Majd' huszonöt éves emlék tört felszínre bennem, mikor Mackó kolléga átküldte a The Balance legújabb várospusztítós-szörnyes játékaként berobbant Override kópiáját tesztelésre. Utóljára ugyanis 1992-ben volt hasonlóan szürreális élményem a masszív 2D élvonalba tartozó King of Monsters című örökbecsű játéksorozat megboldogult darabkájával. Ezek a tipikusan '50-es és '60-as évek B-kategóriás szörnyfilmjeire hajazó gamerklisék eredendően bunyós-verekedős játékok, de ki ne akarna - ha csak néhány percig is - egy harminc-emeletnyi óriás robot Godzillával, vagy fénykardos Gundam-óriással randarílozni?
Nos, a Smash Bros. Ultimate árnyékában beérkezett Override: Mech City Brawl még ha nem is túlságosan komolyan, de valami hasonlót próbál népszerűsíteni. Nem igazán Pacific Rim-, vagy Power Rangers-szerű stílusban, de azért elemeiben mégiscsak gigantikus gépezetek csapnak össze, így a köréjük épült mechanikával azért lehet egyet-s mást kezdeni. Az Override-ba ennek a gondolatmenetnek megfelelően több életképes opciót is belekalapáltak a fejlesztők, de a fő motívum valójában mindegyiknél a gigantikus rovar-gundam-godzilla-szerű gépszörnyek összecsapása lesz. Már kezdetben is egy tucatnyi karakter választható, melyek nagy részét az állatvilágból merítve álmodták meg a srácok, de azért akadnak itt eltévedt klasszikusok is, mint a Gundam robotok, vagy a Mechagodzillák Bowser inkarnációi. Mozogni/irányítani egyébként mindegyiket hasonló módon lehet, de az érdekesség az, hogy a végtagok mindegyike egy-egy adott gombra van mappelve, így az is variálható, hogy melyik végtaggal, milyen irányba támadunk éppen.
Sejthető, hogy a mezei hadonászás önmagában még nem vinné el a játékot a hátán, ezért egész sornyi bonyolítás áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy stílusosan zúzzuk le a Tokió, Mexikó vagy épp San Francisco városát: van soft-lock mód, mellyel befoghatjuk ellenfelünket, akadnak pajzsok, dash mód (elhúzódás), Super charge támadás, sőt: túlmelegedés is, ha az imént említett dolgok helyett inkább burst-módba kapcsolva elkezdenénk püfölni az egyik kispécizett gombot.
Időnként fegyverek és felvehető powerupok is hullanak az égből, hogy impresszív harci képességekkel vértezzék fel a már amúgy is olajozott gépezetünket. A tárház elég változatos, a railguntól kezdve a ballisztikus pajzsokon át a gránátvetőig van itt szinte minden - az egy-vagy kétkezes kézifegyverekről (mint az energy-blade, a palacsintasütő és a kalapács) nem is beszélve. A harcok során produkált eredmény a kozmetikázásra is hatással van, ugyanis a teljesítménytől függően nyílnak meg a különböző matricák, festések és hasonló okosságok, melyeket várhatóan egyébként úgyis a fiatalabb korosztály használ majd előszeretettel.
Az Override alapvetően multiplayer-orientált játék, így az „egy robotot ketten-négyen-nyolcan (!) irányítunk, koopban” ökörség mellett többféle online összecsapás közül is választhatunk, de! Akad egy relatíve faék egyszerűségű történettel bekevert kampány is, amely afféle vizuális novella átvezetésekkel, küldetés-alapú felosztásban terelgeti a játékost végig a játékhoz társított történeten, afféle csecsebecsék gyűjtögetése céljából. A dolgot variálja, hogy az egyes mech-eket más és más pilóta irányít, amely bizonyos pontokon alternatív irányba tereli a történetet. Persze, shakespeare-i magasságokra itt sem kell gondolni, hisz' - mint említettük fentebb - az Override inkább a team fight-okban, az egy-egy elleni küzdelemben és az online tabellák között érzi igazán jól magát.
A játékkal a témáját és a megcélzott közönséget tekintve nem lenne különösebb probléma, ha nem futnánk bele a stílusra jellemző elnagyoltság-jelzőkbe: a papírmasé-szerű, minden fizikai tömeg-érzést mellőző épületekbe (nem, sajnos nem lehet rájuk felmászni), a frame dropokba, az „arénák” falát jelző kék burokba, az élőlények és sikogató/menekülő embertömegek teljes hiányába...
Egy picit merészebb megvalósításban ebből a játékból sokkal „élőbb” eredmény is születhetett volna, de jelenlegi formájában tényleg nem több, mint egy könnyed és felületes bohóckodás. Mondanám, hogy tökéletesen passzol egy kaiju-tematikus délutánhoz. Tudjátok, amikor a fekete-fehér Godzilla-filmélmények, vagy valami animés cséphadarás után hasonló síkon, de egy kicsit interaktívabb szórakozásra vágyva, inkább a kontroller után nyúlnánk… És ehhez az igényünkhöz minden bizonnyal elegendő is lesz.