt még, hogy egy VR kutya mellé guggolva szinte érezzem az állat kutya-illatát (vagy szagát - kinek, mi ugye). Még egy apróság: áldom a játék tervezőit, akik nem a folyamatos mozgás mellett tették le a voksukat. A kimerevített idő koncepciójába tökéletesen illeszkedik a fix szögben való forgás és a rögzített pontokon való ugrálás. Régi kalandorként abszolút nem is zavartak az ilyen jellegű megoldások, és külön öröm, hogy a játékban egy pillanatig sem éreztem mozgásból fakadó fejfájást, vagy hasonló émelygést…

A Déraciné kicsit félrevezetett. Egy kellemes hangulatú, nosztalgikus kalandozást vártam tőle, ehelyett egy alattomos, japán, rémmesét kaptam tőle, ami képes is volt kizökkenteni az ünnepi idillből. A maga műfajában persze ez inkább erénynek tekinthető. Lehet, hogy más időben, más lelkiállapotban kicsit könnyebben fogadom be az élményt. Nektek viszont lehet épp egy ilyen kicsit sötét, kicsit nyomasztó sztori lesz az, ami az idei VR felhozatal tetejére felteszi a kiszáradt liliomot. Nem esszenciális, de korrekt és egyedi módon összerakott VR játék a From Software alkotása, amely tempótól függően 5-6 órára is leköti az ember figyelmét. Most már csak az a kérdés, hogy a készítők végül megerősítik-e a Déraciné univerzumban felfedezett Bloodborne összefüggéseket…